KÖRHINTA NÉGYSZÖGE

Háy János: A halottember / Az Ördögkatlan, a Szkéné Színház és a Nézőművészeti Kft. közös produkciója (Szkéné)


Sodró lélekrajzú, vérfoltos lírájú drámai önvallomás jelenik meg hibátlan mértanú, mély empátiájú előadásban. Ráérző, továbbgondoló, sokrétű rendezés, ihletett színjátszás ad formát a megrázó majdnem-monológnak. A kettő, szöveg és megjelenítés mégis egymás özvegye. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Mészáros Sára kisgyermekével magára maradt fiatalasszonyt alakít. Gyémántcsillogású meséből indulva, majd végül látszólag oda visszaálmodva elveszett életét, kisiklott sorsát. Ha nem szól közbe az értelmetlen öldöklés, ha milliók egyikeként nem hal meg a világháborúban az ő férje is, a címszereplő ásó-kapa-nagyharangig Annuska királya lehetett volna. A színésznő hosszú láncokra erősített hinta két személynek elegendő nagyságú téglalapján üldögélve emlékezik, mesél. Az élőbeszéd által mintha naplóját írná. Ha feláll, talpa alá anyaföldként két korong simul: egy belső, szűkebb, halványan sugaras kör meg egy hozzá ízesülő külső, forgatható gyűrű. Mészáros Sára kissé felfelé emelt tekintete a megtörténtet faggatja, mely ugyanakkor megfoghatatlan a maga realitásában. De választ kér és választ kap a tragédia: a kemény, felejteni tanuló, szívet edző magány, a kapcsolatoktól való visszahátrálás, a látástól-vakulásig munka válaszát. A messze nézés befelé nézés is egyben. A két látószög nem akadálya a harmadiknak: a közönséggel történő összehangolódásnak, szemkontaktusnak. A TELJES KRITIKA ITT OLVASHATÓ.