Novák János: Ady + Cseh Tamás
Ha az embert hatalmába keríti a szabadság és az önfeledtség érzése egy fesztiválon, szinte törvényszerű, hogy egy idő után lemondunk róla, hogy olyan dolgokhoz igazodjunk, mint a buszmenetrend. Ha ennek ellenére mégsem szeretnénk mindent lekésni, hát stoppolni fogunk, jó sokat. Sőt, még az is megeshet, hogy fuvarozódat is sikerül magaddal csábítani egy-egy remek előadásra. Szerencsés esetben ezzel a választással mindenki gazdagodik, mint ahogy most is történt. Nem könnyű erről a koncertről írni. Mikor valaki különlegeset veszítünk el, időbe telik újra mosollyal emlékezni. Hogy mennyibe, nem tudja senki. Lassan négy év telt el. Novák János arcát fürkészve megsajdul a szívem: valami sosem múlik el teljesen. Ez persze így van jól. Nehéz is másra figyelnem, mint az ő arcára, arra a végtelenül szomorkás mosolyára, a hangjára két dal között. Szeretnék vele leülni, megkérdezni mit jelentett neki Tamás, mik a legszebb emlékei, vagy épp a legviccesebbek, és hogyan alakul az élete, mióta el ke...