Egy gyerek számára a világ még játéktér, és amikor játszik, képes teljesen elmerülni a saját univerzumában. Minden, ami körülötte van, a játék eszközévé válik és elveszti addigi jelentését. A jazz-zenészek, amikor zenélnek, valami hasonlót tesznek harmóniákkal, ritmussal, dallammal. Folyamatosan megpróbálják újraértelmezni az addig felhalmozott tudásanyagot és játszanak, vagyis improvizálnak. Ami gyerekként még a világ legtermészetesebb dolga, azt felnőtté válva hajlamosak vagyunk elfelejteni. Pedig az improvizáció sokszor hétköznapi helyzetekben is megkönnyítheti az életünket. A gyerekekkel való közös játék, improvizálás arról szól, hogy mi, jazz-zenészek és a gyerekek kölcsönösen adjunk egymásnak valamit. Ők a frissességet, az előítélet-mentes nyitottságot, a játék felhőtlen élvezetét, mi meg azt, amit megtanultunk arról, hogyan lehet mindezt átültetni a zenébe - dallammá, harmóniává, ritmussá. Hogyan tanultunk meg figyelni egymásra, élvezni, szeretni és tisztelni egymás játékát...
