HÁY COME BECK

Ha Háy János nem író volna, biztosan egy rockzenekar frontembere lenne. Ha Beck Zoli nem a 30Y-t hozza létre, talán író lett volna belőle. És ha nyolc évvel ezelőtt ez a két ember nem találkozott volna egymással véletlenül, nem hoztak volna létre közös előadást. És ha egy újságíró nem ébreszti fel Háy Jánost egy álmos reggelen, hogy megkérdezze tőle telefonon, mi is a pódiumestjük címe, most nem úgy hívnánk, hogy Háy come Beck.

(a) A HCB egy véletlen találkozásból indult. Háy János, magyar író és Beck Zoli, a 30Y frontembere közös fotózásra volt hivatalos – az akkor még épülő 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri megállójába. Az ötlet – amely valószínűleg arra alapozott, hogy az underground figuráit a föld alatt fotózzák, nem nyerte el föltétlen tetszését a két alkotónak, kissé tétova, zsebre dugott kezű ácsorgás után sodródtak egymás mellé, és beszélgetni kezdtek. Ekkor és így ismerték meg egymást. Feltűnt nekik, hogy a beszélgetés magától értetődő, olyan, mintha mindig is ismerték volna egymást, mintha együtt nőttek volna fel, holott nem. Még aznap elhatározták, hogy valami közös dologba kezdenek.

(b) Háy János, a híres magyar író telefoncsörgésre riadt. A vonal túlsó végén egy férfi, aki egy irodalmi folyóirat szerkesztője, azt mondta, szüksége volna egy névre, valami elnevezésre, hogy ne csupán annyi kerüljön a plakátokra, hogy Háy János és Beck Zoli, szóval, mondta, kellene valami ütős név, érted? Háy János, magyar író azt gondolta, kénytelen mondani valamit, hogy aztán tovább aludhasson. Így, félálomban mondta ki a nyelvtani hibákkal terhelt, akkor szellemesnek tűnő címet: Háy come Beck. A szerkesztőnek tetszett a cím, ezt íratta a plakátra.

(c) -Te, János, ki találta ki ezt az eszetlen címet a pódiumestünknek?
- Nem tudom.
- Talán ezt az estét megcsinálhatjuk így, aztán találjunk ki valami mást, valami jobbat.
- Ezen már tényleg nem tudunk változtatni, ezt már kiírták, ez már megjelent.
- De legyen ez az első és utolsó ezzel a névvel.