ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL

Most már annyit tudunk, LESZ ÖRDÖGKATLAN! A miniszteri keretből kaptunk annyi pénzt (hála, köszönet), hogy függetlenül a pályázatokból elnyerhető (?) pénzektől, a fesztivált meg tudjuk rendezni. Találkozunk tehát augusztus 3-án este a nagyharsányi focipályán, a Quimby koncerten! QUIMBYTŐL KISCSILLAGIG 2011. augusztus 3-7. között igenis megrendezzük a IV. Ördögkatlan Fesztivált. Nem tudjuk még, képesek leszünk-e a tavalyi szinten, netalántán azt meghaladva avagy kicsit szerényebben, de hogy lesz Katlan, azt már bizton állíthatjuk. Sokkal több tervünk és ötletünk van, mint amennyi pénzünk, de a jövőben megpróbáljuk ezeket egymáshoz közelíteni – és azt reméljük, nem(csak) az álmainkból kell folyton faragni. Ezért aztán PÁLYÁZUNK-PÁLYÁZUNK-PÁLYÁZUNK, és TÁMOGATÓKAT KERESÜNK (lehet segíteni…). Azt biztosan tudjuk, hogy augusztus 3-án este 11 órakor a nagyharsányi focipályán Kiss Tibiék lépnek a mikrofonhoz, és őrizve a hagyományokat, a Quimbyvel indulunk....

Idén is lesz Ördögkatlan Fesztivál, immár a negyedik. Ennek örömére a szervezők futásnak erednek a Balaton körül. A 4. BSI Balaton Szupermaratonon 4 fős csapat teljesíti 4 nap alatt a 195,4 km-es távot. A jól összeszokott futók: a Katlan fő szervezői Bérczes László és Kiss Mónika, valamint Gombási Csilla és Bérczes Zsigmond. Hajrá Ördögkatlan!

A 3. Ördögkatlan Fesztivál véget ért. Biztosan történtek hibák, biztosan vannak, akik szomorúan távoztak – de azt reméljük, sőt, bevalljuk, úgy tapasztaltuk, nagyon sokan nagyon jól érezték magukat. Az történt, amit reméltünk: - gyönyörű idő volt, és nem maradt el egyetlen program sem; - nagyszerű zenék, képek, előadások… születtek; - és mert mindannyian vágytuk és akartuk: szépek voltunk öt napig, ti is, mi is. Köszönjük, hogy eljöttetek. Köszönjük az összes velünk dolgozónak, hogy mindezt írhatjuk. Fotókat bárkitől szívesen fogadunk, hogy azokat felrakhassuk a képgalériánkra. Sziasztok! Kiss Móni és Bérczes Laci

A nemzetközi új jazzműhely zárókoncertje felé lépkedek, de nem érem, mert az olaszok, akikkel a hazai srácok a héten workshopoztak, elmenekültek, avagy elutaztak (több verzió kering körbe-körbe). De a Singas Project legény és leány a talpán, úgyhogy nem maradunk koncert nélkül. Szétszóródva kitöltjük a rendelkezésre álló teret a délutánban, két négyzetméter per fővel. Dalma és a fiúk jó kedvűek, örömzenélés van készülőben. Újdonság számomra, hogy zenéjükbe egy új elem, egy új test került: slam poetry: rap-költemények kerülnek a hangok közé, ami izgalmas kontrasztot teremt, és új irányokba hajlítja a Singas útját. De megtalálom az ismerős borzongást is. Minimum forró lehelet a bőrfelületen, lassú remegés. Karcos hang. Billentyűk. Húrok. Szaxofon. Pupillatágulás. Egy emblematikus kép jut eszembe a Ponyvaregényből: mikor a fecskendőbe lassan szívódik fel a vér, és lökődik vissza az anyaggal együtt a testbe. Mintha vörösborban léteznék: azon keresztül úszik hozzám Dalma hangja, amitől a vö...

A tornateremből kifelé jövet arról beszélgetünk Zsolttal, mennyire más a román és a magyar színjátszás: a játékstílus, a rendezői megoldások, a világok. Ami nekem teátrális, az neki visszafogott. Én azt mondom, elemelt. Ő azt mondja, se nem sok, se nem kevés, ennyi éppen kell, de éppen csak ennyi, ez volt a legszükségesebb. Én kicsit meg vagyok zavarodva, tele kérdésekkel a játékmódot, a szándékokat illetően. Ő előadás közben magában azt kérdezte néha: szükség volt-e feltétlenül erre vagy arra, és aztán mindannyiszor azt kellett válaszolja magában: igen, ez még éppen szükséges volt. Ezt náluk Kolozsváron sokkal nagyobb csinnadrattával, sokkal erőteljesebb gesztusokkal, sokkal hangosabban, sokkal "nagyobba" csinálták volna meg. Én a másik oldalt látom: roppant izgalmas figyelni a Bárka színészeinek munkáját, akik ismét kísérleteznek, s egy számukra új játékstílusban próbálják ki magukat. Keresik magukat benne, felismerik magukban valami másnak a lehetőségét. Ez megfeszített fi...

Furán indult a nap. Bár a reggeli „pizsamás thai-chi erőgyűjtés” után vígan ugrándoztam a tusolóba, „tamtidammtidamm” a számon, hamar rá kellett jönnöm, hogy nem is oly rózsásujjú a hajnal – a derűs készülődésben elnéztem az órám, úgyhogy a palkonyai busz rég itt hagyott. Következésképp lekéstem a Furfangos királykisasszonyt a Mesekertben, amire pedig igazán szerettem volna belesni. Nem hagyom a délelőttöt, gondolom elszántan, és felszállok a következőre. Csakazértis. Ha nem egy királykisasszony, akkor két dalos madárka. Bemegyek a templomba, ami persze dugig. Húsz perc technikai szünettel kezdünk. De ez valahogy senkit nem zavar. Addig meghallgatjuk a templom és az alpinista lelkületű helyi pap esetét. Amikor aztán rendben a hangosítás, Sebestyén Márta arról mesél, hogy a barokk zene és a népzene nem is áll olyan távol egymástól, mint azt elsőre gondolnánk, elég nagy az átjárási felület. Andrejszki Judit leül a csemballó elé, bólint. Egy középkori Szent István dicséretet hallunk, ugya...