Összecsengés

Furán indult a nap. Bár a reggeli „pizsamás thai-chi erőgyűjtés” után vígan ugrándoztam a tusolóba, „tamtidammtidamm” a számon, hamar rá kellett jönnöm, hogy nem is oly rózsásujjú a hajnal – a derűs készülődésben elnéztem az órám, úgyhogy a palkonyai busz rég itt hagyott. Következésképp lekéstem a Furfangos királykisasszonyt a Mesekertben, amire pedig igazán szerettem volna belesni. Nem hagyom a délelőttöt, gondolom elszántan, és felszállok a következőre. Csakazértis. Ha nem egy királykisasszony, akkor két dalos madárka. Bemegyek a templomba, ami persze dugig. Húsz perc technikai szünettel kezdünk. De ez valahogy senkit nem zavar. Addig meghallgatjuk a templom és az alpinista lelkületű helyi pap esetét. Amikor aztán rendben a hangosítás, Sebestyén Márta arról mesél, hogy a barokk zene és a népzene nem is áll olyan távol egymástól, mint azt elsőre gondolnánk, elég nagy az átjárási felület. Andrejszki Judit leül a csemballó elé, bólint. Egy középkori Szent István dicséretet hallunk, ugyanannak a dallamnak két verzióját két szólamban, Andrejszki Judit latinul, sok díszítéssel, Sebestény Márta magyarul énekel egy lekerekítettebb, puritánabb változatot. A két szólam indaként tekeredik egymás köré, hol összetalálkozik, hol elválik egymástól, egészen más utakat keresve. Valami bűvös egészet adnak. A szokásos közhely villan be: két stílus, két világ találkozása. De erről van szó: másfajta hangzásvilág, két énekesnő másfajta hangképzéssel egy izgalmas egészbe fonódik: a következő reneszánsz dalban, ami népdalként is fennmaradt, mintha egy magyar parasztlány tévedne a francia király udvarába, és a pompás palotában lépkedne „meztélláb”, magával hozva a rétek friss illatát. Csemballó és furulya. Előbbiről az elegáns Andrejszki Márta elmeséli, hogy pengetős hangszer, és aki a zongorához szokott, az elején egészen összezavarodik tőle, de ha van kedvünk, koncert után magunk is kipróbálhatjuk. Sajnos a párás levegő miatt elhangolódott, de hát ezért a mondás: egy csemballista fél életét hangolással tölti, a másik felében pedig hamisan játszik. Megjegyzem, ebből hozzám semmi nem jut el. Annál inkább az angol, olasz és francia reneszánsz szerelmes dalok. Ha egy angol szerelmes, akkor azt mondja: ha nem szeretsz, meghalok. Ha egy olasz énekli ugyanezt, az már így hangzik: ha nem szeretsz, meghalsz – tudom meg. Balassi Bálint végekről szóló énekébe egy kis-ázsiai török dallambetét kerül, aminek ritmusa aztán egybefonódik a vitéz dalával, egészen különleges ízt adva annak. Majd egy gyimesi csángó nóta kerül elő. A kánai menyegzőről szóló mű- és népdal strófái felelgetnek egymásnak. Nem nagyon akarjuk engedni a hölgyeket, újabb és újabb dalokat követelünk tőlük, nehogy elinduljanak ebédelni. Úgy tűnik, nem bánják, azt mondják, három napig is folytatják akár. Ülnék én ott három nap, három éjjel, hallgatnám a néhai valójú Mátyás király emlékdalát, lengyel éneket és áldását. Sebestyén Márta angyalhangúnak nevezi dalos párját, most már én is látom: egy angyalka és egy pacsirta dalolnak. Mesés élményt kaptam mese helyett.

Szemerédi Fanni