A Katlan diákszemmel
Többszáz program, 4 falu, rengeteg ember, emberrengeteg, koncertek, színház, kiállítások,jamelő fiatalok, sorszám, elősorszám, sorban állás, sorban alvás, szúnyogsereg, sátorrengeteg, éjszakai lézerpálya a zsinórok közt, reggeli tülekedés a vizesblokknál, vagy éppen a kávéstandnál. Az Ördögkatlan néhány szóban összefoglalva. De mit lát a diákság ebből?
Legjobb talán, ha az elején kezdem. A sátrakkal való szenvedést mindenképpen észrevesszük. Hiszen már kedden kora délután azzal kell szembesülnie az érkezőknek, hogy a néhány árnyékos hely betelt a nagyharsányi sportpályán, így maradt neki a tűző nap. Ezek után a következő sokkhatás majd este éri, amikor rájön, hogy a sátrát körbeépítették, így kész mutatvány lesz bejutnia. Napközben ez nem nagy probléma, hiszen senki nem akar olyankor a sátorban tartózkodni, csak a finn szauna kultúra elkötelezett hívei. Helyette ott vannak az előadások, kiállítások, és persze a pincészetekben sokkal jobb az idő. Első napon még a sorjegyekre való várakozás egészen barátságosnak tűnt, amíg a jegyek osztása után tizenöt perccel fel nem harsant egy kedves női hang: „Minden előadásra elfogytak a jegyek!” Ekkor a lemaradt emberek tömege, -köztük én is- megindult a helyszínekre, reménykedve abban, hogy még bejutnak az előadásra a sorjegyesek után. Szerencsére ez általában sikerülni szokott, csak nem a legjobb helyekre jut be az ember, de így sem panaszkodhattunk. A hullám című előadást mindannyian láttuk, akik a sorban álltunk. Este pedig, mint minden Katlanon, a Quimby csapott nyitóbulit. A többszáz katlanozó szinte kifulladásig mulatott ezen a koncerten, aztán, akiben maradt még energia, a le Skeleton Band zenéjére szórakozhatott. Az éjszakába nyúló mulatozások miatt kissé tartottam tőle, hogy a sátortábor túl közel van esetleg a nagyszínpadhoz, de ez egyáltalán nem volt zavaró, esténként olyan fáradt volt mindenki, hogy a leghangosabb koncert mellett is el tudott aludni, elég volt vízszintesbe kerülnie.
A második nap reggelén már látni lehetett arcokat, amikre kiült a bosszúság, hiszen a nap melege hamar kiüldözött mindenkit a sátrakból, de a programok kezdetén már mindenki lelkesen vetette bele magát a fesztivál forgatagába. A szerdai napra egy drámafoglalkozás, és egy cirkuszi előadás volt beütemezve az esti koncertek mellé, így a napom igazán csak délben indult be, előtte a mezítlábas menzán üldögéltünk, zsíroskenyeret majszolva, és menzateát kortyolva reggeli gyanánt. Erről a helyről az első gondolatom volt, hogy ezt bizony direkt a diákoknak találták ki. Potom pénzért laktunk jól, és indultunk tovább a foglalkozásra. A drámaóra során Frida Kahlo életével ismerkedtünk meg, különböző játékos feladatokon keresztül, mindenki számára érthetően, és élvezhetően. Viszont nagyon sokan voltunk, így a foglalkozás vezetője kénytelen volt két csoportra bontani minket, amik között folyamatosan ingázott, ez némi nehézséget vetett fel. Ettől függetlenül mindenki pozitív élményekkel távozott innen is. Szerény ebédünk, és egy rövid sziesztázás után pedig kiálltunk az út szélére stoppolni, hogy eljussunk a szomszéd faluba. Meglepően hamar fékezett le mellettünk egy autó, ami egészen a helyszínig vitt el minket. Mint ez utóbb kiderült számomra, a fesztiválon ez a normális, ahányszor utazni akartunk valahova, perceken belül találtunk fuvart. A brazil artista duó előadása igazán impozáns volt, a közönség sokszor lélegzetvisszafojtva várta, hogy vajon mi fog történni a következő pillanatban. A hajmeresztő mutatványok mellett a páros előadóikéssége is remeknek bizonyult, egy pillanatra sem hagyták lankadni a figyelmet, a show egyszerre volt szórakoztató, és rémületes. Este a nagyszínpadon a francia WomboOrchestra, és a Besh o Drom szórakoztatta a közönséget, mindenkit megmozgatva, még azokat is, akik esetleg nemismerték előtte valamelyik előadót.
A katlan harmadik reggelén kissé megtörve indultam el a jegyes pulthoz, hogy leváltsam az ott sorban álló társamat. A mai napunk kis pihenéssel kezdődött, hagytuk leülepedni az eddigi élményeket, csak ültünk és néztük az embereket, akik fel s alá mászkáltak, előadást, vizesblokkot, vagy leginkább kávét keresve. Majd valamikor a délután folyamán felkerekedtünk, hogy megtekintsük a Faluturisták előadását, ezúttal Beremenden. Megtudhattuk, hogy a falu alatti barlangokban egy megalodon úszkál, hogy a helyi legendának az ördögről és a szép leányról semmi köze a bibliai ördöghöz, csak Ördög Jóska akarta feleségül venni a helyi kisboltos lányát, és minden más fontos információt is. Délután a POSzT-on legjobb rendezés díját elnyerő „A te országod” című darabot tekintettük meg, amiből megismerhettük kicsit a szocializmus végnapjait, emberi szemszögből, a nagy politikai játszmák nélkül. Az esti programok elég sokszínűek voltak, s a végükön kitelepültem sorban aludni, a másnapi jegyeinkért. Itt tapasztalhattam meg azt a különös légkört, ami ezekben a kora hajnali órákban uralkodik. Az emberek beszélgetni kezdenek azokkal, akik frissen érkeznek a sorba, néha felbukkannak a szervezők is, akik szintén váltanak pár szót a kint lévőkkel. Egy szóval talán ez a legcsaládiasabb pillanatok egyike a fesztivál forgatagában.
A negyedik nap reggelén döntöttünk úgy, bevállalunk egy túrát, egészen a Szársomlyó csúcsáig. Tíz órakor indult a túra a nagyharsányi szoborparkból, fel, egészen a gerincen át a hegy tetejére. Út közben megismerkedhettünk a szoborpark történetével, a területen őshonos állat, és növény fajokkal, valamint a hegy történelmével is. Megtekintettünk egy várromot, majd a hegytetőn egy csapat siklóernyősbe botlottunk, akikkel kis ideig elbeszélgettünk, s egy felszállást is megtekinthettünk testközelből. Ezek után a hegy erdős oldalán ereszkedtünk le, és tértünk vissza a szoborparkba, onnan pedig Nagyharsányba. A délutáni programokat ezek után próbáltuk ülősre tervezni, így kerültünk Both Miklós udvarába, egy ukrán-magyar zenei műhelyre, majd onnan mentünk tovább a Don Quijote című előadásra, Parti Nagy Lajos fordításában. Ezek után úgy éreztük visszatért az erőnk annyira, hogy a koncertekre készen álljunk. Az árokparti kisszínpadon a cseRihannák szórakoztatták a közönséget, kicsit több mint egy órán át, a közelgő vihar ellenére is. A nagyszínpadon pedig Péterfy Bori & Love Band adtak koncertet. Szerencsére az égiháború megvárta a koncertek végét, és csak a hajnali órákban szakadt le, lehűlést hozva a forróságba.
Az utolsó nap reggelén, szombaton sokan kezdtek már neki a sátorbontásnak, mindenki más indokból. Volt, aki már készült a hazaútra, volt, aki biztosítani akarta, hogy végigbulizza az éjszakát, így esélyt sem hagyott magának az alvásra. Az emberek egy másik csoportja már Nagyharsány központjában gyülekezett, készültek a Katlanfutásra. „Mert mi sem vagyunk normálisak!” áll a befutó érmeken, amit büszkén viseltek a versenyzők a nap további részében. Délután megragadtuk az alkalmat, és még megnéztük az utolsó színházi előadásokat, amikre jutott időnk. Köztük ConorMcPhersonA gát című művét is, ami apró kocsmai kisértethistóriák elmesélése után egy személyes tragédia bemutatásáig jut, majd a vígasztalódás állapotáig. Ez után a Narancsligetben Müller Péterék koncertjét hallgattuk meg, míg el nem kezdődött a „Mulatság” című előadás. Ez kiváló levezetése volt az egész Katlannak, hangulatában éppúgy, mint minőségében. Hol könnyed, kacagtató, hol elgondolkodtató előadást láthattunk. A végére pedig megérkezett a WomboOrchestra, és egy rögtönzött koncert keretében kívántak boldog születésnapot egy úriembernek az előadás után. A fesztivált pedig a Kiscsillag koncertje zárta, annyi embert a nagyszínpad elé vonzva, amennyit szerintem egész héten nem láttunk. Itt bizonyosodott be, mennyi lelkes embert mozgat meg ez a fesztivál, és mennyit ad diáknak, felnőttnek, egyetemistának, gyereknek, aggastyánnak.
Springer Barnabás
Legjobb talán, ha az elején kezdem. A sátrakkal való szenvedést mindenképpen észrevesszük. Hiszen már kedden kora délután azzal kell szembesülnie az érkezőknek, hogy a néhány árnyékos hely betelt a nagyharsányi sportpályán, így maradt neki a tűző nap. Ezek után a következő sokkhatás majd este éri, amikor rájön, hogy a sátrát körbeépítették, így kész mutatvány lesz bejutnia. Napközben ez nem nagy probléma, hiszen senki nem akar olyankor a sátorban tartózkodni, csak a finn szauna kultúra elkötelezett hívei. Helyette ott vannak az előadások, kiállítások, és persze a pincészetekben sokkal jobb az idő. Első napon még a sorjegyekre való várakozás egészen barátságosnak tűnt, amíg a jegyek osztása után tizenöt perccel fel nem harsant egy kedves női hang: „Minden előadásra elfogytak a jegyek!” Ekkor a lemaradt emberek tömege, -köztük én is- megindult a helyszínekre, reménykedve abban, hogy még bejutnak az előadásra a sorjegyesek után. Szerencsére ez általában sikerülni szokott, csak nem a legjobb helyekre jut be az ember, de így sem panaszkodhattunk. A hullám című előadást mindannyian láttuk, akik a sorban álltunk. Este pedig, mint minden Katlanon, a Quimby csapott nyitóbulit. A többszáz katlanozó szinte kifulladásig mulatott ezen a koncerten, aztán, akiben maradt még energia, a le Skeleton Band zenéjére szórakozhatott. Az éjszakába nyúló mulatozások miatt kissé tartottam tőle, hogy a sátortábor túl közel van esetleg a nagyszínpadhoz, de ez egyáltalán nem volt zavaró, esténként olyan fáradt volt mindenki, hogy a leghangosabb koncert mellett is el tudott aludni, elég volt vízszintesbe kerülnie.
A második nap reggelén már látni lehetett arcokat, amikre kiült a bosszúság, hiszen a nap melege hamar kiüldözött mindenkit a sátrakból, de a programok kezdetén már mindenki lelkesen vetette bele magát a fesztivál forgatagába. A szerdai napra egy drámafoglalkozás, és egy cirkuszi előadás volt beütemezve az esti koncertek mellé, így a napom igazán csak délben indult be, előtte a mezítlábas menzán üldögéltünk, zsíroskenyeret majszolva, és menzateát kortyolva reggeli gyanánt. Erről a helyről az első gondolatom volt, hogy ezt bizony direkt a diákoknak találták ki. Potom pénzért laktunk jól, és indultunk tovább a foglalkozásra. A drámaóra során Frida Kahlo életével ismerkedtünk meg, különböző játékos feladatokon keresztül, mindenki számára érthetően, és élvezhetően. Viszont nagyon sokan voltunk, így a foglalkozás vezetője kénytelen volt két csoportra bontani minket, amik között folyamatosan ingázott, ez némi nehézséget vetett fel. Ettől függetlenül mindenki pozitív élményekkel távozott innen is. Szerény ebédünk, és egy rövid sziesztázás után pedig kiálltunk az út szélére stoppolni, hogy eljussunk a szomszéd faluba. Meglepően hamar fékezett le mellettünk egy autó, ami egészen a helyszínig vitt el minket. Mint ez utóbb kiderült számomra, a fesztiválon ez a normális, ahányszor utazni akartunk valahova, perceken belül találtunk fuvart. A brazil artista duó előadása igazán impozáns volt, a közönség sokszor lélegzetvisszafojtva várta, hogy vajon mi fog történni a következő pillanatban. A hajmeresztő mutatványok mellett a páros előadóikéssége is remeknek bizonyult, egy pillanatra sem hagyták lankadni a figyelmet, a show egyszerre volt szórakoztató, és rémületes. Este a nagyszínpadon a francia WomboOrchestra, és a Besh o Drom szórakoztatta a közönséget, mindenkit megmozgatva, még azokat is, akik esetleg nemismerték előtte valamelyik előadót.
A katlan harmadik reggelén kissé megtörve indultam el a jegyes pulthoz, hogy leváltsam az ott sorban álló társamat. A mai napunk kis pihenéssel kezdődött, hagytuk leülepedni az eddigi élményeket, csak ültünk és néztük az embereket, akik fel s alá mászkáltak, előadást, vizesblokkot, vagy leginkább kávét keresve. Majd valamikor a délután folyamán felkerekedtünk, hogy megtekintsük a Faluturisták előadását, ezúttal Beremenden. Megtudhattuk, hogy a falu alatti barlangokban egy megalodon úszkál, hogy a helyi legendának az ördögről és a szép leányról semmi köze a bibliai ördöghöz, csak Ördög Jóska akarta feleségül venni a helyi kisboltos lányát, és minden más fontos információt is. Délután a POSzT-on legjobb rendezés díját elnyerő „A te országod” című darabot tekintettük meg, amiből megismerhettük kicsit a szocializmus végnapjait, emberi szemszögből, a nagy politikai játszmák nélkül. Az esti programok elég sokszínűek voltak, s a végükön kitelepültem sorban aludni, a másnapi jegyeinkért. Itt tapasztalhattam meg azt a különös légkört, ami ezekben a kora hajnali órákban uralkodik. Az emberek beszélgetni kezdenek azokkal, akik frissen érkeznek a sorba, néha felbukkannak a szervezők is, akik szintén váltanak pár szót a kint lévőkkel. Egy szóval talán ez a legcsaládiasabb pillanatok egyike a fesztivál forgatagában.
A negyedik nap reggelén döntöttünk úgy, bevállalunk egy túrát, egészen a Szársomlyó csúcsáig. Tíz órakor indult a túra a nagyharsányi szoborparkból, fel, egészen a gerincen át a hegy tetejére. Út közben megismerkedhettünk a szoborpark történetével, a területen őshonos állat, és növény fajokkal, valamint a hegy történelmével is. Megtekintettünk egy várromot, majd a hegytetőn egy csapat siklóernyősbe botlottunk, akikkel kis ideig elbeszélgettünk, s egy felszállást is megtekinthettünk testközelből. Ezek után a hegy erdős oldalán ereszkedtünk le, és tértünk vissza a szoborparkba, onnan pedig Nagyharsányba. A délutáni programokat ezek után próbáltuk ülősre tervezni, így kerültünk Both Miklós udvarába, egy ukrán-magyar zenei műhelyre, majd onnan mentünk tovább a Don Quijote című előadásra, Parti Nagy Lajos fordításában. Ezek után úgy éreztük visszatért az erőnk annyira, hogy a koncertekre készen álljunk. Az árokparti kisszínpadon a cseRihannák szórakoztatták a közönséget, kicsit több mint egy órán át, a közelgő vihar ellenére is. A nagyszínpadon pedig Péterfy Bori & Love Band adtak koncertet. Szerencsére az égiháború megvárta a koncertek végét, és csak a hajnali órákban szakadt le, lehűlést hozva a forróságba.
Az utolsó nap reggelén, szombaton sokan kezdtek már neki a sátorbontásnak, mindenki más indokból. Volt, aki már készült a hazaútra, volt, aki biztosítani akarta, hogy végigbulizza az éjszakát, így esélyt sem hagyott magának az alvásra. Az emberek egy másik csoportja már Nagyharsány központjában gyülekezett, készültek a Katlanfutásra. „Mert mi sem vagyunk normálisak!” áll a befutó érmeken, amit büszkén viseltek a versenyzők a nap további részében. Délután megragadtuk az alkalmat, és még megnéztük az utolsó színházi előadásokat, amikre jutott időnk. Köztük ConorMcPhersonA gát című művét is, ami apró kocsmai kisértethistóriák elmesélése után egy személyes tragédia bemutatásáig jut, majd a vígasztalódás állapotáig. Ez után a Narancsligetben Müller Péterék koncertjét hallgattuk meg, míg el nem kezdődött a „Mulatság” című előadás. Ez kiváló levezetése volt az egész Katlannak, hangulatában éppúgy, mint minőségében. Hol könnyed, kacagtató, hol elgondolkodtató előadást láthattunk. A végére pedig megérkezett a WomboOrchestra, és egy rögtönzött koncert keretében kívántak boldog születésnapot egy úriembernek az előadás után. A fesztivált pedig a Kiscsillag koncertje zárta, annyi embert a nagyszínpad elé vonzva, amennyit szerintem egész héten nem láttunk. Itt bizonyosodott be, mennyi lelkes embert mozgat meg ez a fesztivál, és mennyit ad diáknak, felnőttnek, egyetemistának, gyereknek, aggastyánnak.
diáktudósító