Pintér Viktória: Az abnormalitás diadala

Túlfűtött, igazi humánkohó, ahonnan remélhetőleg mindenki el tudott vinni annyi melegséget, hogy a zord időkben is be tudjunk fűteni az egyre csak sokasodó didergő királyoknak.

Szombathelyi katlanozóként mindig külön „élmény” eljutni Nagyharsányba. Nyolc óra utazás után valóban olyan az ember, mintha kicserélték volna. Másként érzékel. Egyszerűen van távolsága a megérkezésnek. Kiszakadok valahonnan, hogy aztán két-három átszállás után egy különös enklávéba érkezzek. Összművészeti kommunába, szeretetburokba. A belépés feltétele: Ne legyél normális! Ez a jelmondat rögtön belém mászott, s nemcsak azért, mert ahogy Törőcsik Mari mondja a nyitónapon, az az egész évemben visszhangzik, hanem azért is, mert valamitől múlhatatlanul elkülönít. Kifordít az elfogadott divatokból, kiemel a tömegből, és a másságot, a különbözőséget teszi meg értékké. Sőt, azzal, hogy együtt kiáltjuk, nem vagyunk normálisak, egyezményesen mondunk nemet egy felsőbbrendű tekintet frusztráló, kategorizáló működésmódjának, és önként vállalunk egy sokkal rizikósabb, de izgalmasabb perspektívát. A TELJES BESZÁMOLÓ ITT OLVASHATÓ.