42 – költészet és zene (Peer Krisztián – Hajduk Károly)

A visszaalvás képessége Peer Krisztián zenés felolvasóestje, közreműködik: Hajduk Károly (gitár) és Kárpáti Pál (ütősök) Az esten a szerző 42 c. új kötetének versei mellett elhangoznak korábbi, Hajduk Károly által megzenésített dalszövegek is.

  5 év telt el azóta, hogy Peer Krisztián hátat fordított a költészetnek. Utolsó verseskötete (Hoztam valakit magammal, Palatinus 2002) óta főleg különböző kocsmákban és színpadokon beszélt, számos drámát jegyez. Visszatérő kötetében az alanyiság határait feszegeti, és barátnőjének, a 25 éves korában elhunyt Zsófinak emel oltárt. Előtte-utána versekben mutatja be a közös életüket és az önreflexió által körberajzolt hiányt, és páros lábbal rúgja be a borítón átsejlő nagymarosi otthon zöldre mázolt ajtaját. Az afterverseket felvágatlan oldalak rejtik, ahhoz, hogy az olvasó bejuthasson a legintimebb terekbe, fizikailag is erőszakot kell tennie a papíron. Peer azt mondja, véget ért a hosszú hallgatás, és vannak még tervei; visszatérését a könyv mottójának is tekinthető nyitóbekezdés foglalhatná össze leginkább: „Dehogynem veszhet el. / Dehogynem baj, hogy elveszett. / Dehogy veszhet el egészen.” A 42 a 43. születésnapja és a lány halálának évfordulója előtt jelent meg a Költészet Napjára időzítve, és „a gyászév lekerekítésének” is tekinthető.

„Ott tudtam utoljára írni, Ithakán” – írja Peer Krisztián. Ithaka talán egy hajó neve. A hazajutás visszatérés a nyílt vízre. A klasszikus témák versenyre kelnek, a halál úgy közelít, mintha fel lenne háborodva: ne gondolja senki, hogy a magány a vetélytársa lehet. Előlép a rejtekhelyéről, hogy azt hazudja, sohasem bujkált. De mi értelme újra írni, ha nem térhet vissza, aki a visszatérésnek értelmet ad? Hogy hívni lehessen?

„Sötét van, de nincs késő.
Késő van, de nincs sötét.
Hogy tudott elmúlni,
ez is milyen év?
Mintha mégis a rossznak lenne több köze a széphez.
Nehéz úgy elbújni, ha fénylesz.”