Bejegyzések

A gyávák egyik bátra

Hogy elérjek Palkonyára, a 13:00-kor kezdődő A gyávára, a 12:10-kor Nagyharsányba érkező buszra kellett felszállnom. Meglepően nagy tömeg várakozott a megállóban; ezen a járaton utazott és próbálta játékba vonni az utasokat a Busz-színház is. A pluszszolgáltatás plusz idővel jár, így éppen kezdésre értem a Faluház kapujához, ahol még nagyobb tömeg fogadott. Szerencsére nekem sikerült bejutnom, de az előadásra beszűrődő hangok tanúsága szerint nem mindenki járt ilyen jól – s ezt nem restellem megjegyezni, hiszen nem csak én (és a közönség) hallottam meg a kinti zajt, hanem a játékban lévő színész, sőt, nemcsak meghallotta, hanem reagált rá, zökkenőmentesen beleépítette az előadásba. Kovács Krisztián virtuóz, heroinista alakítását figyelhettük ugyanis. A Nézőművészeti Kft. és a Manna Kulturális Egyesület közös produkciója olyan színházi előadás, ami közvetlenül akar bekapcsolódni a társadalmi problémák megoldásának keresésébe; drog prevenciós program keretében iskoláról iskolára já...

Mitől lehet...

... ma aktuális egy a ’80-as években, egy másik politikai rendszerben (Menyhárt Jenő szavaival élve szisztémában) megszülető zene? Bár egyértelmű választ nem kaptunk, sejtéseink lehetnek, mégis tény, hogy a második nyilvánosság bimbózó kezdeményezéseknek adott lehetőséget a szocializmusban. Az egyik olyan együttes, amely az FMK pezsgő szellemi műhelyében edződött, az URH-ból kinövő Európa Kiadó. Kollektív múltról és személyes jelenről Sisso faggatta Menyhárt Jenőt, az Európa Kiadó frontemberét a nagyharsányi Narancsligetben. Mivel most stratégiailag jól helyezkedtem, és a beszélgetéseken karikatúrákat rajzoló leányzó rajztáblája nem takarta el a főszereplőket, mint tegnap Lovasi és Háy beszélgetésén, ezért a szakdolgozatírás emlékeit felidézve újra elmerülhettem a rendszerváltás előtti magyar művészeti élet intézményi hátterében, és a hatalom befolyásoló szerepének mikéntjében. Menyhárt az URH és az Európa Kiadó kapcsán majdnem teljes körű lokális korképet festett erről a miliőről...

Add nekem a hangjaidat...

Megélni, igen. Ez egy blog: némileg magányos és viszonylag száraz műfaj, ahhoz képest mindenképp, ami mondjuk egy koncerten éri az embert. Nemisakármilyen koncerten. Lajkó Félix és Brasnyó Antal látta vendégül Dresch Mihályt. Így tűnt legalábbis. Minden, ami történt, csupán úgy tűnt. Szó egy szál sem érkezett a színpad felől. Két ember kiült, és elkezdett játszani. Nincs ezen mit ragozni. Ennyi történt. Majd csatlakozott hozzájuk egy harmadik, váltogatták-cserélgették egymást. Nem kellett bemutatkozniuk sem nekünk, sem egymásnak. Egymásra néztek, néha tán mosolyogtak is, Lajkó Félix legalábbis, mikor a színpad hátsó részén várakozott, hogy belépjen Dresch és Brasnyó játékába. Nem tudom, miről beszéltek a maguk nyelvén, azt tudom megmondani, bennem mit okozott hármójuk pár beszéd e. Örömet, hogy lehet találni ilyen egységeket, mert egységek ők, így hárman. Anélkül, hogy tudomásunk van-e arról, milyen közös múltja van Lajkó Félixnek és Dresch Mihálynak, éppúgy élvezhető e jeles ese...

A kajszitól a csillagokig

Szerelem első kóstolásra. Alapvetően ugyan nem rajongok az édes borokért, de a Mokos Pincészet tavalyi évjáratú kajszi borkülönlegessége egy csapásra rabul ejtett… Persze nem csak ezért (a jószívvel ajánlott kóstolóért) érdemes Palkonyán időzni, a Villányon keresztül vezető út megtétele vizuális élményekkel is bőven megkínál: tavaly is innen vittem haza magamnak egy jókora belsőemlék-halmazt, a tájat gondosan becsomagolva – de valószínűleg ezzel nem vagyok egyedül. A palkonyai színpad fűzfák övezte környezetében, telezöld terében szólaltatta meg Bognár Szilvia zenekarával, az EtNoéval a népzenei hagyományokból építkező, progresszív irányt kijelölő dallamokat. Az ismert népdalok újszerű feldolgozása egészen különleges hangulatot teremtett a késő délutáni órákban, de a koncert vége előtt tovább kellett indulnom, mert épp egy színházi előadásra kellett csipkednem magam Nagyharsányba. Azon a bizonyos, oda tartó katlanbuszon ért a legnagyobb közösségformáló mondat, ami a sofőr szájából ha...

A halott zenekar sosem volt még élőbb

Koncert után kifelé botorkálni a hömpölygő tömegben: hirtelen gondolatolvasóvá válsz. Az Európa Kiadó szeánsza után van, aki még a kedvenc nótáját fújja ( Megalázó, durva szerelem! ), mások Menyhárt Jenő hangját elemzik (hamar elment? vagy végig kitűnő volt?), míg vannak, akik a színpadi fények kihunyása után máris nagyban aktuálpolitizálnak. Bennem még a zenekarral kapcsolatos internetes fikázások emléke dereng: mondják, ennyi év után jajj, minek. A minek inkább a kommentárok olvasására vonatkozik; ha valamit tanulni lehet a Kiadótól, az az, hogy nem kell adni mások véleményére. Sem a követeléseiknek engedni. Az autonómia ad értelmet. Hiába kampányolnak tehát a közönség soraiból végig a koncert alatt újabb és újabb számok behozatala érdekében – teljesen reménytelen. A produkció kőprofi, bepróbált, dramaturgiailag pontosan szerkesztett, egyik fogaskereket sem szabad felcserélni egy másikkal. A kezdő „menetelés”-től, a Kiadó skandálásától egészen a ráadásig pontosan működő szerkezet....

Agancs

A hajdúszoboszlói srác anyukája isteni kókusztekercset tud készíteni. Régészeti lelet volna a recept, ha megvolna. Befonta emlékezetébe a gyűrött papírt, amit négy-öt generáció óta, ha itt a halálos óra, galacsinná gyűrt egy ráncos, teljesen talán kinyílni nem is tudó kéz. Megsárgult. Leghátul állt a srác a szoborparki sorban, Vidnyánszky Attiláról fogalma sem volt, sem arról, hogy jobb vagy bal odali színház, vidék vagy főváros, itthon vagy külföldön.  Annyit tudott, hogy párosujjú patás, a hímnek van agancsa. Meg hogy Samsa. Annál a németnél, igen-igen, Kafka, ez még a gimiből volt meg. Elhadarta neki valami okos haverja, hogy nyolc éve megy az előadás, A szarvassá változott fiú. Az anya hívja haza szarvassá változott gyermekét, ezen a metaforán keresztül beszél az anya-fiú kapcsolatról, az elszakadásról. Líra ez a javából, nem kell érteni, csak figyeld meg, hogy mi ez. Törőcsik Mari fiát makacsul hazahívó anya, az utód elvesztésének minden fájdalmát, tagadását, re...

„Lájszló” és az Ördög esete

Gyerekeknek színházat csinálni éppen olyan fontos feladat, mint a felnőtt-előadások létrehozása. Az alkotók felelőssége pedig talán még nagyobb. A gyerekek hálás közönség, aktív résztvevői az előadásnak. Ezért cserébe nem szabad hazug vagy összecsapott munkát nyújtani. A gyerekszínház nem lehet alkalom a nagyobb munka megúszására. Az első élményeik egy életre meghatározzák viszonyukat a színházhoz (és a kárpátaljai Cók Mók Bábszínház esetében talán a magyar nyelvhez is). És a szeretethez minőség kell. Hát igen. Mint fentebb látható, nagy elvárásokkal mentem a nagyharsányi narancsligetbe, ahol a Cók Mókosok már felállították kicsiny színpadukat, és egymást taposta a zsibongó gyerkőchad. Miután nem kevés munkával sikerült úgy elhelyezkednem, hogy semelyik apróság elől se takarjam a kilátást, kezdetét vették vitéz Lájszló kalandjai. Az előadás elmés szóvicceivel és a szemtelen piros posztó huszárral azonnal megnyerte a közönségét (és engem). Megállás nem volt a szellemek és ördögök ...