A kajszitól a csillagokig

Szerelem első kóstolásra. Alapvetően ugyan nem rajongok az édes borokért, de a Mokos Pincészet tavalyi évjáratú kajszi borkülönlegessége egy csapásra rabul ejtett… Persze nem csak ezért (a jószívvel ajánlott kóstolóért) érdemes Palkonyán időzni, a Villányon keresztül vezető út megtétele vizuális élményekkel is bőven megkínál: tavaly is innen vittem haza magamnak egy jókora belsőemlék-halmazt, a tájat gondosan becsomagolva – de valószínűleg ezzel nem vagyok egyedül. A palkonyai színpad fűzfák övezte környezetében, telezöld terében szólaltatta meg Bognár Szilvia zenekarával, az EtNoéval a népzenei hagyományokból építkező, progresszív irányt kijelölő dallamokat. Az ismert népdalok újszerű feldolgozása egészen különleges hangulatot teremtett a késő délutáni órákban, de a koncert vége előtt tovább kellett indulnom, mert épp egy színházi előadásra kellett csipkednem magam Nagyharsányba. Azon a bizonyos, oda tartó katlanbuszon ért a legnagyobb közösségformáló mondat, ami a sofőr szájából hangzott el, miszerint: „Álló ember nem utazhat a buszon!” Pillanatok alatt nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy az eredetileg kétszemélyes férőhely valójában három embernek is bőven elég! Ez az, amit csak egy fesztivál tud (a négyeshatoson valószínűleg nem szívesen válnánk matricává a plexiablakon csak azért, hogy embertársunk ne késsen el onnan, ahová igyekszik éppen). De természetesen épp úgy megvannak egy ilyen eseménysorozatnak a maga hátrányai is: egy megszokott, hosszú hetekig próbált, és hónapokig játszott előadásnak önmaga közegéből elmozdítva számolnia kell bizonyos lemondásokkal, kompromisszumokkal. A Bérczes László rendezői elgondolása alapján alkotott Háy-szöveg, a Nehéz esetében is ezzel kellett számolni, és le kellett mondani a bizonyos dramaturgiai ponton való színpadtechnikai elem használatáról (nem, nem árulom el, miről). Annak ellenére, hogy volt szerencsém a Bárkában megnézni az előadást „eredeti formájában”, azt kell mondanom, túlzás nélkül a legkevésbé sem volt hiányérzetem, működött. Képes volt arra, hogy több mint bő két és fél órán keresztül odaszögezze a fesztiválközönséget egy nem éppen könnyed szórakozást nyújtó, minden porcikájában nehéz téma kapcsán: mert mélyről szól, és ha azt akarjuk, hogy vigyen magával, vele kell mennünk oda, le. Mucsi Zoltánt, az előadás főszereplőjét – aki az idei POSZT-on ezzel az alakításával elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat – tegnap még A fajok eredetében láthattuk jó értelemben bohóckodni. Alapvetően is a viszonylag könnyedebb témájú alkotásokból emlékszünk rá, ám ez a munka azonban olyan lehetőséget kínált számára, amelyben megmutathatta – „szerephagyományainak” szöges ellentéteként – másik oldalát is. Többek között ezért is volt megrendítő végtelenül személyessé formált figurája, aki a nézők szeme láttára fogy el saját összeszűkült és megkeseredett életében. Húsba vájó, fájóan nehéz előadás, személyességgel felitatva…
(Amikor kijövök a nagyharsányi tornateremből, egy kis időre a csillagokkal tűzdelt fekete ég-függöny leplébe burkolózom. És ez így van jól.)
Mészáros Csilla