AFRIKAI RUM A VILLÁNYI-HEGYSÉGBEN
Sándor Zita
A Wombo Orchetsra francia afropunk rézfúvós zenekar idén harmadik alkalommal lép majd fel az Ördögkatlan Fesztiválon (augusztus 5-9.). Saját bevallásuk szerint a Wombo „Egyfajta rum, ami féktelen indulatokkal teli fahordókban érlelődött 12 évig, s ami a bitumen és az izzadtság iskolájában desztillálódott (…)”. Az Ördögkatlanban szerzett tapasztalataikról és legfrissebb albumukról faggattuk az énekes Mama J-t és a dobos Numát.
A Wombo Orchestra már több alkalommal járt Magyarországon: zenéltetek Veszprémben, az Utcazene Fesztiválon, és Budapesten is. Most harmadik alkalommal játszotok majd az Ördögkatlanon. Meglehetősen sok tapasztalatotok van már a helyiekkel – milyen a kapcsolatotok ezzel a közönséggel, az országgal?
Mama J: Ez egy olyan közönség, amit rögtön az érkezésünkkor megszerettünk – az emberek mások, mint a franciák. Nagyon lelkesek a koncerteken, könnyen ismerkednek meg új zenékkel, bandákkaé. Vannak visszajárók, akik minden alkalommal új barátokat hoznak magukkal, emlékeznek a szövegre, megveszik a pólókat és abban jönnek el a koncertre. Ez egy valóban melegszívű közönség, az emberek nagyon figyelmesek. Amikor beszélünk a színpadon, amikor történeteket mesélünk, vagy amikor meg akarjuk mozgatni a közönséget (például rá akarjuk venni őket, hogy velünk énekeljenek), azonnal benne vannak, ami szuper. Az is igaz, hogy mindig igyekszünk egy kicsit alkalmazkodni, néhány új szót belecsempészni a szövegünkbe. A bariton szaxofonosunk elég jól elboldogul a nyelvekkel, ő volt a fordítónk az Ördögkatlanon is.
Amikor az Ördögkatlanon jártok, mindig több koncertet adtok: játszotok az út mentén, a kis- és nagyszínpadokon egyaránt – az előadásotok mindig alkalmazkodik a körülményekhez. Melyik koncerthelyet szeretitek vagy ismeritek a legjobban? Volt-e időtök a fesztivál többi programjába is belekóstolni 2012-ben és 2013-ban?
Numa: Sokat láttunk és sokat játszottunk Nagyharsányban és egy kicsit Kisharsányban. Palkonyán mindössze a vonatállomás megnyitásán voltunk, Beremenden meg a strandon játszottunk egyszer. Főleg Nagyharsányban maradtunk – láttunk néhány koncertet, de nem sokat. Tavaly volt egy olyan napunk, amikor nem játszottunk: Kisharsányban meg tudtuk hallgatni az Urban Voodoo Machine és a Psycho Mutants koncertjeit. Nagyon kellemes, kicsit hippi hangulatot találtunk ott, nagyszerűen telt el az este.
Közép- és Kelet-Európában turnéztatok már, jártatok Csehországban, Lengyelországban is. Az idei nyárra is hasonlóak a tervek?
Egy hónapos körutunk lesz az idén. Megint megyünk Németországba, Csehországba, Szlovéniába, valószínűleg Szlovákiába is, és Magyarországon is több helyen fellépünk (az Ördögkatlanon, Veszprémben és talán Budapesten is). Majdhogynem többet zenélünk külföldön, mint Franciaországban. Itthon is vannak koncertjeink, de mindig bonyolult összehozni: sokan vagyunk, ezért nagy költséggel jár egy-egy utazás.
Bordeaux-hoz közel, vidéken, Bergerac környékén éltek. Ez vajon befolyásolja a lehetőségeiteket?
Mama J: Nem hiszem. Benne vagyunk a rendszerben, az emberek ismernek minket. Elmehetnénk Párizsba, de nem feltétlenül jobb a nagyobb, zavarosabb vízben úszni: nagyon sok zenész van a fővárosban és nincs túl sok játszóhely. Ezért jobb mindig utazásra készen állni, ami viszont nagyon sok munkát igényel: nagyon kell figyelni arra, hogy mindig a megfelelő időben, a megfelelő helyre küldjük az anyagainkat, hogy nehogy lemaradjunk valamiről. Úgy gondolom, hogy rendkívül társasági szakmánk van, sok emberrel találkozunk, nagyvárosokban lépünk fel, és nagyon üdvös, ha néha vissza tudunk húzódni vidékre, hogy pihenjünk, hogy egy kis lélegzethez jussunk, majd utána újra útra keljünk.
Numa: Bordeaux pedig nagyon jó helyen van: közel a tengerparthoz, közel a hegyekhez. Az is jó, hogy egy kicsit kívül maradunk: nem ragadunk bele a párizsi nagy dugókba. Sok jó zenész van Bordeaux-ban, találkozunk, ismerjük egymást, aztán megyünk vidékre, Bretagne-ba, Spanyolországba…
2013-ban adtátok ki a legfrissebb albumotokat, a Ruunga Mekanika-t. A bemutatkozó szövegetekben is sok a tréfa, a szójáték és a más együttesekre való utalás – gondolom, ez most sincs másként. Mit jelent a lemez címe?
Numa: Ruunga Mekanika mòoré nyelven, vagyis Burkina Faso egyik leginkább használt nyelvén annyit jelent: mechanikus állat. Két burkina fasoi zenésszel is dolgoztunk ezen az albumon: Art Melody-val és Joey le Soldattal. Elkezdtük a nyelvet is megtanulni – Burkina Fasoban nagyon sok dialektus van, a mòoré az, amit a legtöbben beszélnek a fővárosban, Ouagadougou-ban. A legutóbbi lemezre négy ilyen dalt tettünk. Az albumnak van egyfajta „mechanikus állatkertszerű” konstrukciója: a számunkra kicsit kapaszkodóként szolgáló, mindenféle állatok (például az elefánt, a sivatagi róka, a rinocérosz vagy a keselyű) harsonákból, trombitákból, rézfúvós hangszerekből vannak megformálva, nem kevés humorral. Az egész egy állatokból és hangszerekből készült fogaskerék képzetét kelti. Ezen a lemezen van négy csörgődobbal játszott dal, négy Joey le Soldattal készített felvétel és sok más meghívottal is büszkélkedhetünk. Aneglo Moore-ral, a Fishbone énekesével is készítettünk egy dalt – vele már többször is dolgoztunk együtt, nagyon szeretjük ultrakarizmatikus személyiségét. Van egy dalunk, amit a Psycho Mutants énekesével, Zoli Ca$h-sel vettünk fel. A bemutatkozó szövegünkben és a dalszövegeinkben is, mindig sok a humor és mindig utalunk valamire (pl. a Fishbone-ra). Megváltoztatjuk az alapot, de a közönség attól még felismerheti. Szép dolog némi költészetet, némi eredetiséget csempészni a szövegekbe.
2012-ben az Ördögkatlanon a legutolsó koncertetek olyan felfokozott hangulatban telt, hogy egy ponton Mama J levette és a közönség közé dobta a bugyiját. Az idén is valami ilyesmire kell készülnünk?
Mama J: Nem tudom még, hogy mire kell felkészülni, a bugyidobás ugyanis nem teljesen az én hatáskörömbe tartozott. A Wombo-ban mindig játszunk egy játékot: amikor magunk között vagyunk, bármerre járunk, a kamionunkban vagy a koncerthelyen. Mindig van nálunk egy dobókocka, a kocka tulajdonosa egy kihívást intéz a zenekar másik tagja felé, aki így a dobókocka új tulajdonosa lesz. A kihívást el lehet fogadni, de vissza is lehet utasítani. A kihívó azt mondja, hogy ha például ötöst dob, akkor a kihívottnak le kell vennie és el kell dobnia a bugyiját koncert közben. Ha elfogadom a kihívást, és kijön az öt, akkor kötelességem teljesíteni a vállaltakat. A dolog valószínűsége elég kicsi, de néha mégis kiadja a kocka... Ez hát az említett koncert története. Tudni kell azonban, hogy ilyet sehol máshol nem csináltam, ez volt az első – ebben is különleges hely az Ördögkatlan.
A Wombo Orchetsra francia afropunk rézfúvós zenekar idén harmadik alkalommal lép majd fel az Ördögkatlan Fesztiválon (augusztus 5-9.). Saját bevallásuk szerint a Wombo „Egyfajta rum, ami féktelen indulatokkal teli fahordókban érlelődött 12 évig, s ami a bitumen és az izzadtság iskolájában desztillálódott (…)”. Az Ördögkatlanban szerzett tapasztalataikról és legfrissebb albumukról faggattuk az énekes Mama J-t és a dobos Numát.
A Wombo Orchestra már több alkalommal járt Magyarországon: zenéltetek Veszprémben, az Utcazene Fesztiválon, és Budapesten is. Most harmadik alkalommal játszotok majd az Ördögkatlanon. Meglehetősen sok tapasztalatotok van már a helyiekkel – milyen a kapcsolatotok ezzel a közönséggel, az országgal?
Mama J: Ez egy olyan közönség, amit rögtön az érkezésünkkor megszerettünk – az emberek mások, mint a franciák. Nagyon lelkesek a koncerteken, könnyen ismerkednek meg új zenékkel, bandákkaé. Vannak visszajárók, akik minden alkalommal új barátokat hoznak magukkal, emlékeznek a szövegre, megveszik a pólókat és abban jönnek el a koncertre. Ez egy valóban melegszívű közönség, az emberek nagyon figyelmesek. Amikor beszélünk a színpadon, amikor történeteket mesélünk, vagy amikor meg akarjuk mozgatni a közönséget (például rá akarjuk venni őket, hogy velünk énekeljenek), azonnal benne vannak, ami szuper. Az is igaz, hogy mindig igyekszünk egy kicsit alkalmazkodni, néhány új szót belecsempészni a szövegünkbe. A bariton szaxofonosunk elég jól elboldogul a nyelvekkel, ő volt a fordítónk az Ördögkatlanon is.
Amikor az Ördögkatlanon jártok, mindig több koncertet adtok: játszotok az út mentén, a kis- és nagyszínpadokon egyaránt – az előadásotok mindig alkalmazkodik a körülményekhez. Melyik koncerthelyet szeretitek vagy ismeritek a legjobban? Volt-e időtök a fesztivál többi programjába is belekóstolni 2012-ben és 2013-ban?
Numa: Sokat láttunk és sokat játszottunk Nagyharsányban és egy kicsit Kisharsányban. Palkonyán mindössze a vonatállomás megnyitásán voltunk, Beremenden meg a strandon játszottunk egyszer. Főleg Nagyharsányban maradtunk – láttunk néhány koncertet, de nem sokat. Tavaly volt egy olyan napunk, amikor nem játszottunk: Kisharsányban meg tudtuk hallgatni az Urban Voodoo Machine és a Psycho Mutants koncertjeit. Nagyon kellemes, kicsit hippi hangulatot találtunk ott, nagyszerűen telt el az este.
Közép- és Kelet-Európában turnéztatok már, jártatok Csehországban, Lengyelországban is. Az idei nyárra is hasonlóak a tervek?
Egy hónapos körutunk lesz az idén. Megint megyünk Németországba, Csehországba, Szlovéniába, valószínűleg Szlovákiába is, és Magyarországon is több helyen fellépünk (az Ördögkatlanon, Veszprémben és talán Budapesten is). Majdhogynem többet zenélünk külföldön, mint Franciaországban. Itthon is vannak koncertjeink, de mindig bonyolult összehozni: sokan vagyunk, ezért nagy költséggel jár egy-egy utazás.
Bordeaux-hoz közel, vidéken, Bergerac környékén éltek. Ez vajon befolyásolja a lehetőségeiteket?
Mama J: Nem hiszem. Benne vagyunk a rendszerben, az emberek ismernek minket. Elmehetnénk Párizsba, de nem feltétlenül jobb a nagyobb, zavarosabb vízben úszni: nagyon sok zenész van a fővárosban és nincs túl sok játszóhely. Ezért jobb mindig utazásra készen állni, ami viszont nagyon sok munkát igényel: nagyon kell figyelni arra, hogy mindig a megfelelő időben, a megfelelő helyre küldjük az anyagainkat, hogy nehogy lemaradjunk valamiről. Úgy gondolom, hogy rendkívül társasági szakmánk van, sok emberrel találkozunk, nagyvárosokban lépünk fel, és nagyon üdvös, ha néha vissza tudunk húzódni vidékre, hogy pihenjünk, hogy egy kis lélegzethez jussunk, majd utána újra útra keljünk.
Numa: Bordeaux pedig nagyon jó helyen van: közel a tengerparthoz, közel a hegyekhez. Az is jó, hogy egy kicsit kívül maradunk: nem ragadunk bele a párizsi nagy dugókba. Sok jó zenész van Bordeaux-ban, találkozunk, ismerjük egymást, aztán megyünk vidékre, Bretagne-ba, Spanyolországba…
2013-ban adtátok ki a legfrissebb albumotokat, a Ruunga Mekanika-t. A bemutatkozó szövegetekben is sok a tréfa, a szójáték és a más együttesekre való utalás – gondolom, ez most sincs másként. Mit jelent a lemez címe?
Numa: Ruunga Mekanika mòoré nyelven, vagyis Burkina Faso egyik leginkább használt nyelvén annyit jelent: mechanikus állat. Két burkina fasoi zenésszel is dolgoztunk ezen az albumon: Art Melody-val és Joey le Soldattal. Elkezdtük a nyelvet is megtanulni – Burkina Fasoban nagyon sok dialektus van, a mòoré az, amit a legtöbben beszélnek a fővárosban, Ouagadougou-ban. A legutóbbi lemezre négy ilyen dalt tettünk. Az albumnak van egyfajta „mechanikus állatkertszerű” konstrukciója: a számunkra kicsit kapaszkodóként szolgáló, mindenféle állatok (például az elefánt, a sivatagi róka, a rinocérosz vagy a keselyű) harsonákból, trombitákból, rézfúvós hangszerekből vannak megformálva, nem kevés humorral. Az egész egy állatokból és hangszerekből készült fogaskerék képzetét kelti. Ezen a lemezen van négy csörgődobbal játszott dal, négy Joey le Soldattal készített felvétel és sok más meghívottal is büszkélkedhetünk. Aneglo Moore-ral, a Fishbone énekesével is készítettünk egy dalt – vele már többször is dolgoztunk együtt, nagyon szeretjük ultrakarizmatikus személyiségét. Van egy dalunk, amit a Psycho Mutants énekesével, Zoli Ca$h-sel vettünk fel. A bemutatkozó szövegünkben és a dalszövegeinkben is, mindig sok a humor és mindig utalunk valamire (pl. a Fishbone-ra). Megváltoztatjuk az alapot, de a közönség attól még felismerheti. Szép dolog némi költészetet, némi eredetiséget csempészni a szövegekbe.
2012-ben az Ördögkatlanon a legutolsó koncertetek olyan felfokozott hangulatban telt, hogy egy ponton Mama J levette és a közönség közé dobta a bugyiját. Az idén is valami ilyesmire kell készülnünk?
Mama J: Nem tudom még, hogy mire kell felkészülni, a bugyidobás ugyanis nem teljesen az én hatáskörömbe tartozott. A Wombo-ban mindig játszunk egy játékot: amikor magunk között vagyunk, bármerre járunk, a kamionunkban vagy a koncerthelyen. Mindig van nálunk egy dobókocka, a kocka tulajdonosa egy kihívást intéz a zenekar másik tagja felé, aki így a dobókocka új tulajdonosa lesz. A kihívást el lehet fogadni, de vissza is lehet utasítani. A kihívó azt mondja, hogy ha például ötöst dob, akkor a kihívottnak le kell vennie és el kell dobnia a bugyiját koncert közben. Ha elfogadom a kihívást, és kijön az öt, akkor kötelességem teljesíteni a vállaltakat. A dolog valószínűsége elég kicsi, de néha mégis kiadja a kocka... Ez hát az említett koncert története. Tudni kell azonban, hogy ilyet sehol máshol nem csináltam, ez volt az első – ebben is különleges hely az Ördögkatlan.
forrás: http://www.kikotoonline.hu/