A freskófalu legendája - Böjte József filmje
Bódvalenke – határszéli, mélyszegénységbe zuhant borsodi falucska. Az ismeretlen településből néhány év alatt világhírű „Freskófalu” lett. Pásztor Eszter, aki „civilben” kiváló angol fordító, külföldön látott már „freskófalut”, és feltételezte, ilyesmivel itthon is érdeklődést lehet kelteni.
„A filmből látszik, ötlete bevált: két év alatt 21 ház falára került nagyméretű secco, és a látogatót ámulatba ejtik a cigány eredetmondák, mítoszok és a több évszázados sors motívumai, a festői látomásokban megjelenő sötét bőrű félistenek, emberhősök és áldozatok. Bódvalenke alig több mint kétszáz lakójának – túlnyomórészt romáknak – kezd otthonossá válni az új környezet, és az is, hogy idegenek jönnek ide miatta. Régen nem tapasztalt érzést kelt fel bennük: a büszkeséget. Kezdetben a programvezető hívott meg cigány festőművészeket, aztán már önként jelentkeztek, külföldről is. A szerb zeneszerző és festő Zoran Tairovicsot például valósággal rabul ejtette a „freskófalu”, amelyet kitűnő helyszínnek vél ahhoz, hogy demokratikus párbeszédre késztessen a romákról, a romákkal.
Ám ennél többről szól, szólna ez a mese. Ahogy a filmből kiderül, a cél a helybeli cigányság szociális helyzetének átfogó javítása. Mert a rendszerváltáskor még ötszáz fős faluban, ahol akkor még két téesz, varroda és a környéken több bánya is működött, mára csak két munkahely maradt: a polgármesteré meg a hivatali beosztotté. A többi rég megszűnt. A cigány családok zöme hivatalosan havi 28 500 forintos segélyből él, no meg családi pótlékból. Az ügyesebbje ezt gombászással, kosárfonással, a megmaradt egy-két parasztgazdánál végzett alkalmi munkával egészíti ki. De ha komolyabban beindulna a turizmus – véli a fejlesztő program vezetője, aki szeretné a 15 kilométerre levő Aggtelek forgalmához csatolni a „freskófalut” –, különféle szolgáltatásokkal több bevételhez lehetne juttatni az ittenieket. Kempinget, vendéglőt kéne nyitni, szálláshelyeket létrehozni, a falut övező őslápon tanösvényt építeni. Össze lehetne fogni a varró asszonyokat, kézműveseket, és jól jönne egy gombaszárító, egy asztalosműhely. Mindehhez persze induló támogatás kell, és Bódvalenkén szorgalmasan írják a pályázatokat…”
2011-ben olvashattuk ezeket a sorokat a Népszabadságban.
Hogyan, miért született a film, és mi történt azóta? Beszélgetés a film rendezőjével, Böjte Józseffel.