KÁVA Kulturális Műhely: SZOBOR
Író, dramaturg: Sebők Bori
Látványtervező: Kiss Gabriella
Kivitelező: Iszlai Zoltán
Technika: Pintér István / Bodzsár GáspárRendező: Perényi Balázs
Szakmai konzulensek: Alexander Schikowski, Kárpáti Péter
Játékidő: kb. 150’
A Káva új komplex színházi nevelési előadássorozatának, az Emlékezés drámáinak is feltett szándéka a résztvevők aktivitásra, együtt-gondolkodásra és cselekvésre való ösztönzése. A négy részből álló előadássorozat a 20-21. századi magyar történelem négy máig ható, erőteljesen jelenlévő eseményével foglalkozik: az Üres lap Trianonnal, a Kárpótlás a holokauszttal, a Jelentés az ügynökügyekkel, a Szobor pedig a cigányok elleni gyilkosságsorozattal. Négy olyan pontjával a múltunknak, amelyeket nem lehet feledni, nem lehet megváltoztatni. Mit tehetünk azért, hogy valahogy el tudjuk fogadni, együtt tudjunk élni velük? Megemlékezünk róluk. Múzeumokban, emlékművekkel, ünnepnapokon. Hivatalos megemlékezéseink mélyen átitatottak egyfelől keserűséggel, előítéletekkel és dühvel, másfelől pedig bárdolatlan pártpolitikával. Hogyan lehet, hogyan kell akkor emlékezni? Magánügy ez vagy közösségi ügy? Mindenki maga döntheti el, hogy miről és hogyan emlékezik meg, vagy nélkülünk és felettünk döntenek róla?
A KÁVA az Ördögkatlanba a Szobor című előadást hozza. Az előadás által megközelíteni kívánt témakör: az emlékezés kényszere; cigány-magyar együttélés.
Történelmi kapcsolódás: a néhány évvel ezelőtti romák elleni gyilkosságsorozat.
Egy roma fiú ellen elkövetett gyilkosság emlékére egy szobrász emlékművet készít és felajánlja az érintett falunak…
„A Szoborban szándékaink szerint témává teszünk valamit, amiről egyébként azt gondolom, hogy nem is tudunk és nem is nagyon akarunk beszélni: a romák elleni 2008-2009-es gyilkosságsorozatot. Én nem látom, hogy ez közbeszéd tárgya lenne Magyarországon. Pedig sokat tanulhatnánk egymástól abból, hogy ezt (is) kibeszéljük… Olvasom a híreket, látom, hogy lezárult a per, elítéltek négy embert, nyitva maradt néhány kérdés. Halljuk, hogy öt év elteltével talán most már tényleg megkapják az áldozatok hozzátartozói az állami kártérítést… de ennyi. Kijelenthetjük, hogy az ügyben társadalmi szinten semmi sem történt. Én mindenképpen úgy tekintek erre a gyilkosságsorozatra, mint az elmúlt 20 év egyik legkirívóbb esetére, nemcsak bűnügyi szempontból, hanem az emberség szempontjából is. Azt példázza, azt mutatja meg, hogy gyakorlatilag a magyar társadalom nem tekinti embernek a cigányokat. Ha nagyon lecsupaszítjuk ezt a dolgot, akkor szerintem erről van szó. A Szobor egyébként egy fikció, egy általunk írt történet, egy képzeletbeli falu képzeletbeli fiataljáról, akit megölnek, csak nagyon erős az áthallás ahhoz a gyilkosságsorozathoz, ami ténylegesen történt, de az összes karakter és a viszonyaik is a mi kreálmányunk.” (Takács Gábor)