Még az állatoké…
2015. augusztus 3. - Ördögkatlan Fesztivál
Még ugatás sem hallatszik. Egy németjuhász pár a kerítés mögött is csak felhúzza a szemöldökét. Ők már ismerik az ember fajtáját, ismerik ezeket az embereket is. Csak a szokásos. Később azonban kezd fölpezsdülni az élet. Az Örkény Vurstli szolidan próbál. - Ezen a héten az Ördögkatlan Fesztivál résztvevői írják a naplót a Literán. Elsőként Dudás Demeter bejegyzését olvashatják.
Az ember, aki felkel, csak azért, hogy az általános terhek után végre maga válassza meg mit vesz a vállára (ez esetben hátizsákot, sátrat, járulékos egyebeket), buszjegyet vált, és a Villányi borvidék felé tart, mazsolává aszalva magát a már kora reggel is karcos melegben, kicsit ki is szárad, mire leszáll Nagyaharsányban és akkor döbben rá, hogy aki mögött, előtt utazott, azzal tölti majd el a következő napokat. Azzal, amit ő is, meg a másik is választott. Kimerülten, dehidratálódva keresi a helyi borokat. Ez az egyik, amiért jött. Ezért szokott le a sörről, egy időre. A bor úgy is egészségesebb, majd felönti ásványi anyagokban gazdag vízzel, be is keveri saját ízlése szerint. Egy olyan arányt választ, amilyen neki tetszik. Majd ha ez szokásossá válik, akkor innen hazatérve, ha újra így issza, becézheti ezt a fröccsöt kedvére. Szálláskeresés közben amolyan falusi délibábok lebegnek a rendben tartott, virágágyásokkal szegélyezett, precíz betonjárda fölött. A standok még nem állnak, de a nagyharsányi iskola melletti drót kondérban égő tűz, a fesztivál cégére, bár még nem világít, de már forr. Egyre melegebb van, a Katlan hője mind jobban emelkedik. Csúnya, piros nyomokat hagy a hátizsák a vállon. Még elég üresek az utcák. A pincék nagyon messze vannak és ilyenkor a kilométerek sem barátságosak. Ilyen időben kapnak hírt egy közeli gyilkosságról a helyiek a regényekben. Mennyi gond, megpróbáltatás, kényelmetlenség, kiszolgáltatottság és még csak délelőtt tizenegy.
Az állatok, akik itt laknak, nem szokásos módon keltek. Eltelt egy év. Nekik ez a nap, a nulladik, különlegesebb, ünnepibb. Félelmük leküzdésének ideje. Évről-évre próbálnak barátságosabbak lenni. Elfelejteni, hogy feltúrják a földet, felforgatják a környéket körülöttük. Van még egy kis idejük, hogy felkészüljenek. Moderálják az egyedfejlődésben teremtett mozgásukat, megkomolyodjanak, hogy féken tartsák ugrólábaik izmait, szelvényezett testüket. Lassan érkeznek az emberek. És még fogadni is kell őket. Ilyenkor estefelé kijönnek eléjük. A nagyharsányi hídon négy-öt kutya köszön. Tulajdonképpen díszsorfalat állnak Kiss Móninak, aki a tévések kedvéért többször is spontán átkel a zebrán. Mezítláb. A kutya csapat némán figyel. Az emberek a helyiek vendégszeretetétől felüdülve, és a bográcsos vacsorától elbágyadva, maguk is szótlanul, de mosolyogva figyelik őket. Ma még semmi, csak az az olvadó csend. Még ugatás sem hallatszik. Egy németjuhász pár a kerítés mögött is csak felhúzza a szemöldökét. Ők már ismerik az ember fajtáját, ismerik ezeket az embereket is. Csak a szokásos. Később azonban kezd fölpezsdülni az élet. Az Örkény Vurstli szolidan próbál. Még nem adják ki magukat teljesen. Csak a szükséges adag. Az emberek emésztenek, desszertnek jó lesz a dinnye, ki-ki mivel eszi meg. Színházért, zenéért, irodalomért jöttek és holnaptól meg is kapják, de most még nekik is jól esik a csend, az ejtőzés. Holnaptól már a sokszorosukra duzzadnak a fesztivált befogadó falvak. A standok, biztosra vehetően roskadozni fognak az ételtől, italtól, az irodából pedig a csuklókra kerülnek a karszalagok.
És akkor jön az említett pezsgés. Amikor már mindenki arra gondol, hogy ma még utoljára egy nagyot alszik, ellenőrzi a matracok keménységét, puhaságát, szövegkiemelőkkel besatírozza a programokat, amiket egyszerűen idén nem hagyhat ki, ma még nyugodtan ki is csomagolhat, megfürödhet, ha már lejött egy nappal előtte, egyébként is kezdjük a Katlant tisztán és üdén, az Örkény mára elteszi a hangszereket és magukat holnapra; kihörpintik boraikat… Akkor minden megmozdul. Előbújnak a repedésekből a hőscincérek. Lényeges tagjai a fogadóbizottságnak. Egy béka család fegyelmezetten várja a beköltözőket a küszöbön, azokat a szerencséseket, akiket ma személyesen köszöntenek. Százlábú igyekszik, hogy le ne maradjon a ceremóniáról. Minden bogár, aki itt él, közel merészkedik. A cincér repülési bemutatót tart, fényképezhetik is, hagyja. A többiek is méltó módon tisztelegnek vendégeik előtt. Ahogy ezt írom, a képernyő fényénél a muslincák koszorúban telepednek körém. Egy gyík, aki leginkább napozni szeret, kimerészkedik a holdfényre. Ünnepi a hangulat. Kezdődik a Katlan.
Dudás Demeter
Ördögkatlan Fesztivál
A cikk a litera.hu oldalán jelent meg.
Még ugatás sem hallatszik. Egy németjuhász pár a kerítés mögött is csak felhúzza a szemöldökét. Ők már ismerik az ember fajtáját, ismerik ezeket az embereket is. Csak a szokásos. Később azonban kezd fölpezsdülni az élet. Az Örkény Vurstli szolidan próbál. - Ezen a héten az Ördögkatlan Fesztivál résztvevői írják a naplót a Literán. Elsőként Dudás Demeter bejegyzését olvashatják.
Az ember, aki felkel, csak azért, hogy az általános terhek után végre maga válassza meg mit vesz a vállára (ez esetben hátizsákot, sátrat, járulékos egyebeket), buszjegyet vált, és a Villányi borvidék felé tart, mazsolává aszalva magát a már kora reggel is karcos melegben, kicsit ki is szárad, mire leszáll Nagyaharsányban és akkor döbben rá, hogy aki mögött, előtt utazott, azzal tölti majd el a következő napokat. Azzal, amit ő is, meg a másik is választott. Kimerülten, dehidratálódva keresi a helyi borokat. Ez az egyik, amiért jött. Ezért szokott le a sörről, egy időre. A bor úgy is egészségesebb, majd felönti ásványi anyagokban gazdag vízzel, be is keveri saját ízlése szerint. Egy olyan arányt választ, amilyen neki tetszik. Majd ha ez szokásossá válik, akkor innen hazatérve, ha újra így issza, becézheti ezt a fröccsöt kedvére. Szálláskeresés közben amolyan falusi délibábok lebegnek a rendben tartott, virágágyásokkal szegélyezett, precíz betonjárda fölött. A standok még nem állnak, de a nagyharsányi iskola melletti drót kondérban égő tűz, a fesztivál cégére, bár még nem világít, de már forr. Egyre melegebb van, a Katlan hője mind jobban emelkedik. Csúnya, piros nyomokat hagy a hátizsák a vállon. Még elég üresek az utcák. A pincék nagyon messze vannak és ilyenkor a kilométerek sem barátságosak. Ilyen időben kapnak hírt egy közeli gyilkosságról a helyiek a regényekben. Mennyi gond, megpróbáltatás, kényelmetlenség, kiszolgáltatottság és még csak délelőtt tizenegy.
Az állatok, akik itt laknak, nem szokásos módon keltek. Eltelt egy év. Nekik ez a nap, a nulladik, különlegesebb, ünnepibb. Félelmük leküzdésének ideje. Évről-évre próbálnak barátságosabbak lenni. Elfelejteni, hogy feltúrják a földet, felforgatják a környéket körülöttük. Van még egy kis idejük, hogy felkészüljenek. Moderálják az egyedfejlődésben teremtett mozgásukat, megkomolyodjanak, hogy féken tartsák ugrólábaik izmait, szelvényezett testüket. Lassan érkeznek az emberek. És még fogadni is kell őket. Ilyenkor estefelé kijönnek eléjük. A nagyharsányi hídon négy-öt kutya köszön. Tulajdonképpen díszsorfalat állnak Kiss Móninak, aki a tévések kedvéért többször is spontán átkel a zebrán. Mezítláb. A kutya csapat némán figyel. Az emberek a helyiek vendégszeretetétől felüdülve, és a bográcsos vacsorától elbágyadva, maguk is szótlanul, de mosolyogva figyelik őket. Ma még semmi, csak az az olvadó csend. Még ugatás sem hallatszik. Egy németjuhász pár a kerítés mögött is csak felhúzza a szemöldökét. Ők már ismerik az ember fajtáját, ismerik ezeket az embereket is. Csak a szokásos. Később azonban kezd fölpezsdülni az élet. Az Örkény Vurstli szolidan próbál. Még nem adják ki magukat teljesen. Csak a szükséges adag. Az emberek emésztenek, desszertnek jó lesz a dinnye, ki-ki mivel eszi meg. Színházért, zenéért, irodalomért jöttek és holnaptól meg is kapják, de most még nekik is jól esik a csend, az ejtőzés. Holnaptól már a sokszorosukra duzzadnak a fesztivált befogadó falvak. A standok, biztosra vehetően roskadozni fognak az ételtől, italtól, az irodából pedig a csuklókra kerülnek a karszalagok.
És akkor jön az említett pezsgés. Amikor már mindenki arra gondol, hogy ma még utoljára egy nagyot alszik, ellenőrzi a matracok keménységét, puhaságát, szövegkiemelőkkel besatírozza a programokat, amiket egyszerűen idén nem hagyhat ki, ma még nyugodtan ki is csomagolhat, megfürödhet, ha már lejött egy nappal előtte, egyébként is kezdjük a Katlant tisztán és üdén, az Örkény mára elteszi a hangszereket és magukat holnapra; kihörpintik boraikat… Akkor minden megmozdul. Előbújnak a repedésekből a hőscincérek. Lényeges tagjai a fogadóbizottságnak. Egy béka család fegyelmezetten várja a beköltözőket a küszöbön, azokat a szerencséseket, akiket ma személyesen köszöntenek. Százlábú igyekszik, hogy le ne maradjon a ceremóniáról. Minden bogár, aki itt él, közel merészkedik. A cincér repülési bemutatót tart, fényképezhetik is, hagyja. A többiek is méltó módon tisztelegnek vendégeik előtt. Ahogy ezt írom, a képernyő fényénél a muslincák koszorúban telepednek körém. Egy gyík, aki leginkább napozni szeret, kimerészkedik a holdfényre. Ünnepi a hangulat. Kezdődik a Katlan.
Dudás Demeter
Ördögkatlan Fesztivál
A cikk a litera.hu oldalán jelent meg.