A tőzeg levegőtől elzárt környezetben keletkezik

Helen Edmundson drámája az 1652-es Írországba kalauzol, ám Horváth Csaba rendezésében kortalanná válik. Az Irtás egyszerre szól a hatalom természetéről és az egyszerű ember életére gyakorolt hatásáról. A darab mondatai a színészek szájából újabb jelentésrétegekkel gazdagodtak. Krisztik Csaba egyszerű despotából sugárzóan perverz, hatalommániás őrültet faragott, a Nagy Norbert által alakított csecsemő dudájával néma metaforaként volt jelen a színpadon. A színészek szikár, törött mozdulatai csodálatosan költőivé tették az előadást, feszült jelenlétük utánozhatatlan.

Nagyon régen láttam olyan produkciót, ahol ennyire jelentős a díszlet, gyakorlatilag szereplővé válik a több mázsányi tőzeg. Az Irtásban ez a halott anyag életre kel. Elhagyja a szabályos rendbe rakott zsákokat, hogy beférkőzzön az emberek pólusaiba, tanyát verjen a nyálkahártyájukon, bekebelezze az egyre halmozódó hullatömeget, hogy végül új életet táplálhasson a pusztítás után.

A tőzegen kívül életnagyságú fröccsöntött farkasok csoportba rendeződve fenyegetnek a színpadon, az előadás előrehaladtával egyre szaporodnak, hogy végül a két ellentétes tábor harcosai a hátukon induljanak a végső ütközetbe. Mindez csak annyira abszurd, mint amennyire a darab alapkonfliktusa: emberek irtják egymást, családok szakadnak szét származásbeli különbségek miatt.

Fontos előadás, aki nem látta járjon utána!

Totobé Anita