Öröktitok
„Az éjszaka az éjszaka. A sötét meg sötét.”
A fenti mondat a Nézőművészeti Kft. A zsidó című előadásában hangzik el. A sötétség az sok véka föld, ami alá pakolják az emberek eltitkolnivaló bűneiket. De sajnos azt előbb vagy utóbb kiássa valaki. Ez az előadás ugyanazt a problémát tárja fel, mint a Katonás előadás (A mi osztályunk), ha nem is oly szikáran és drámai erővel. Erről persze a szöveg, az írott mű tehet elsősorban, ám az, hogy nekiveselkedik, és feltárja az évtizedes elhallgatást a lengyelek felelősségről a második világháború utáni zsidók ellen elkövetett mészárlásokban, az nagyon fontos társadalmi tett a színdarab részéről.
Négy tanár, köztük az iskola igazgatója, valamint az iskolában szintén tanító katolikus pap próbálja megmenteni az iskolát a bezárástól, és a megmentőt egy Izraelben élő, feltételezetten gazdag (hiszen ott mindenki gazdag) zsidó öregdiák személyében találják meg. Nem is lenne baj, ha egy csöppet nem lenne ez kínos. Amúgy is, mégiscsak egy zsidó (mit fognak szólni a szülők, az egyház?), meg hát ráadásul még zsidó is. Jó, gazdag, de mégiscsak zsidó. Első körben az iskolaigazgató javasolja, hogy nevezzék el az iskolát a gazdag zsidó apjáról. Na, azt már nem. És elindul a meggyőzési akció, melyben mindenki elmeséli az okait, hogy miért nem. A figurák itt inkább különböző társadalmi rétegeket és azok véleményét jelenítik meg, mint valós emberi szándékokat. A tornatanár a lengyel szélsőséges, aki vadabbnál vadabb, de sajnos itthon is hallható (mit hallható, teljesen komolyan vett) összeesküvés-elméletekkel magyarázza, hogyan irányítják Izraelből a lengyel nép alattomos kipusztítását. Az egyház hallgatását és felelősségének hárítását a pap hivatott ábrázolni. Az iskolaigazgató se szent – ő a meggyilkolt zsidók vagyonát elkobzó, házaikba betelepülő, megüresedett állásaikba befészkelődő lelkiismeretlen réteget képviseli, s bár az ő ötlete az átnevezés és pénztarhálás, hamar kiderül, hogy az ő füle mögött is ott olvad egy jó adag vaj, akárcsak a fitnessz és méjkáp-megszállott, enyhén(?) bugyuta, az, amiről nem beszélünk, az nincs is-tipusú angoltanárnőnek, aki eltartja magától és nem vállalja, nem hajlandó tudomást venni nagyapja bűnéről (ő szintén a zsidók megüresedett házaira lecsapva lett gazdag bérháztulajdonos), végül a száraz cinizmussal létező lengyel tanárnő (mármint persze, lengyel, mert lengyel, de úgyis az, hogy nyelv és irodalom) a szemlesütős értelmiségi, aki hallgat és csendben szégyenkezik, és nem emeli fel a szavát kellő időben.
Tőlük tudjuk meg szép lassan, mi is történt valójában a zsidókkal, amikor előkerül az öregdiák e-mailjében általa kért egykori dolgozata, melyben kisgyermekként feltárja a – minden bizonnyal a családban mesélt – elfojtott titkokat. E kettőből áll össze az a szörnyűség, hogy milyen kegyetlenséggel mészárolták le hétköznapi lengyelek hétköznapi zsidó honfitársaikat.
És amikor már azt hisszük, hogy vezeklésül egyhangúlag megszavazzák az iskola átnevezését, akkor csattan a vég. Mert az egyhangúsággal nincs baj, az lett. Csakhogy mindenki nemmel szavaz végül. Az ember gyáva. Ha rajta múlik, a titok örökre titok marad.
- sz -
A fenti mondat a Nézőművészeti Kft. A zsidó című előadásában hangzik el. A sötétség az sok véka föld, ami alá pakolják az emberek eltitkolnivaló bűneiket. De sajnos azt előbb vagy utóbb kiássa valaki. Ez az előadás ugyanazt a problémát tárja fel, mint a Katonás előadás (A mi osztályunk), ha nem is oly szikáran és drámai erővel. Erről persze a szöveg, az írott mű tehet elsősorban, ám az, hogy nekiveselkedik, és feltárja az évtizedes elhallgatást a lengyelek felelősségről a második világháború utáni zsidók ellen elkövetett mészárlásokban, az nagyon fontos társadalmi tett a színdarab részéről.
Négy tanár, köztük az iskola igazgatója, valamint az iskolában szintén tanító katolikus pap próbálja megmenteni az iskolát a bezárástól, és a megmentőt egy Izraelben élő, feltételezetten gazdag (hiszen ott mindenki gazdag) zsidó öregdiák személyében találják meg. Nem is lenne baj, ha egy csöppet nem lenne ez kínos. Amúgy is, mégiscsak egy zsidó (mit fognak szólni a szülők, az egyház?), meg hát ráadásul még zsidó is. Jó, gazdag, de mégiscsak zsidó. Első körben az iskolaigazgató javasolja, hogy nevezzék el az iskolát a gazdag zsidó apjáról. Na, azt már nem. És elindul a meggyőzési akció, melyben mindenki elmeséli az okait, hogy miért nem. A figurák itt inkább különböző társadalmi rétegeket és azok véleményét jelenítik meg, mint valós emberi szándékokat. A tornatanár a lengyel szélsőséges, aki vadabbnál vadabb, de sajnos itthon is hallható (mit hallható, teljesen komolyan vett) összeesküvés-elméletekkel magyarázza, hogyan irányítják Izraelből a lengyel nép alattomos kipusztítását. Az egyház hallgatását és felelősségének hárítását a pap hivatott ábrázolni. Az iskolaigazgató se szent – ő a meggyilkolt zsidók vagyonát elkobzó, házaikba betelepülő, megüresedett állásaikba befészkelődő lelkiismeretlen réteget képviseli, s bár az ő ötlete az átnevezés és pénztarhálás, hamar kiderül, hogy az ő füle mögött is ott olvad egy jó adag vaj, akárcsak a fitnessz és méjkáp-megszállott, enyhén(?) bugyuta, az, amiről nem beszélünk, az nincs is-tipusú angoltanárnőnek, aki eltartja magától és nem vállalja, nem hajlandó tudomást venni nagyapja bűnéről (ő szintén a zsidók megüresedett házaira lecsapva lett gazdag bérháztulajdonos), végül a száraz cinizmussal létező lengyel tanárnő (mármint persze, lengyel, mert lengyel, de úgyis az, hogy nyelv és irodalom) a szemlesütős értelmiségi, aki hallgat és csendben szégyenkezik, és nem emeli fel a szavát kellő időben.
Tőlük tudjuk meg szép lassan, mi is történt valójában a zsidókkal, amikor előkerül az öregdiák e-mailjében általa kért egykori dolgozata, melyben kisgyermekként feltárja a – minden bizonnyal a családban mesélt – elfojtott titkokat. E kettőből áll össze az a szörnyűség, hogy milyen kegyetlenséggel mészárolták le hétköznapi lengyelek hétköznapi zsidó honfitársaikat.
És amikor már azt hisszük, hogy vezeklésül egyhangúlag megszavazzák az iskola átnevezését, akkor csattan a vég. Mert az egyhangúsággal nincs baj, az lett. Csakhogy mindenki nemmel szavaz végül. Az ember gyáva. Ha rajta múlik, a titok örökre titok marad.
- sz -