A BIZONYÍTÉK ARRA, HOGY LEHET MÁS A VILÁG

És akkor az ördög egyszer csak előkapta az okostelefonját… OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ.
Az Ördögkatlan Fesztiválra pénteken és szombaton érkezik a legnagyobb tömeg. Emlékszem, tavaly lehetetlen volt parkolni, gyalogosan pedig olyan forgalom volt Nagyharsány utcáin, mint a londoni Oxford Streeten. Az idén mintha kevesebben lennének (persze ezt majd kimutatják a látogatottsági statisztikák), meg is állapítjuk, hogy lehet, hogy titokban inkább a tavalyi, kilencedik Ördögkatlan volt a tizedik (?).
A beszámoló első részében azokról a helyszínekről ejtettem szót, amiknek jót tett volna még egy kis vizuális hangulat; ám itt ellenpéldának mindenképpen meg kell említenem Both Miklós ukrán udvarát, ami idén a Rácz-háznál kapott helyet Nagyharsányban (az Ősi Udvaron most a Pécsi Bölcsész Udvar rendezkedett be). Az lehetett az ember benyomása, hogy Bothék ismétlik önmagukat, ám a berendezés, az atmoszféra sokkal barátságosabb és otthonosabb volt, az udvarra beköltözött egy komplett romkocsma is, úgyhogy ez lett a fesztivál egyik legnépszerűbb helyszíne a nyugalomra vágyóknak. Délelőttönként kézműves műhelyek és gyerekprogram, délután beszélgetések (a népművészetről, a csernobili atomkatasztrófáról, a falusi életről Ukrajnában), estefelé zene és tánc. A TELJES CIKK A REVIZORON OLVASHATÓ.