NEM SZÁMÍT, HONNAN JÖTTÉL
A Katlan másik csúcspontja, de mondhatnám inkább fennsíknak is, Both Miklós ukrán udvara volt. Itt sem számított, hogy ezek az egyszerű falusi asszonyok milyen messziről jöttek, az Ördögkatlan nyitott közönsége pillanatok alatt a szívébe fogadta őket. A zene és a tánc nemzetközi nyelve azonnal megteremtette a szoros kapcsolatot.
Both Miki két éve, a kisharsányi Kovács udvarház istállójában mutatott először felvételeket az ukrajnai gyűjtéseiről. A szalmabálákon üldögélő közönségnek földbe gyökerezett a lába ettől az elemi erejű többszólamú énekléstől. Tavaly aztán az első ukrán udvar is a fesztivál egyik csúcspontja volt. Idén a focipályához közel eső portán még több embert bevonzott a sokszínű program.
Elég sok képet készítettem, sokat ki is tettem a fb-ra, némelyiket bőven kommentáltam is. Legtöbb az ukrán udvarban készült, de a többit is ajánlom az olvasó figyelmébe:
https://www.facebook.com/zoltan.bardos.560/media_set?set=a.1129256103801020.1073741835.100001499235716&type=3¬if_t=like¬if_id=1502392197545976
A fennsík hasonlatnál maradva: a Wombo folyamatos csúcsélmény volt idén is, ahogyan az 5. Ördögkatlantól minden évben. Nemcsak fáradhatatlanul zenélnek, hanem folyton köztünk vannak, már-már a testvéreink, pedig ők is messziről jönnek… Egyikükkel együtt stoppoltam két éve. Többen már kedves ismerősként üdvözölnek. Idén virradatig kitartottunk jó sokan az utolsó koncerten a Nappali kempingbárban. Már világos volt, de még látszott az esthajnalcsillag, senkinek nem akaródzott hazamenni – el is mondtam Julie Mamának, az énekesnőnek az előző nap kiötlött álmomat; nagyon remélem, jövőre megvalósul…
Messziről, New Yorkból jött az Asaran Earth Trió is. Horvát, magyar és brazil lány énekel világzenét – könnyekig meghatóan.
Szuper volt a Csík zenekar közös koncertje a Rackajammel. Hihetetlen természetességgel elegyítik a magyar népzenét a rock’n rollal és egyéb populárisabb műfajokkal.
Végül, de nem utolsó sorban a Góbé, akik a legnagyobb kedvenceim mostanában. Fantasztikus érzés együtt énekelni velük a megvadított magyar népdalokat!
Sok egyében is voltam, csak jón és még jobbon, de nem sorolom tovább. A beremendi strandon mondta mellettem egy férfi, hogy a gyerekeivel beszélve mintha ők egy másik fesztiválon lennének… Igen, fantasztikusan jó, egymástól szinte teljesen különböző programokat tud összeállítani mindenki, ízlésének megfelelően. Inkább az a gond, hogy gyakran szeretnénk 2-3, sőt olykor 4 helyen lenni egyszerre, de gyakorlott katlanozó letesz a sajnálkozásról, inkább örül a csodás választéknak.
Ma írtam ki a fb-ra az alábbi szöveget:
Poszt-Katlan szindróma: megyek a bp-i utcán, utazom a metrón, és még mindig úgy nézek a rokonszenves emberekre, mint az Ördögkatlanban - de itt nincs válasz:( Évek óta visszatér ez a lelombozó tapasztalat a Katlant követő néhány napban... Így aztán annál inkább vágyom vissza!
Úgy látom, ez a legnagyobb varázsa az Ördögkatlannak, ezért járunk vissza, mint a mézesbödönre: a sok nyitott, kedves, segítőkész, kulturált emberért, akikből árad a szeretet. Csodások a programok, hihetetlen kultúrhedónia az egész fesztivál, fantasztikus volt ez a 10., best of, de ennél is fontosabb az a szeretetáradat, amiben 5 napig lubickolhatunk. Jó lenne megjegyezni, felírni minden élményt, de nincs rá idő, legfeljebb arra, hogy folyton mesélem a lányaimnak, a barátaimnak, de először látott embereknek is a legintenzívebbeket.
Nem mondom, hogy soha nincs negatív élményem, de az egészen elenyésző. Egyre többen vagyunk, valószínűleg sokkal többen már nem lehetünk, de egyáltalán nem érzem, hogy hígulna a közönség. Úton-útfélen mesélünk erről a csodáról, és azok csatlakoznak hozzánk, akik fogékonyak erre. Mi pl. a 2.-ra hatan jöttünk, idén már 28-an laktunk egy udvarban.
Szívesen beidézném most Bérczes Lászlót, az egyik főszervezőt, de inkább megelégszem a linkkel:
http://www.ordogkatlan.hu/2017/08/meg-tudjuk-e-haladni-magunkat.html
Megyünk jövőre is, gyere Te is! Senki nem fogja kérdezni, honnan jöttél, csak az számít, hogy milyen ember vagy. Nem számít, honnan jöttél!
Budapest, 2017. augusztus 11.
Poszt-Katlan szindróma: megyek a bp-i utcán, utazom a metrón, és még mindig úgy nézek a rokonszenves emberekre, mint az Ördögkatlanban - de itt nincs válasz:( Évek óta visszatér ez a lelombozó tapasztalat a Katlant követő néhány napban... Így aztán annál inkább vágyom vissza!
Úgy látom, ez a legnagyobb varázsa az Ördögkatlannak, ezért járunk vissza, mint a mézesbödönre: a sok nyitott, kedves, segítőkész, kulturált emberért, akikből árad a szeretet. Csodások a programok, hihetetlen kultúrhedónia az egész fesztivál, fantasztikus volt ez a 10., best of, de ennél is fontosabb az a szeretetáradat, amiben 5 napig lubickolhatunk. Jó lenne megjegyezni, felírni minden élményt, de nincs rá idő, legfeljebb arra, hogy folyton mesélem a lányaimnak, a barátaimnak, de először látott embereknek is a legintenzívebbeket.
Nem mondom, hogy soha nincs negatív élményem, de az egészen elenyésző. Egyre többen vagyunk, valószínűleg sokkal többen már nem lehetünk, de egyáltalán nem érzem, hogy hígulna a közönség. Úton-útfélen mesélünk erről a csodáról, és azok csatlakoznak hozzánk, akik fogékonyak erre. Mi pl. a 2.-ra hatan jöttünk, idén már 28-an laktunk egy udvarban.
Szívesen beidézném most Bérczes Lászlót, az egyik főszervezőt, de inkább megelégszem a linkkel:
http://www.ordogkatlan.hu/2017/08/meg-tudjuk-e-haladni-magunkat.html
Megyünk jövőre is, gyere Te is! Senki nem fogja kérdezni, honnan jöttél, csak az számít, hogy milyen ember vagy. Nem számít, honnan jöttél!
Budapest, 2017. augusztus 11.
Bárdos Zoltán