BESZÉLGETÉS PARTI NAGY LAJOSSAL
JELENKOR A VYLYAN TERASZON
Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője nem először beszélget a Katlanban Parti Nagy Lajossal. Utóbbi már a pulai Bárka Kikötőnek is állandó vendége volt, és az Ördögkatlan létrehozásakor sajátos, partinagyos írással köszöntött bennünket (e beharangozóhoz csatoljuk az egykori, katlanos „nyelvhúst”).
Augusztus 2-án Parti Nagy Lajos megnyitja Böröcz András kiállítását, megszemléli majd a képzőművész performanszát, meghallgatja Szemző Tibor Hamvas-ihlette koncertjét, aztán leül Ágoston Zoltánnal, és most azt gondoljuk, versről, prózáról, irodalomról, netalántán kultúrpolitikáról is eszmét cserélnek majd. És Lajos bizonyára felolvas valamit a legújabbak közül.
Mi meg kortyoljuk a Vylyan borokat, ülünk a teraszon vagy heverünk a fűben, és például arra gondolunk, jó most nekünk.
*
Nyelvhús 2
Az ördög és a helynevek (Nyelvhús 2. – Bérczes Lászlónak különös tekintettel)
Tisztelt Ünnepula Közönség, Kis és Nagyharsányok, Palkonyák!
Volt egyszer egy helikopter. Van egyszer. Mint egy meggymag, akkora.
Ennek a helikopternek a Balaton, pontosabban Somogyi Győző Balaton-térképe fölött elromlott a rádiója. Már ha romlás az, hogy valami isteni halandzsába kezdett, mintha valami víg hangjátékba a teremtésről. Egy kövér kis teremtésről konkrétan, ki sárból, iszapból, nyelvből összegyúrja azt a tájat ott alattam. Ő az úristen. Ül a Balaton vizében köldökig, és az angyalokkal cseverészik azon helynevek által, melyek, illetve amik a tó környékén találhatók.
Ül, örül, gyámbászik a nyelvben. Olyanokat mond, például, hogy „bálványos lulla barnag öcs, s csikvánda sóly, jásd, hánta ez, hántával ez dudar.”
Ez a vakszöveg volt, azaz lett a nyelvhús, mely szókép, vagy terminus, ahogy tetszik, az én szótáramban utóbb elég magasra veckelődött. Bizonyos fokig ugyanabba a folyóba lépek, tudom jól, de hát a nyelv már csak ilyen, a legugyanmásabb folyó.
Ama Balatonszelvény ősváltozatát Kapolcson írtam tizenigensok éve, a pulai Bárka-kikötőben éveken át fölolvastam, nem tehetem meg, hogy eme új kikötő vízrebocsátásakor pezsgőspalack gyanánt nem koccantom cukorspárgán a most induló Ördögkatlan oldalához – isten áldja a képzavart.
A helikopterpilóta (ugyanmás mint a hajdani) nem e tájon köröz momentán, de mentségére legyen mondva, körözött itt anno eleget, és nagyon kedvére való, hogy e gyönyörű vidék fölé kanyarodjon a romlatag rádiójával.
Az éterből ezúttal mese szól, ördögös mese, ha már, s katlanos.
Vót egyszer, hol nem vót, vót egy ördög, Görcsöny is, Garé is, s villogott a két Szemelye Gordisán. Úgy hítták, --- mer ami el van nevezve, az van -- hogy Sársumlu. Szingel ember vót ez az ördög, jól megélt a mindenféle munkából, vót egy Zetortrabantja azzal dógozott Mekényestől Torjáncig, Gödrétől Sárokig. Szántás, kútásás, fődrengetés, egy kis balneológia, ami jött.
Egy szép napon éppen errefele Harkánykodott, mikor egy takaros házhoz ért. Ott egy öregasszony föstötte a kerítést.
Mi kéne, ha Vókány, kérdezte elég Szálkán.
Lotárd Pócsa, Nagybudmér, köszönt illendően az ördög, mert megszomjúzott, s gondolta egy füst alatt megnősül.
Szerencséd, hogy Nagybudmérnak szólítottál, felelte a nénike, s békiáltott a lányának, hozzon ki egy Lapáncsa vizet. Ez a tinédzser leány vót a Kisbudmér, kit Harkának híttak máskülömben. Kökény vót a szeme, Szőkéd a haja, Borjád az Egerágja s olyan Töttös Kisherendje vót, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem.
Az ördög elPáprádta a Csarnótáját és nyomban belészeretett ebbe a Magyarmecskébe. Birjánol-e, szép Vylyián, te Aranyosgadány, kérdezte a választottját, de az csak pirult, Mozsgózgatta a mobilját, nem mert az anyja Ivándárda tekintetétől megszólalni.
A Cúnom néked Okorág, folytatta az ördög, Geresdlak én, Szellő, Babarc, te Viszló, Kákics, Máriagyűd! Szalatnak, Ág, Sósvertike, beh Monyoród, beh Szajk a Sásd. Pereked érted Romonyám, Kásádat Old, Belvárdgyula -- pedig nem is így hítták, ugye, csak elkapta a költői hév. A helynév szelleme, ördög létére.
A Kis, Budmér leány még ki se nyitotta a Lippóját, mikor az anyja belevágta a pemezlit a ződ festékbe, mer igen fölBosta az agyát az ördög beszédén. Nagyot horkant a vasorrával, és oda nyilatkozott, hogy: Apátvarasd nem Lánycsók. Más szóval: hogy ne Udvarkodjon ez a Patapoklosi a Harka körül.
Az öregasszony fénykorában az egészségügybe vót, tudta milyen részletekben lakik az ördög, s milyen Hímesház az emberi Cikó. S mekkora Siklósbodony. Van vej kinézve, igaz fődi ember is, kicsit Kórós is, viszontag fürdőigazgató lesz nemsoká, egyszóval menjen a dolgára az ördög, vigye a vizet, kólásüveggel együtt akár, nem betétes.
Mi kéne ha Vókány, Majs ha fagy.
De az ördög csak Bezedekelt, csak Keszült, hogy őneki a szándéka Sumony, ő elveszi feleségül, pap előtt, lesz minden, ami kell, Gyürüfű, Geresd, Sósvertike. S hogy ezért ő mindenre Szentegát.
No, ha neked Mohács kell, te Sársumlu, Szalántáld föl amott azt a nagy hegyet, ami a Várhegy, Kátolykodott az öregasszony. De reggelre ám, akkor tárgyalhatunk.
Már erőst Palkonyodott, a Várhegy ménkü nagy vót, de ménkű nagy vót a szerelem is az ördög katlanában, úgyhogy egyet se szólt, fölült a zetortrabantra, s asztala Viszló, nekiTuronykodott a mészkőnek Szaporcán. Csak úgy Villánylott a Kövesd az ekéje alatt.
Harka és az anyja tátott szájjal nézték a verandáról. Éjfélre már igen Piskólkodott az öregasszony, hogy szégyenbe marad nyugalmazott bába létire, mert látta, mennyire Hegyhátmaróc az ördög.
Szítta az egy Gerde fogát, no de nyugtával Bicsérd a napot, és őtet se az úgynevezett valóságból szalajtották, úgyhogy ledobta az otthonkát, s átváltozott kakasnak. Azzal be a tyúkólba, s nekiállt kukorékolni, éjnek évadján Föllármázta a többi kakast is, de járásszerte, mégis ő vót a gazdaasszony, nem lehetett Ellendett mondani. Akkora harsányiát csaptak, hogy majd’ megrepedt a fekete Lúzsok az ég boltján.
Megállt az ördög, hát micsoda egy Alsómocsolád ez, gondolta, hogy máris itt a reggel, a hegy pedig még félbe-szerbe, épp vágott egy katlant szoborparknak, nem kicsit, de akkor is.
Misináljon, Misináljon, kapott ide-oda, de nem vót mit tenni, nem járt ott az esze, túl is jártak rajta. Ahogy búsongott ezen a Harkán, a távolabbi lábával nagyot toppantott. Erre föltört ott neki a melegvíz. Na, még ez is, gondolta, és olyan méregre gerjedt, hogy fölkapta az egész zetort ekéstűl, s elhajintotta. Ahon az leesett, ott lett a Cementmű Beremenden.
Azzal elment Isten Hiricsivel.
Itt megszakad az adás a helikopter rádiójában, alighanem a mesének is vége, arról nem is beszélve, hogy ezt a megnyitót is be kell fejezni valahogy, hisz mulatságnak is muszáj végre lenni.
A pilóta nagyon jó mulatságot kíván, a Bárkának pedig évekre szóló, jó kikötőt, hiszen nemcsak hajózni, kikötni is necessze est.