Budapest Pride Képekben (1997–2013)
Erdélyi Tea, Holland Katalin és Szabó Judit Erzsébet kiállítása
Hogy néz ki egy Budapest Pride menet belülről? Tényleg csak „egy maroknyi meleg sétál az utcán, és kihívó ruhákban provokálja a környezetét?” Három fotós oszlatja a politikai- és médiahisztéria keltette tévhiteket. A képeken az elmúlt évek felvonulásai, támogatók és ellenzők, közbuzik és közemberek, hangulatok, arcok, álarc nélkül, a kordonon belülről.
A Budapest Pride történetéről, röviden
A Budapest Pride szervezői már 1992-ben felvonulásban gondolkodtak, helyette végül szeptember 13-án piknikezni hívták a magyarországi meleg közösséget a budai hegyekbe. Ez volt a mai Budapest Pride előzménye, amelyet a következő években több piknik is követett.
Az Első Meleg és Leszbikus Filmfesztiválnak 1993 őszén a Toldi mozi adott helyet, apropóját az AIDS világnapja adta, szervezője Adele Eisenstein volt. Az első felvonulás, egyben a második filmfesztivál éve, 1997 volt. A menet ekkor a legnépszerűbb meleg szórakozóhelytől, a Capella Café-tól indult, és a Duna korzón haladt a Vörösmarty térig, majd visszatért a Capellába. A felvonulás 300 résztvevője olyan gyorsan ment végig a korzón, hogy utólag Artner Sisso újságíró a menetet a „leggyorsabb futóhomok”-nak nevezte. Ekkortól évente rendezték meg a kulturális és filmfesztivált, melynek záróeseménye az 1979. június 28-i eseményekre emlékező felvonulás maradt.
1979. június 28-án a San Francisco-i Stonewall nevű melegbár vendégei, megelégelve a rendőrök állandó vegzálását, először álltak ki a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek jogaiért, és utcára vonultak. Az első felvonulást évről évre újabbak követték, a „Stonewall lázadás”-nak keresztelt esemény az emberi jogi, ezen belül is a melegjogi küzdelmek jelképévé vált. A felvonulás mára némely országban a kivívott jogok örömünnepe, míg máshol – így nálunk is – változatlanul emberi jogi tüntetés.
2000-től a hazai Pride-ok szervezését a Háttér Társaság a Melegekért, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság által létrehozott Szivárvány Misszió Alapítvány vette át. Az eleinte egy-két napos fesztivál egyhetessé szélesedett, a felvonuláson is többezer ember vett részt.
A békés menetet 2007-ben, az előző évi politikai botrányok hatására szélsőséges csoportok zavarták meg, amely ellen a rendőrség nem tudta megvédeni a felvonulókat. Az esemény a következő évben megismétlődött, több, az eseményekre érkező embert bántalmaztak, a felvonulókat kővel, tojással dobálták, savval locsolták. Ennek hatására a felvonulás 2009 óta kordonok között zajlik, bár a békés tüntetés zavartalanságát a rendőrség így is csak részben tudja biztosítani. Ettől függetlenül a kulturális fesztivál egyre több látogatót vonz, a melegjogokért való kiállás pedig hazai és nemzetközi szinten egyre több támogatót talál.
2013-ban, a Google, a Prezi és az Espell Pride-hoz kapcsolódóan kezdeményezte a Nyitottak vagyunk! kampányt, amelyhez azóta 684 piaci cég, médium és nonprofit szervezet csatlakozott. A Budapest Pride kulturális fesztiválja ettől az évtől nyáron, míg a filmfesztivál ősszel zajlik.