Zene-Bona beás hagyományőrző együttes

2008 óta működik, a Számá Dă Noj! – Vigyázz Reánk! Egyesület fenntartásában a Nyitott Ház Tanoda és Közösségi Ház a hátrányos helyzetű beás cigányok által lakott Gilvánfán.

Programunk elsősorban az iskoláskorú gyermekeket és fiatalokat célozza meg, számukra szervezünk komplex oktatási és integrációs programokat – tanulmányi segítségnyújtás, hagyományőrző foglalkozások, drámapedagógia, helytörténeti kutatás, sport- és kézműves foglalkozások, táblajátékok.

A gilvánfai Zenebona együttes közösségi házat és tanodát látogatókból, illetve ott dolgozó zenekedvelőkből szerveződött. A zenekarban együtt zenélnek gyermekek, fiatalok és felnőttek, cigányok és nem cigányok. A csoport első sorban, de nem kizárólag beás, oláh és magyar cigány zenét játszik, ismertebb népzenéket és eddig kevésbé ismert dalok saját feldolgozásait is. Más helyi projektek mellett a zenekarnak is nagy szerepe van a közösségformálásban és –erősítésben, az elmúlt évek alatt Gilvánfa egyik „intézményévé” vált.

A Fesztiválon az Esélykikötő CivilBárkáján is találkozhattok velünk. Szeretnénk bemutatni és megosztani a kézműves műhelyünk foglalkozásait a látogatókkal, illetve közös játékra hívjuk a gyerekeket és felnőtteket. A foglalkozások tanodások és felnőtt segítők közreműködésével történnek.