A kakas, az eke, a borsó meg a menyasszony
„A nagyharsányi menyasszony harminchat perces, de abból harminc olyan…” – mondja egy műértő ismerősöm, így gyorsan én is sorszámért folyamodom, le ne maradjak. A nagyharsányi Ősi pincészet udvarán ugyanis Imi bácsi és a helyi nénik történetei alapján a k2-sök „dokumentumszatírát” mutatnak be. A helyspecifikus előadások előkészítése legalább olyan érdekes szokott lenni, mint maga a produktum, így szívesen látnék egy werkfilmet is arról, hogyan jutottak el Benkó Bence és Fábián Péter rendezők a színészekkel együtt kutakodva a színház a színházban kerethez, s pontosan hogy s mint volt az igaz történet.. De! Inkább arról beszéljünk, amit előadtak.
Röviden: a Szársomlyó-hegy legendájának színre állítását egy szerelmi tragédia szakítja félbe. Már-már pintérbélainak mondható az a szerkesztés, ahogy a sok humoros történés mögött sötét fellegek bontakoznak ki, s egyszerre csak a torkunkra fagy a kacaj, hiszen az alapvetően vásári komédiának is beillő jeleneteket villámcsapás erejével és hirtelenségével szakítja félbe a magyar rögvalóság, az illúziók vége, a drámai csúcspont (?). Bárhogy írjuk is körbe, felkavaró.
Az Ördögkatlan saját produkcióját hatalmas taps kíséri, a dialógusok szellemesek, pergők, a dal a végén tulajdonképpen leírhatatlan - az egész szocializmus két percben, ahogy a ’90-es generáció képzeli -, fáj az oldalunk a röhögéstől már negyven perc után is. Csak az a gombóc a torokban, ami zavaró. Szeretnénk hinni, hogy vannak még tündérmesék.
Pétervári Judit
Röviden: a Szársomlyó-hegy legendájának színre állítását egy szerelmi tragédia szakítja félbe. Már-már pintérbélainak mondható az a szerkesztés, ahogy a sok humoros történés mögött sötét fellegek bontakoznak ki, s egyszerre csak a torkunkra fagy a kacaj, hiszen az alapvetően vásári komédiának is beillő jeleneteket villámcsapás erejével és hirtelenségével szakítja félbe a magyar rögvalóság, az illúziók vége, a drámai csúcspont (?). Bárhogy írjuk is körbe, felkavaró.
Az Ördögkatlan saját produkcióját hatalmas taps kíséri, a dialógusok szellemesek, pergők, a dal a végén tulajdonképpen leírhatatlan - az egész szocializmus két percben, ahogy a ’90-es generáció képzeli -, fáj az oldalunk a röhögéstől már negyven perc után is. Csak az a gombóc a torokban, ami zavaró. Szeretnénk hinni, hogy vannak még tündérmesék.
Pétervári Judit