A körülmények ellenére

Az idei Ördögkatlan első néhány napján eddig nem, vagy csak alig tapasztalt problémával találtuk szembe magunkat: esett az eső. Eddig ilyen csak elvétve fordult elő ezen az augusztus eleji fesztiválon, s talán nem is tudtuk, hogy milyen szerencsések voltunk. Az élet persze nem áll meg, a programok nem tűnnek el, csak átrendeződnek, áthelyeződnek. A kisharsányi pajtának pont ez a helyzet kölcsönzött különleges hangulatot csütörtök kora délelőtt: míg a Simorág Tánccirkusz előadása folyt benn, addig kinn zuhogott az eső. A fényes, lángokkal borított ruhájú napisten unokájának és a kéken-zölden csillogó tengeri sárkány lányának kalandjait a Kovács Udvarházról odasereglett nézősereg kísérte figyelemmel: hosszúszoknyás, fagyöngyökkel díszített hajú lányok mellett figyelmes szemű, mezítlábas szőke kisfiúk ücsörögtek a farönkökön, apukák és anyukák ebédeltek a padokon, egymást meghitten ölelgető párok foglaltak helyet a hátsó dobogókon. A Simor Ágnes vezette csapat akrobatikus mozdulatokkal, látványos mimikával és némi pantomimmel, bábokkal, maszkokkal ügyeskedett a pici színpadon, Vázsony János pedig a színészek-táncosok mozdulataihoz illeszkedő, invenciózus, kellemes hangzású zenét biztosított, főként visszhangosított szaxofonnal. Utóbbi tekinthető az előadás igazán kiemelkedő elemének, Vázsony akkor is képes volt fenntartani a figyelmet és az érdeklődést, amikor a Pajtában elment az áram, s a színpadon mozgókból jóformán semmit nem lehetett látni. A ki-be járkáló tömeg nem is egy érdekfeszítő történet vagy különleges történetmesélési mód miatt töltötte idejét a tapasztott falú, fagerendás kis építményben, hanem a kialakult környezet, a barátságos közeg miatt: furcsa lények, tündérlányok és tündérfiúk mozogtak a színpadon, a tetőn kopogott az eső, a bejáratot lassan elfoglalta egy óriási, meleg, barna pocsolya, a leterített szőnyegeken összekeveredett a por és a szalma, malacpecsenye zsírja csöppent a padlóra. Egy kicsit összezavarodott és megállt az idő, a Réteskészítő Műhely előtt enni is, meg sarat lapátolni is lehetett.


Sándor Zita