Hrabal-mozaik

Ahol két ember összegyűlik, ott már Hrabal-felolvasás van. Kicsit félve fogtam neki ennek a maratonnak, arra gondoltam, hogy vajon kinek van kedve egy összművészeti fesztiválon annyi koncert- és mindenféle előadásprogram mellett regényeket hangosan felolvasni. Ismét ráébredek, hogy beskatulyázom a fogalmakat.

Jóformán el sem kezdődött a Hrabal-Vurstli projekt, Pepe még fel sem mászott a toronyba, de a Festett szoba már megtelt fiatal srácokkal, hangoskönyvtárrá változott, a falakon függő Háy-figurák magas-mély-rekedt hangon Hrabal nyelvén megszólaltak. A jelentkezők mintha kívülről fújták volna a Sörgyári Capricciot, a Szigorúan ellenőrzött vonatokat: az első napon ezt a két regényt az utolsó betűig felolvastuk. És még egy fél Bambinit. Nyugalommal, természetességgel, minden hangsúly ott volt, ahol annak lennie kellett, sőt, jó páran előkapták színészi tehetségüket, a felolvasás átalakult felolvasószínházzá.

Kapkodtam a szavak és a mondatok után. Mennyire másképp hangzanak élőben fiú és leány ajkából Pepin poénjai és sűrű kommentárjai. Folyton feljegyeztem magamnak gondolatokat, amelyeket maratonfutóink is valami miatt nyomatékosítottak, mert éreztem, jó alkalom adódott arra, hogy ráeszméljek, mennyire megcsonkítja a kötetbe szedés, a tördelés, a lezárás a műalkotást. És még be sem csuktam a szemem..

nagyon jól tudtam, hogy az ő esete az enyém is
szép volt a pácban, mint egy költő
repül a láb
keringőt jár a homloka fölött
és ezek a körök katlanok
hozzám simult, ahogy a gyerekkori képei simultak egymáshoz
nagyítom a tengert
vasabroncs a patak fenekén
aki téged lát itt, az egyszer visszavágyik
madame, a maga virslicskéje egyszerűen fantasztikus
csak azt bántam, hogy hasbalőttem egy németet
felcserélte a rózsafüzért egy henteskéssel
azzal felkapott egy disznófejet s kettétépte
a vagonokból szarvak álltak ki
nagy tehénszemek
álmukban fagytak meg
hétfájdalmas Szűz Mária a főtéri pestisoszlopon
szeretem azokat a lámpákat, amelyeknek fényében csipkés függönyt horgolok
Pepinke, szart!
merthogy egy rendes asszony cseresznyét úgy nem eszik
követheti az állat is a szabadság útját
csak vágunk és nem mérünk

12 óra olvasás után feltápászkodtam és kilézengtem a teremből, hogy visszatérjek 2014-be, katlanzsíros kenyeret enni. Hát persze, hogy nem lehet felébredni, hirtelen szembe találom magam ezzel a hatalmas Hrabal-portréval, ami a délben még nem volt ott a Festett szoba külső falán, csak holmi fekete festék fehér alapon. Estére már kikönyökölt a maga kis matrózruhájában, ráncaival együtt, amelyek mögött és között ott a kulcs Pepin bácsi dacos világa felé. Legyünk végre szabadabbak.

Szabó Réka