Játék, játék, játék

A Hrabal Vurstli jó játék. Van benne színház, van benne vetélkedő, van benne színész, van benne résztvevő, van benne néző, van benne játszópajtás. Forgatag, ahol változik a leosztás, egyik figura érkezik a másik után, és mindegyikőjüket másnapos szívünkbe zárjuk, ha csak egyetlen tekintetre is. Minden Hrabalból van, a nyitottság, a kíváncsi életszeretete ezeknek a tekintet-lényeknek. Nekik. A játszópajtásnak, akikkel jó nevetni a tíz mondatban elmesélt Hrabal-regény tablóin, akikkel lehet Ötvös Andris után lobogni a vad kígyó-fogócskában. Akikkel lehet Katlanfoglalózni, akikkel lehet versenyezni, hogy ki veri be kevesebb ütéssel a szeget a farönkbe. Akikkel lehet az árnyékban heverészni, gyógysört kortyolni. Vagy fröccsöt, hiszen a kiváló harsányi bor, csak hát ugye Hrabalhoz sör dukál. Ilyen közhelyekből, alapvetésekből épül a játék. Tűző napon, délidőben. Kit érdekel az idő, minek az egy beszámolóba, olvastam ezt valahol, de hát azért tudjuk, nem mindegy, hogy esik-e vagy fúj. A tekintet-lények, elkalandozás esete forgott itt fent, csupa nagybetűvel is lehetne írni, hiszen Pepin bácsi kiabálása nélkül nem lenne igazi a vurstli. Visszapattan a tekintet a falról, lehet nézni Novák Eriket, amint a jól ismert csíkos pólós Hrabal-képet festi a falra. Ha már ő szóba jött, láttad-e már a Fekete levest, a nemrég bemutatott filmjét? A vurstlizók között feltűnik a film egyik szereplője is, kedves istenbárányka a filmben, egy a csapatból, akik közül sokat bedarál a történelem. Ez is a játék része persze, de könnyebb részvétellel. Megúszni így se, úgy se lehet, de legalább szolgáljuk fel a kávét Formannak vagy Menzelnek. Lehet mesélni az unokáknak, hogy a résztvevő színházában éltem, leéltem a nagy közösségi játékot.




Hodászi Ádám