Hübrisz-szatyor
Az elmúlt években kezdtem szembesülni a túlfogyasztás kényszerének többoldalú jelenségével. Sokan állítják, hogy bár a reklámok rossz hatással vannak a társadalom egészére, ők tudják helyén kezelni a jelenséget, tehát el tudják dönteni mi szükséges és mi nem. Azt, hogy a reklámok tájékoztató jellegűek egy adott termékről, már kevesen gondolják, de mégis a szabad verseny pozitívszimbólumai. Amíg a klasszikus közgazdasági feltevések a fogyasztót úgy határozták meg, mint aki autonóm döntéseket hoz, amikor egy terméket megvásárol, addig a fogyasztói társadalom kritikusai szerint a gyártók aktívan befolyásolják a potenciális vásárlók fogyasztási szokásait, fogyasztási hajlandóságát. Ennek legdirektebb eszköze a reklám. A reklámok a materiális javakhoz immateriális értékeket kapcsolnak. Racionálisan abszurd a feltételezés, hogy a mosóport a boldog családi élet vágyával köti össze a reklám, mégse elhanyagolható, mivel elsősorban tudatalatti vágyainkat, félelmeinket célozza meg. Sokan vélik úgy, hogy a fogyasztói társadalomban a legfőbb identitásképző tevékenység a fogyasztás, az emberek oly módon választanak maguknak személyiséget, hogy árucikkeket választanak. Simányi Léna Bevezetés a fogyasztói társadalom elméletébe c. írásában így fogalmaz: „Bourdieu 1987-es Distinction című művében a fogyasztás és a társadalomszerkezet kölcsönhatásait vizsgálva arra megállapításra jut, hogy az az adott életkörülményeket, objektív létfeltételeket az emberek megszokás útján magukévá teszik (internalizálják), ezt a helyzetet pedig habitusnak nevezi Bourdieu. A habitus egyik legfontosabb megjelenés terepe az ízlés, mely központi fogalom Bourdieu-nél. Az ízlés az arra való képességet jelenti, hogy a kulturálisan osztályozott tárgyak, és gyakorlatok egy bizonyos részét magunkévá tegyük. Ilyen kulturálisan - jó vagy legitim ízlésként - osztályozott tárgy és gyakorlat például Eszterházy Péter könyveinek szeretete, némafilmek értékelése, a különleges ízvilág és a minimalista stílusú bútorok kedvelése; a másik oldalon pedig, az ehhez képest alacsonyabb rendű ízlés a Romana olvasása, a Való Világ nézése, a minél nagyobb ételadagok iránti preferencia és a lakás művirágokkal való felékesítése.” Továbbá Simányi Léna arról is ír, hogy a munka világában a célok és a hozzájuk vezető eszközök olyan gyorsan változnak, hogy lehetetlenné válik az identitás munkán keresztüli kialakítása, így kerül a fogyasztás terepére az identitásépítés.
Diploma projektem nem az egyszer használatos műanyag szatyrok elleni küzdelmet szimbolizálja. A túláradó kommercializmus röpanyagaiból választottam ki a reklámszatyrot munkám alapegységéül. Ezt a mennyiségű információt, ami reklámokon keresztül ér minket minden nap, át kell ültetni, újra kell hasznosítani. Ki kell sajátítani és akkumulálni, mint ahogy a reklám sajátítja ki vágyainkat és ülteti végtelen számú termékbe. Így született meg az alapötletem, hogy a fogyasztás szimbólumává váló műanyag szatyrokból készítek egy óriási szatyrot, hübrisz-szatyrot. A hübrisz ókori görög fogalom, régóta témául szolgál a művészetnek, amelyet leginkább a gőg, elbizakodottság szóval szoktak fordítani. Eredetileg túlkapást, áthágást, másvalaki szférájába ártva behatolást jelentett. A fenntartható fejlődésbe vetett hit a hübrisz fogalmának jelenkori megjelenése. A fogyasztás olcsó és demokratikus alapanyaga a műanyag lett, aminek a használata minden társadalmi osztályon átível. A kész tárgyak alapegységeként szolgáló reklámszatyrokat sokáig, sok helyről gyűjtögettem, végül széles “textillé” varrtam géppel. A varrás metódusa teljesen szemben áll a 20. századi egyszer használatos zacskó jelenségével. Egy minimális élethosszra szánt használati tárgynál értelmét veszti a korrekció. Az óriás szatyor a méreténél fogva használhatatlanná válik, funkcióját elhagyva visszaszorít minket, érzékeltetve a gazdasági növekedés mentális dominanciáját. Másrészt a ráció hiányában já-tékra invitál. Belekap könnyen a szél, megtelik levegővel, ami utána szabadon áramlik. Természeti környezetben fotódokumentáltam, miközben kapcsolatba szerettem volna hozni emberekkel. Sokan mondták, nehogy túl nagy szélben röptessük a szatyrot, mert még a végén elszállunk! Egyfelől játékos volt a szatyrok lebegtetése, másrészt ijesztő volt a lehetőség, hogy felkap. Összehajtogatva alig van súlya, mégis nagy a húzóereje szélben. Az üresség, ami lebegtetve a szatyor belsejét jellemzi, egyrészt egy biztonságos színes közeg, elzár a külvilágtól, másrészt a hömpölygő légtömegek láthatatlanul irányítják a mozgását. Az áttűnő fényben a színes kockák a templomokra jellemző ólomüveg ablakok fényjátékát idézik számomra. Elhasznált klisé, de meg kell jegyezni azt is, hogy a fogyasztás a szakralitás helyébe lép a fogyasztói társadalomban. Diplomamunkám olyan kérdéseket vet fel, mint: ki irányít, merre tartunk, tudjuk-e kontrollálni növekvő fogyasztásunk?
Diploma projektem nem az egyszer használatos műanyag szatyrok elleni küzdelmet szimbolizálja. A túláradó kommercializmus röpanyagaiból választottam ki a reklámszatyrot munkám alapegységéül. Ezt a mennyiségű információt, ami reklámokon keresztül ér minket minden nap, át kell ültetni, újra kell hasznosítani. Ki kell sajátítani és akkumulálni, mint ahogy a reklám sajátítja ki vágyainkat és ülteti végtelen számú termékbe. Így született meg az alapötletem, hogy a fogyasztás szimbólumává váló műanyag szatyrokból készítek egy óriási szatyrot, hübrisz-szatyrot. A hübrisz ókori görög fogalom, régóta témául szolgál a művészetnek, amelyet leginkább a gőg, elbizakodottság szóval szoktak fordítani. Eredetileg túlkapást, áthágást, másvalaki szférájába ártva behatolást jelentett. A fenntartható fejlődésbe vetett hit a hübrisz fogalmának jelenkori megjelenése. A fogyasztás olcsó és demokratikus alapanyaga a műanyag lett, aminek a használata minden társadalmi osztályon átível. A kész tárgyak alapegységeként szolgáló reklámszatyrokat sokáig, sok helyről gyűjtögettem, végül széles “textillé” varrtam géppel. A varrás metódusa teljesen szemben áll a 20. századi egyszer használatos zacskó jelenségével. Egy minimális élethosszra szánt használati tárgynál értelmét veszti a korrekció. Az óriás szatyor a méreténél fogva használhatatlanná válik, funkcióját elhagyva visszaszorít minket, érzékeltetve a gazdasági növekedés mentális dominanciáját. Másrészt a ráció hiányában já-tékra invitál. Belekap könnyen a szél, megtelik levegővel, ami utána szabadon áramlik. Természeti környezetben fotódokumentáltam, miközben kapcsolatba szerettem volna hozni emberekkel. Sokan mondták, nehogy túl nagy szélben röptessük a szatyrot, mert még a végén elszállunk! Egyfelől játékos volt a szatyrok lebegtetése, másrészt ijesztő volt a lehetőség, hogy felkap. Összehajtogatva alig van súlya, mégis nagy a húzóereje szélben. Az üresség, ami lebegtetve a szatyor belsejét jellemzi, egyrészt egy biztonságos színes közeg, elzár a külvilágtól, másrészt a hömpölygő légtömegek láthatatlanul irányítják a mozgását. Az áttűnő fényben a színes kockák a templomokra jellemző ólomüveg ablakok fényjátékát idézik számomra. Elhasznált klisé, de meg kell jegyezni azt is, hogy a fogyasztás a szakralitás helyébe lép a fogyasztói társadalomban. Diplomamunkám olyan kérdéseket vet fel, mint: ki irányít, merre tartunk, tudjuk-e kontrollálni növekvő fogyasztásunk?
