Jordán Tamás: Széllel szembe

Jordán Tamás a magyar színház és filmjátszás kultikus színésze. Ő az, aki igyekszik estjeivel megőrizni az irodalmi értékeket, a minőséget, a költészetet.

Ebben a műsorában a nálunk is egyre népszerűbb stand up műfaj jellegzetességeit használja oly módon, hogy a történetek és a tréfák közé becsempészi kedvenc verseit. Az elhangzó sztorik humorosak és szívmelengetőek. Az életről, színházról, rólunk szólnak hol viccesen, hol ironikusan.

Jordán Tamás ezzel az előadásával megkapta a Vidor fesztivál különdíját „példaértékű műfaji újításáért”.

Jordán Tamás beszél színházról, életről, saját magáról - erős öniróniával.

„Sok bajom van a stand up műfajjal. Alig-alig van jó, a többsége komoly szenvedést okoz. Ezt még el is lehetne viselni. Az igazi katasztrófa az, hogy a közönség ezekért is odavan. Felébredt bennem egy dacos düh.
Elhatároztam, hogy én is csinálok egy speciális stand up-ot, amelynek az a lényege, hogy a remek történeteim közé becsempészek verseket is. Hiszen a vers is közlés, sok esetben történet is, megpróbálom úgy belopni, hogy egy-egy vers jelenléte magától értetődő legyen."



„A legnagyobb decemberi élményemről való beszámolót elsodorták az ünnepek. A kávéházi térben, közepén a 71 éves, mégis bizonyos értelemben kamaszos, nagy tehetségű versmondó, színész és színigazgató, aki a Nemzeti Színház történetének alighanem egyetlen olyan direktora volt, aki önként távozott posztjáról, méghozzá egy vidéki teátrumot gründolni.
Csíkos matróztrikóra húzott kinyúlt zakóban. Jordán Tamás a szíve mélyén népművelő, aki újabb és újabb módszereket talál ki, hogy sok emberhez elvigye kedvenc verseit.
Legújabb trükkje az, hogy one-manshow-ját stand-up estnek hirdeti. Azzal kezdi a műsort, hogy beismeri: azt akarja bebizonyítani, hogy a jó költők voltaképpen mind-mind stand-uposok. Ezért a színészbüfékben évtizedek alatt kikísérletezett, saját életéből vett anekdotáit keveri nagyobbnál nagyobb, de néha nem közismert remekművekkel. Eszköze ehhez semmi. Egy támla nélküli bárszéken ül, néha feláll (mikor például József Attila-verseket mond). Nagyon mulatságos, észrevétlenül tanító est, amelynek műfaját nem érdemes elnevezni, mert ilyen mutatványa Jordánon kívül senkinek nincs. Ilyen póztalan, ilyen kópés tekintettel lélekig hatoló versmondás nemigen van Magyarországon. És senkinek nincs mersze ilyen profán, mélyen emberi és humoros anekdotákkal szórakoztatni a versekre önmagukban soha be nem ülő nagyérdeműt.”

Török András