Szeretlek, mint állat




trailer:


ATV beszélgetés:



“A Szeretlek mint állat minden tekintetben olyan vállalkozás, amiből szinte csak rosszul lehet kijönni. Olyan, mint megmászni egy több száz méteres sziklát kötél nélkül: teljes hülyeség, mert ha nem az egyetlen lehetséges módon csinálod, leesel és meghalsz, és a sírod fölött mindenki azt mondja majd, hát igen, nagyon szomorú, de mégis, mi másra számított. Ez a film teljes egészében improvizációra épül, megírt forgatókönyv nélkül, a kamera előtt rögtönzött dumákból összevágva. Teljes egészében szubjektív a kép, egy szemüvegbe rejtett kamerával rögzítették, azaz Erik, a főszereplő sosincs a vásznon, mi csak azt látjuk, amit ő lát, és akkor ehhez adjuk hozzá az első pontot, az improvizációt, és könnyen el tudjuk képzelni, mennyire lesz így hektikus a film, ha egyszer néha szó szerint egy pohár fenekére nézünk, néha meg egy nőére, máskor csak úgy le a cipő orrára, vagy ölelkezés közben belehajolunk Péterfy Bori hajába, és még azt se dúdoljuk bele, amit bele kell. És ami kijön az összeadás végén, azt szorozzuk még meg azzal, hogy ugye az egész egy seggfejről szól.

És mégis. Novák Erik megtalálja az egyetlen utat a sziklára, mi meg csak nézünk, hogy ezt meg hogy csinálta, hiszen mostanra tényleg minden emberi számítás szerint már a fekete ruháink között kéne válogatnunk a halotti torra.

A nyilvánvalóan borzasztóan idegesítő szubjektív kamerahasználat ebben az egyetlen, kivételes esetben nemhogy elviselhető, de direkt jó is: indokolttá válik egy ennyire a néző arcába toltan vallomásos, személyes, önironikus, önkritikus, önelemző és önhasfelmetsző filmben, amely semmi másról nem szól, mint hogy a főszereplő folyamatosan fejjel rohan neki annak a falnak, amit maga elé emelt azokból nőkből, akiknek egy életre elegük van belőle. Ez ugyanis a sztori: Erik hol nőkkel jön össze, hol pedig – és ez a gyakoribb – próbálja megmagyarázni nekik egyrészt, hogy miért nem volt igazából gáz, ahogyan viselkedett velük, másrészt hogy tényleg meg akar változni, csak nem tud.

Ez leírva borzasztóan hangzik, de paradox módon épp ettől jó az egész: attól a hihetetlenül szimpatikus őszinteségtől, amivel Novák Erik boncolgatja magát, vagyis elnézést, a filmben szereplő Lírai Ént, soha semmit nem letagadva, nem szépítve, olyan keményen beleállva azokba a pofonokba, amiket a nézők nyilván kiosztanának neki, ha ez fizikailag lehetséges lenne, hogy az egészen csodálatra méltó.”

(Index, Kovács Bálint)






kritikák: