MINDEN DAL EREDETE - Miroslav Jovančić kiállítása

Van egy szerb festő, Mika, aki nélkül nem szól olyan jól a kArc – jöhetne?” – kérdezte Mezei Zoli, a szabadkai magyar társulat vezetője, amikor Kaposvárott szerveztük a Felolvasószínházi Fesztivált. A kArc egy zenés irodalmi est (lásd a Vylyan-programoknál), szabadkai színészek mondják-éneklik-zenélik Adyt, József Attilát, másokat. Persze, jöjjön, mondtuk, és Mika jött, hegedült, és mi csak ámultunk. Beleborzongtunk a vajdasági nyers, vad, szilaj és mégis finom és érzékeny, szabad és bátor muzsikába. „És ha már festő, a képeit nem hozzátok?” – kérdeztük máskülönben, és hozták, és mi azt láttuk, egy mesés, játékos, álomszerű, mégis hétköznapian költői világ, és életszeretet költözik a falakra, vagyis onnan belénk, amikor a képeket nézzük.

Ezeket a képeket láthatjuk a palkonyai Ifjúsági Házban az Ördögkatlan idején, és miközben elvarázsolódunk, az jut eszünkbe, milyen jó, hogy van például egy Mika a világban. Meg a zene, meg a képek, meg egyáltalán, milyen jó, hogy élünk.