Most vasárnapig a matrózcsíkos a divat
Stoppal jöttem, és valahol Szekszárd és Mohács között megakadtam. Mint utóbb kiderült, Pécs fele kellett volna mennem és nem erre. Nem vagyok idevalósi, nem ismertem a környéket, csak az irányt. Mégis, ahogy közeledtem Nagyharsányhoz, éreztem, ez egyre könnyebb lesz, s már nem kell magyarázni, hova megyek, mit csinálok a következő napokban. Utolsó sofőröm, aki Villányban vett fel, rám nézett, a táskámra, sátorra és mosolyogva megjegyezte: „Akkor ezek szerint elkezdődött az Ördögkatlan Fesztivál. Jó is az!”
Éppen csak annyi időm maradt, hogy lepakoljak és átrohanjak a Narancsligetbe. Szerencsére csúsznak, Kiss Erzsiék még énekelnek. Szóval mégsem késtem. Letelepszem a domboldalra, elkezdem majszolni a zsömlémet és a sajtomat, miközben nem messze a Wombo Orchestra zenél, süt a nap és nemsokára Bérczes László és Kiss Móni hivatalosan is megnyitják a fesztivált. A nyitó rövid volt, mert Bérczes szavaival élve ugye egy fesztiválmegnyitó akkor jó, ha rövid. A nagyharsányi gyerekkórus énekel javarészt, majd a végén egy közös, közönség és szervezők által kijelentett, kikiabált „Megnyitjuk a fesztivált!”-tal elkezdődött. Elkezdjük.
Nézem a programot, és már első nap sem tudok választani, gondban vagyok, hova menjek, inkább maradjak Berecz András Apja-fia előadására, vagy gyorsan szaladjak át a tornateremben tartott Nagy József Woyzeckére. A zenével is ugyanez.
Mégis, van abban valami megnyugtató, amikor este, sátorépítés közben a Quimby szól, ahogy a nyitókoncertre hangolnak. Mert ez is hagyomány, Quimby koncerttel kezdünk, mint ahogy Bérczes matrózcsíkos pólója is az, vagy hogy például lesz Mulatság is a Katlanon.
És közben érzem, megérkeztem. Itthon vagyok, itthon leszek erre az öt napra. Már csak be kell szereznem egy matrózcsíkos pólót, és élveznem a jó időt, a Katlant.
Pál-Kovács Ramona