Hegyre fel, völgybe le, szemránckrémet a szekrénybe

Mióta az eszemet tudom, hegypárti vagyok. Privát becsípődés ez nálam, olyan, mint másoknál a tenger imádata. Ha túl akarnám filozofálni a kérdést, a fenséges fogalmát nem kerülhetném ki, de szerencsére az Ördögkatlan nem az a fesztivál, ahol az ész diktálja a tempót.

Mint minden, városból ritkán kimozduló embert, engem is folyamatos impulzusok érnek, így aztán minden fűszálrezdülésre és velem szembejövő hegyoromzatra felfigyelek. Amiből itt, Villány szomszédságában, akad nem kevés. Amúgy is érdemes a lábunk elé nézni, ha a fűben mászkálunk: Nagyharsány ugyanis olyan falu, ahol lépten-nyomon aprócska csigaházakat találni. Mint kis ékszeres-dobozok, úgy rejtőznek a fűszálak között a fehér és csíkos kis lények.

Megérkezésünk óta nagyjából tíz évet fiatalodhattam, legalábbis ez a napi cigarettavásárlások tanulsága. Ezért aztán jótékony hatású, aloe verával felturbózott szemránckrémemet ma hanyagul, meggondolatlanul – de magabiztosan – a sátramban hagytam. Valószínűleg az idő előrehaladtával és a alvásmentes órák számának emelkedésével ez a folyamat rohamosan meg fog fordulni. De nem festem az ördögöt a falra, jobb helye van köztünk, itt a katlanban.

Barta Edit