Our dreams come true

0.etap: TW összes

Úgy kezdődött, hogy megkaptam, egy DVD-n, Tom Waits összes albumát. Persze akkor, mikor semmi más nem érdekelt, mint a Quimby meg a Hiperkarma. Mire odáig jutottam, hogy érdekelne, elveszett a korong.

1.etap: MIÉRT NEM TÁNCOLTOK???

Mintha bekötött szemmel kellene össze-vissza forognom, nem látnék senkit, csak hallanék, minden reccsenést-roppanást-sziszegést-dobolást. Üldögélés mindenütt, Kinga ropja oldalt, rendületlenül. Nem találok senkit, nem vagyunk együtt, csak egymás mellett, minden érthetetlen, mintha nem egy helyre jöttünk volna. Mintha mindenki valami/valaki mást keresne, mintha csak álldogálnánk, és elég lenne, hogy „all the world is green”. Tessék megmozdulni!

2.etap: Na végre!

Leoldódott a kötés. Megmozdultunk. Líviusz első dala volt az áttörés. Ha a zene ereje tudná, a szobrokat is összetörné. Az emberek lassan oldódnak, már táncolunk. Tibi megafonba üvölt, mindenki játszik mindenen. H nem akad hangszer, egy újabb cigaretta füstje homályosítja el a színpadot. Mintha egy hosszú út homálya lenne ez. E zötykölődős, végeláthatatlan út egyik kanyarában néha meginoghatunk. Valaki egy olyan bélyeget égetnek belénk, amit mindenki szeretne egy ilyen koncert után. Beletartozni egy olyan csapatba, akik ennek hódolnak; akik alázattal, felelőtlenséggel, tántoríthatatlansággal ezt akarják hallgatni. Akármeddig.

3.etap: Frenk egyetlen dala

Nincs mese, külön etapot érdemel. Felszínes szövegtudás? Ha elfelejtette, ha nem, ha tudta, ha nem, ha tisztában voltunk azzal, kihagyott-e valamit, ha csak tátott szájjal hallgattuk –

mindegy. Szerettünk volna a világ tetejéről fejjel lefelé lógva odakiabálni, hogy folytassa még.

4.etap: Finálé

És igen, visszajönnek még. És játszanak, és még jobban üvöltünk, és még többet játszanak, és sálállállá. Hét őrült újabb szobrot avat a nagyharsányi parkban. Tom Waitsét – s vele saját magukét.

Szabó Julcsi