Két félkoncert

Megúszom. Úton a második koncertre már tudom, hogy ez lesz, hogy most csak ez lehet a cím. Persze, kimagyarázhatnám, miért nem sikerült odaérni, ha egyszer erről kell írni, s miközben megannyi kérdőíven osztályoztatunk, mennyire is vagyunk elégedettek a fesztivál infrastruktúrájával, a falvak közötti közlekedéssel, magamat is meg kellene interjúvolnom, hogy is állunk. Persze, nem csak ez lehet az oka a félkoncertnek. Lehet a számos egyéb program; egy fesztiválozó sokszor hajlik inkább a nézzünk-bele-mindenbe-egy-kicsit elgondolásra. Mivel Cseh Tamásról szól e nap, végiglátogatom a rá emlékező programokat, így maradok le a palkonyai Téka koncertről és a nagyharsányi Ghymes elejéről is. Félkoncertet azonban nyilvánvalóan nem kellene minősíteni, azért sem, mert fesztiválok utolsó napjaiban gyakran érzem, másképp állok már a programokhoz, mint az elején.

De nem is csak erről lenne szó. Gyakran elmélkedek mostanában az ismeretlen megismerésén, sokszor gondolkodom saját, talán nem helyes hozzáállásomon, én nem vagyok-e képes egy olyan mértékű simulékonyságra, mint annak előtte. Fontosabb-e a biztonsággal vegyített nosztalgia érzése, elnyomhatja-e a vágyat az új megismeréséről. Fáj belátni, de: el. Folytonos ébrentartása a kíváncsiságnak nagyon nehéz. Főleg, ha az első napokban éreztem csúcsán a fesztivált, megéltem életem legjobb koncertjét, szerettem volna nem belegabalyodni egy, a fesztivállal kapcsolatos mély érzelmi viszonyba, itt is meg lehetett volna úszni, de minek. Ha belekavarodunk, legalább sokáig nem tudjuk elfelejteni. De benne van a pakliban, hogy a rossz dolgokra is emlékezni fogunk. Szeretném kimagyarázni, hogy nem mindig olyan dolgokról kell írnunk, melyeket mi választottunk magunknak, szeretnék biztos lenni abban, hogy nem voltam egyedül azzal, hogy a Téka koncert monotonnak tűnt, miközben reménykedem abban, hogy voltak, akik élvezték.

A kérdőívek kitöltése során többször beszélgettem afféle ismeretlen ismerősökkel, többször kellett rádöbbennem, mennyire fontos az, hogy nem ugyanazt szeretjük. Hogy tudunk másképp rangsorolni. Hogy tudunk választani jó és jó között, és hogyha valaki nem a Braindogs koncertet részesíti előnyben a népzenével szemben, attól még klasszul választott.

Így van ez a Tékával is. „Sok jó ember kis helyen is elfér” alapon a Zenekert füvén sok család piknikezik – helyiek és fesztivállátogatók, Téka rajongók és újként rájuk csodálkozók. Ez utóbbi csoportba tartozom én is. Ghymesről vagy jót, vagy semmit, ez az alapállításom. Sokszor okoztak már sok örömet nékem, így inkább csak megköszönöm, hogy ide is eljöttek.

Szabó Julcsi