ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL

Emléktörmelékek a 6. Ördögkatlan Fesztiválról Az ördögszántotta hegy legendája: Egyszer volt, hol nem volt élt valamikor egy vén boszorkány Nagyharsány falujában, a hegy tövében, akinek volt egy gyönyörűséges leánya, Harka. Szeme csillogott, mint a gyémánt, aláomló dús haja olyan tüneményesen selymes volt, mint az esthajnali pára, szép ívű, piros száját pedig csak a hajnalban nyíló rózsabimbóhoz lehetett hasonlítani. Az ördög mindenáron szerette volna megkaparintani az ártatlan szépséget. Ígért az anyókának fűt-fát, s mikor ez sem használt, átokkal fenyegette. Az anyóka alkut ajánlott: ha az ördög estétől hajnalig, a kakaskukorékolásig felszántja a Harsányi-hegy szikláit, akkor övé a lány, de ha csak egy ásónyommal is elmarad, ne számítson a kezére. Az ördög megörült az ajánlatnak, előhozta a pokolból hatalmas vasekéjét, egy macskát és egy kecskét fogott be eléjük. Jókedvűen kezdett hozzá a szántásnak, s még éjfélt sem ütött az óra, máris fel volt szántva a hegy fele. Nosza

Alighogy páran kijózanodtak a SZIN-től, az eső máris arra figyelmeztet bennünket, hogy ideje sufniba vágni a sátrat és visszatérni a dolgos, szürke hétköznapokba. Az idei nyáron a hőmérséklettel együtt nőtt a hazai fesztiválok száma. Mi is veletek buliztunk tizenegyszer, tizenegy helyen, írtunk és fotóztunk róla, így most itt az ideje az összegzésnek és annak, hogy eldöntsétek: melyik volt 2013 LEGJOBB FESZTIVÁLJA? Cikk és szavazás a FélOnline oldalán!

Az idei, rendkívül sikeres fesztiválunk fájdalmasan sötét foltja volt az a tény, hogy a nagyharsányi sátortáborból, illetve a koncerteken a sportpályáról számos érték eltűnt. Az a jó hír érkezett, hogy a rendőrség megtalálta a tolvajt, és nála az eltulajdonított értékeket (telefonok, laptopok stb.). Reménykedjünk abban, hogy az általad elhagyott tárgy is ezek között van. Ha még nem tetted, tedd meg: jelentkezz a siklósi Rendőrkapitányságon: 72-579770 ! Azt reméljük (és mindent meg is teszünk érte), hogy a VII. Ördögkatlan után nem kell majd ilyen híreket közölnünk. http://www.pecsiujsag.hu/helyi-hireink/elkaptak-a-siklos-kornyeki-tolvajok-fejedelmet

Augusztus 2-án, mintha egy másik világba csöppentem volna. Fáradtan kezdtem meg utamat a mindennapi robotból Villány-Kisharsány-Nagyharsány felé, az Ördögkatlan fesztivál 5.napjára, melynek a Villány-hegység lankás lejtői, a felforrósodott, poros út menti szőlőlevelek sátrai és az arany színű nedű rajzolják keretét. Ilyen tán, nincs is… Ilyen, hogy fesztelenül barátja mindenki mindenkinek, ilyen, hogy hullott vakolatú, düledező pajtákban barátai egymásnak az emberek. Ilyen, hogy program szól a kisgyermektől kezdve a középkorún át az idősebbnek is. Program szól nekünk, és hozzánk, mert megérint. Megérint a 4 éves gyerekek ördögtánca, akik meztelen lábaikkal festékes iszapban pancsikolnak az élő zene ritmusára, megérint, hogy a Vylyan pincészetben (visszaváltható pohárból!) nem festivál-Coca-colat, hanem gyöngyöző bort iszok és ringok a kifeszített hintaágyban, és simogat a szél, míg a zenekar játszik, én pedig Keresztúryt várom, aki a maga mondanivalójával, például, hogy „ (…) Itt

Egy összművészeti fesztivál azoknak, akiknek a kifejezésről inkább egy közösségi dzsembori és piknik jut az eszébe, sok-sok borral és pincészettel színesítve. Hazánk lassan fesztivál-nagyhatalom is lehetne, hiszen amint elkezdődik a nyári szezon, egymást érik a különböző rendezvények. Habár a legtöbb nagyobb ilyen inkább a könnyűzenei produkciókra épít, szép számmal akadnak tematikus vagy éppen kulturális megfontolásból született események is. Az Ördögkatlan ez utóbbi kategóriába tartozik, és elsődlegesen a közösségi élmény, a különböző mainstream és "alteros" művészeti formák, valamint az ember-, a gyerek-, a vendégközpontúság, no meg a szórakozás köré szerveződött. Ehhez még vegyétek hozzá a villányi borrégiót temérdek kisebb és nagyobb pincészettel, egymást érő kedves kis településekkel és hihetetlen vendégszeretetről tanúbizonyságot tevő helyiekkel. A teljes szöveg itt jelent meg .

Sikeresen zajlott le a 6. Ördögkatlan fesztivál a baranyai helyszíneken. Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya megtelt élettel és művészetekkel öt napig, hogy a végén együtt üvölthessük a Törőcsik Maritól kölcsönzött jelmondatot, hogy „nem vagyunk normálisak!” A beszámoló az Értünk.hu oldalán jelent meg.

A hétvégén véget ért a 23. Művészetek Völgye és a 6. Ördögkatlan Fesztivál. Míg tíz nap alatt – a becslések szerint – 120 ezren látogattak el Kapolcsra és Taliándörögdre, addig 35-40 ezer látogatója volt öt nap alatt a négy kis baranyai falunak. A Népszabadság cikke itt olvasható.

Hatodik Ördögkatlan Fesztivál. Nekem az első. Teljesen besózva zötyögök a levegőtlen buszon, ami Pécsről szállítja a Nagyharsányba, és Kisharsányba tartó fesztiválozókat. Megérkezem, a megállóban várnak rám a barátok, akik gyorsan elmagyarázzák, mit, hogy, és merre találok. Hogy mire számítottam? Hát, valami ilyesmire: természet, családias hangulat, több generáció egy rakáson, rengeteg programlehetőség, de ha ahhoz van kedvem, elvonulhatok egy könyvvel. A Katlan mindenkinek szól, kicsinek, nagynak, idősnek egyaránt. Együtt reggelizik az ötfős család a másnapos fiatalokkal, vannak, akik még le sem feküdtek, de olyan is akad, aki már reggel hét óta sorban ül, hogy jegyet szerezzen egy aznapi színházi előadásra. A teljes írás a KULTÚRPART on olvasható.

Négyszer léptek színpadra, mind a négyszer tömegek voltak kíváncsiak rájuk – idén is átütő sikert aratott az Ördögkatlan Fesztivál színpadán a francia Wombo Orchestra. Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő esemény egyik legnagyobb sztárja a francia fúziós rézfúvós zenekar volt, akik a tavalyi év után ismét felejthetetlen koncertélményt nyújtottak rajongóiknak. A zenekar két tagjával, az énekes Julie-vel, és a szintén énekes-szaxofonos Manuellel egyik fellépésük után beszélgettem. Az interjú a KultúrParton jelent meg.

'Csúcson a kánikula. A katlan mindent megtesz az enyhítéséért: vizet és jeget osztanak, párakapuk mindenfele. Távolról érkezett barátnőim Villányra is kíváncsiak, képesek a tűző napon ismerkedni vele délben, mielőtt Palkonyára utazunk, ami a kedvencük lesz'.... Az Ördögkatlan Fesztivál 5. napi beszámolóját olvashatják. Gilbert Edit jelenti.... A Cifra udvar a csángókkal meg a Nóra porta, a vasútállomás, a falu rendezettsége és fekvése. A hely, a táj. Igaz, hogy csak én vagyok hajlandó odatelepedni a Hárságyi Rosé Kisszínpad 3 négyzetméternyi árnyékába meghallgatni a talányos című „Oknyomozó beszélgetés”-t, de megéri: izgalmas diskurzus folyik a korrupció elleni fellépésről. Miután felkerülnek riportjaik az atlatszo.hu-ra, s ha nem is indul eljárás az ellen, akit lelepleztek (a következő kormányban lehet olyankor bízni, mondják a bátor újságírók), a gyakorlat azt mutatja, hogy a korrupciót elkövető leendő munkaadójának, gyerekeinek (fb!) s az utókornak a szemét azért nem ker

Fesztiválzárás az Ördögkatlanban Az utolsó nap már mindig más. Volt, aki a csapatból sátort bontott, s elindult, hogy ne kelljen a vasárnapot lógó orral elkezdenie (csak a szombatot), volt, akinek a virtuális Volán nem kínált hazafelé buszt, így maradt még egy napig, ennek többen örültek. A többség azonban az udvaron élesztgette magát kanapén, ráérősen reggelizett, rákészülve a fesztiválzárásra. Tíztől tartottak véradást az óvodában Nagyharsányban, így jócselekedettel kezdtem a napot. Bor helyett sert (és mindenféle kuponokat) kaptunk ugyan jutalmul, de senki nem ezért csapoltatta meg magát. A betervezett ötven főből legalább tizenöt már dél felé meglehetett. Irány vissza a szállásra, a maradók valahogy nem akartak elindulni sehova, olyan jól tud időt múlatni a társaság, végül ebédig otthon ragadtunk, sziesztáztunk, s a kisharsányi három órai Takáts Eszter helyett Palkonyára indultunk a fél hatos Takáts Eszterre. A teljes szöveg a  http://www.papiruszportal.hu/  oldalon olvasható

Az Ördögkatlan fesztiválról két tudósításban is beszámoltunk, és az egyik érintette már az itt tárgyalt előadást. A Nagy József rendezte Woyzeck kiemelkedő művészi színvonala és rangja miatt kértünk P. Müller Pétertől külön is rövid, szakértő kommentárt. (A szerk.) Az Ördögkatlan fesztivál színházi programjában, a nyitónapon szerepelt egy eredetileg 1994 márciusában Rennes-ben, a Bretagne-i Nemzeti Színházban bemutatott produkció, Nagy József (Josef Nadj) táncos-koreográfus Woyzeckje. Hosszú volt az út a premiertől a nagyharsányi általános iskola tornaterméig. A teljes szöveg a Jelenkor oldalán olvasható.

Az Ördögkatlan Fesztivál hivatalos programfüzetében Gulyás Gábor a Műcsarnok „egykori" igazgatójaként van feltüntetve – pontosan jelezve azt a zavart, ami az intézményt, annak sorsát, státuszát jó ideje körülveszi. A tavalyi nagysikerű, Gulyás búcsúprojektjének tűnő Bukta Imre-kiállításhoz kapcsolódó beszélgetést követően kértük meg a hivatalban levő igazgatót arra, hogy foglalja össze a Literának a pillanatnyi helyzetet. Tavaly novemberben özönlötte el, és uralta heteken át a hír a kulturális sajtót, hogy a Magyar Művészeti Akadémia igényt tart a Műcsarnokra, s úgymond „átveszi" – aztán egyszerre, mintha elvágták volna, máig tartó néma csend lett az ügy körül. Hol tart most ez a történet? Mi a hallgatás oka? Egy tavaly őszi, november végi kormánydöntés arra kérte a parlamentet, hogy adjon úgynevezett egyetértési jogot a Magyar Művészeti Akadémiának, ami gyakorlatilag felügyeleti jogot jelentett volna a Műcsarnok felett, ezen túl pedig az épület is e szervezet tulajdonába

Az idén hatodik alkalommal megrendezett Ördögkatlan Fesztivál minden előzetes várakozásunkat felülmúlta, pedig a tavalyi alapján eleve sokat vártunk tőle. A villányi borvidéken, Nagyharsányban és környékén otthonra lelt öt napos esemény programválasztéka magasan kiemelkedik az amúgy igen erős magyar fesztiválkínálatból. - Keresztury Dóra és Mezei Mikes beszámolója a Literán jelent meg.

Nem, Hölgyeim, és uraim. Én, nem egy éjszakánként a suliban laptopja fölé görnyedő, katlanozó blogger vagyok. Hogy mégis ki, az a végére, tán kiderül, (ha egyáltalán fontos ez,) bár néha, magam is bizonytalan vagyok a válaszban. Ha mégsem, akkor sem áll meg a világ, s remélhetőleg, egy év múlva, (akkor már hetedszerre,) újból megnyitja csíkos Laci, és mezítlábas Móni, (akik nélkül nem jöhetett volna létre,) Nagyharsányban, az Ördögkatlan fesztivált. Hogy Lacit idézzem, amikor a tornaterem melletti füves részen sétált föl, s alá, telefonos interjút adva: A lényeg, az összművészet, és a minőség.

A 2009-es, 2. fesztiválon voltam először. Azóta lányaimmal és barátaimmal ki nem hagynám ezt a csodálatos öt napot. Számomra egyértelműen ez vált az év 5 legértékesebb napjává. Nincs szomorúbb, mint az utolsó reggelen lebontani a sátrat, és látni a lassan kiürülő nagyharsányi focipályát. Hazaérve aztán elkezded nézegetni a netre felrakott képeket és beszámolókat – és újra kicsit ott vagy, és megint eltölt az az otthonosság és melegség, amit ez a fesztivál nyújt sokunk számára. Ezt a jó érzést szeretném tovább nyújtani, amikor magam is megírom az idei élményeimet. Több beszámolót olvastam már most is, és az elmúlt években jó sokat. Voltak olyanok, amelyek írójával sok közös élményünk volt, míg mások mintha egy egész más fesztiválon jártak volna. De ez egyáltalán nem baj, sőt! Nagyon különböző ízlésű, érdeklődésű emberek tudják igen tartalmasan eltölteni itt az idejüket. Jöjjön hát az én vállaltan szubjektív beszámolóm.

Kanász Imre küldte ezt a térképet a Helytörténeti Gyűjteményből - a látogatók bebökdösték a gombostűket, hogy honnan jöttek! Köszönjük!

Beszámoló az Ördögkatlan Fesztiválról Bozsoki Petra Hatodik alkalommal költözött be a baranyai falvakba az Ördögkatlan fesztivál. Öt nap egy külön bolygón, mezítláb, tele jó zenével, színházi előadással, kiállítással, irodalommal. Igazi összművészeti zsibvásár, ahol mindenki találhat kedvére valót. A teljes írás a  http://www.jelenkor.net/  oldalon olvasható.

Az idei Ördögkatlan fesztivál egyes eseményeiről Jánosa Eszter és Tóth Péter Pál számolnak be a Centrifuga olvasónak. Most a Forte Társulat Agota Kristof A nagy füzet című regénye nyomán színpadra vitt előadásáról szóló beszámolót olvashatsz Tóth Péter Páltól. A szöveg az Irodalmi Centrifugán jelent meg.

Az ország egyetlen fesztiválján, az Ördögkatlanon - ahol a résztvevők büszkék arra, hogy „nem normálisak – csaknem negyvenezren vettek részt. A Törőcsik Maritól kapott jelzőt büszkén viselték öt napon át a Katlanozók. A négy kis baranyai falu, Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya, és az újonnan csatlakozott Beremend gyönyörű környezetében komoly- és könnyűzenei, jazz, világ- és népzenei koncertek, színházi előadások, filmek, irodalmi estek, kiállítások, családi programok, táncházak, workshopok és óriási bulik várták a katlanozókat, de fürdőzés, túrák, nyugalom, friss levegő, finomságok és jó borok is színesítették a tartalmas időtöltést. Nincs még egy olyan fesztivál, amit a több száz fesztiválozó nyit és egy focipályányi embertömeg zár. A teljes beszámoló a Pécsi Hírhatár oldalán jelent meg.

Beszámoló az Ördögkatlan Fesztiválról Vilmos Eszter Az Ördögkatlan egyszerre fesztivál, tábor, színházi találkozó, borhét és kultúrmisszió, de mindenekelőtt: átváltozás. Három-négy baranyai falu alakul át öt napra országos kulturális központtá; tornatermek színházakká, templomok hangverseny- és szemináriumi termekké, kocsmaudvarok kézműves műhelyekké, sportpálya és iskolaudvar táborhellyé, vasútállomás képzőművészeti médiummá. Feszült városiak vedlenek át mezítlábas, gondtalan, fenéknél fűfoltos fesztiválozókká rozéval és lángossal a kézben.

Cseh Tamás-emlékkoncert, versmámor és slam poetry, fűben fekvő fesztiválozók, színes ruhák kavalkádja, kora reggel sorszámra váró, fröccsöző fiúk és lányok. A 6. Ördögkatlan Fesztivál vasárnap ért véget. Csikós Kornélia beszámolója a Magyar Nemzetben jelent meg, itt olvasható .

King Automatic, az egy egyszemélyes zenegép Franciaországból, az a poszt-modern csimm-bumm cirkusz, akinek az egzotikus zenei koktéljat több alkalommal is megkóstoltuk idén az Ördögkatlanon, visszatér Magyarországra jövő héten, ne hagyjátok ki! Pécsett a Trafikban játszik hétfőn a Kino Session sorozaton belül (ingyenes!), kedden pedig a Budapesti Super 8-ban. Itt a Facebook-esemény:  https://www.facebook.com/events/200136090167316/ A kilencvenes évek közepe óta aktív King Automatic francia és egyszemélyes – egy egyszemélyes zenegép, egy poszt-modern csimm-bumm cirkusz, egy egzotikus zenei koktél, benne többek közt jamaikai rocksteady, rhythm and blues, bebop és nyugat-afrikai törzsi dobok. A kilencvenes évek közepén francia punkzenekarokban kezdte pályafutását, aztán a kétezres évek elején lépett szólópályára, e pillanatig három szólóalbumot jegyez – a színpadon valóban egyszemélyes zenekar, billentyűsök, gitár valamint dobok és ütőhangszerek hangjait keveri egymásra.

"Lacikám, a Katlanban alap, hogy a Wombo mindenhol ott van, legyen az állomásavató, vagy csak alkalmi hepaj. Ahol ők ott vannak, ott mulatság van. Ahol Mulatság van, ott Bárka van, ahol Bárka van, ott szellemi szabadkikötő van, ahova meg behajózhatsz, az a Katlan. A Katlanban meg alap, hogy… Körbeértünk, összegzünk." Itt egy beszámoló tavalyról: http://vaskarika.hu/

Ősz volt, a Sétatéren rugdostam a gesztenyéket kilátástalan helyzetemen merengve, mint valami giccsbe hajló francia film nyitóképében, amikor megszólalt a Sanzon. Deus ex machina. Keserű félmosoly az arcon. Egy nő énekelt gitárral olyan karizmatikusan, hogy keresni kezdtem a hang forrását, de hiába jártam be a pécsi belváros minden felkapott utcazenélős szegletét, nem találtam. Fél évvel később Szegeden, a platánfák alatt sétáltam, amikor a deszkákból tákolt kis színpadon a lány egy szál gitárral belecsapott ebbe a dalba. Tudtam, hogy ő az. Azóta persze láttam fesztiválon, hallottam a rádióban, a haja is hosszabb lett. Tegnap a fülledt nagyharsányi templomban eszembe jutottak a gesztenyék, az ősz, a Szenesben eltöltött meddő órák, a havihegyi mandulafa, a Jókai térből ágazó kis utcák kandelábereikkel. Ez alatt a pár nap alatt sok pécsi ismerőssel, tanárral, baráttal találkoztam, a koncert sok viszontlátás örömét megidézte. Megszólalt a Sanzon. Az egész templom énekel. Deus ex machina

Én mindig is azt gondoltam, hogy hiányzik belőlünk, magyarokból a délszláv, balkáni mentalitás, vagy legalábbis milyen kár, hogy mi már úgy „eleurópaiasodtunk” és már nem tudunk felszabadultan mulatni. (Bár a Wombo Orchestra éppen ellenkező véleményen van rólunk, szemben a franciákkal. Úgy tűnik, minden viszonyítás kérdése.) Hogy mit értek ez alatt? Aki járt már déli szomszédainknál, az tudja, miről beszélek. Aki pedig még nem, annak itt van például ízelítőnek a Söndörgő zenekar, délszláv ritmusaival és melódiáival. A palkonyai Malompark füvében egy vörös macska terpeszkedik, miközben egyre többen telepszenek mellé, hogy a koncert kezdetére megteljen a színpad előtti terület. Ücsörgünk. Szívesen felállnék táncolni, de egyedül nincs kedvem. Sajnálom is, mert ha kicsit bátrabb lennék és elkezdeném, lehet, hogy mások is követnének. Ennek ellenére élvezem, nagyon is. A koncert végére, az utolsó taktusokra, no meg a visszára, megembereljük végre magunkat és állva tapsolunk, állva pedig má

Pál-Kovács Ramona Lodewijk Van Hellenberget kérdezte a Katlanról Honnan hallottál először az Ördögkatlanról? A fesztiválról a legjobb barátomtól, Lucától hallottam, aki éppen nálunk, Hollandiában au pair-kedett. Összebarátkoztunk, és amikor haza kellett mennie, megemlítette, hogy van egy kedves kis fesztivál, amit biztosan fogok szeretni, annak ellenére, hogy tudta, én nem vagyok oda a hagyományos fesztiválokért, mert ezek általában sokba is kerülnek, túlzsúfoltak és csak egyfajta program van rajtuk. Így két évvel ezelőtt eljöttem megnézni, és most már harmadik alkalommal vagyok itt. A Katlanon mindenféléket lehet csinálni, például magányosan olvasgatni, napközben faluról falura járni, este bulizni. Nagyon könnyű az emberekkel itt kapcsolatba kerülni. És az is tetszik, hogy itt gyakorlatilag nincsenek külföldiek. Nincs nagy kedvem például hollandul beszélgetni a Szigeten, inkább a magyar emberekkel ismerkedem meg. Említetted, hogy harmadik alkalommal vagy itt. Mi az, amit e

Pulán, a Bárka Kikötőben tűnt fel először Kiscsillag koncerten a szemüveges, a hízásra hajlamos, meg a pojáca. Mrożek köpönyegéből bújtak elő. Mondták ott: Ezek meg itt a Kispál és a borz, de hol van Kispál András és miért nem kapott ő is Kossuth díjat? Ezek itt a megöregedett Kispál és a borz. Fiatalok voltak és tudták, hogy nincs messze a Jászai-díj, nem volt kérdés, hogy ők fogják megkapni a történelem során leghamarabb. A hízásra hajlamos kicsit aggódott, hogy az ő szíve rántott hús, de a szemüveges megnyugtatta, nem lesz baj. Pestre mentek szerencsét próbálni, gyors autóval, száguldó lóval. A hízásra hajlamos aztán megunt félni, elosztogatja a cukrot, csokit, ami van, nem dolgozza fel, elteszi, a szemüveges meg a pojáca nem mondja, de bízik: a tehetetlen tömeg végül saját tömegétől majd megmozdul. Tudnám ezt folytatni, tényleg, csak pár centire vagyunk a semmitől ide. Ezek az utalások vannak, meg egy jó rozé. Hárman most is van. Nem mindig jó szám. Tavaly voltunk ott a pincében

A kisharsányi kovács udvarház fantasztikus hely, szinte egy külön kis világ az egész Katlanon belül is, igazi nyüzsgő művészeti méhkas. Ha beléptél a kapun, biztos, hogy elkap a sodrás, legszívesebben az ember elhajítaná a cipőjét és mezítláb szökkenne egyik helyről a másikra. Az egyik sarokban a Mediawave vetít kisfilmeket, kicsit arrébb frissen elkészült fényképek száradnak egy zsinegre erősítve, a lóistállóban pedig… Na igen, az a bizonyos lóistálló. Mert ha már az előbb is külön kis világról beszéltünk, ide belépve érhet minket egy-két további meglepetés. Az istálló csendes, hűs és árnyas, a mennyezetről lógva diszkógömb forog lassan, fényeket szórva az omladozó falra. Na de mi is van itt, kérem szépen? A Kiscsillag dalainak kerámia parafrázisa Simon Edinától és Surman Edittől? Heló! Nem kispályásak az alkotók, a kiállítóteret profin és tudatosan használták fel. Nem véletlen, hogy az istállót állítólag már tavaly kinézték maguknak a lányok, és most remekül passzol a lovas tematik

www.rendeskepek.hu

Ahogy a szőlőlevelektől bodor domboldalak közé érkezem, elbódít rögtön a táj zenéje. A Vylyan teraszról belátni a környék lankáit, melyeket óvó vincellérként kóstolgat a langyos szél. Újra Ördögkatlan. Hatodszor, napfényben, mezítláb. MAGAZIN Egy összművészeti fesztivál a hangulatok és képek, a megjelenítés, a színrevitel, vagyis az íráselőttiség ideje. A közvetlenség, a játék, az előadás ünnepe. S a belemerülés mélységéről csakis az itt és most minősége dönt. Minél reflektálatlanabbak az emlékeink, mennél inkább érzetekre és dallamokra emlékszünk, ottlétünk annál inkább sikerült. A beszámolóíró megkísérli persze szavakba oldani, bekezdésekbe keverni az élményeit, ám azzal is tisztában kell lennie közben, hogy írása csupán árnyalatokat ragadhat ki a megélt kavalkádból. Úgy valahogy, ahogy a hőségkapu vízpermetének szivárványa is pár tónust választott ki a nagyharsányi napsugárból. A teljes cikk a Fidelión olvasható.

Vasárnap délben már itthon ébredek. Minden porcikám, lelkem, bőröm még a katlan hangulatát őrzi, rajtam a fesztivál pora. Nehezen tudnám leírni annak, aki még nem vett részt az Ördögkatlan fesztiválon, hogy milyen érzés jelen lenni, együtt lüktetni azzal a több ezer emberrel, akikkel megosztod ezt az öt napot, anélkül, hogy cukormáz ömlengésbe ne fulladna. És nem túlzok, ha azt mondom: CSODA. Ezt csodát tapasztalja mindenki, aki kiszakítja magát a megszokott környezetéből, és beleugrik ebbe a forró üstbe, ahol átéli, mit jelent a szeretet, az önzetlenség, az őrület, a jóság, az együtt zenélés, az örömtáncolás tiszta szavai, egy hatalmas masszába gyúrva. Ez tölti ki ezt a pár napot, és ebből viszel magaddal morzsákat haza. Az egész katlan egy mesebeli idő, visszafelé utazás egy elfeledni látszó világba. Ahol magadnak is tudsz örülni, nem számít, hogy kócos vagy, koszos a lábad, a körmöd, hogy össze nem illő ruha van rajtad. És örülsz a másik embernek is, hogy itt és most egy egysége

A nagykanizsai gólyalábasok minden délután bemutatót tartottak az Árokpart bár mellett. A kiskamaszokból álló csapat a tűző nap ellenére lelkesen, játékosan és jókedvvel ugrált le és fel a falábra. Háromféle eszközt mutatnak be. Az első egy negyven centis falap, amihez mellmagasságig érő rudat erősítettek, ebbe lehet kapaszkodni. A második már lehet magasabb is, itt a farúd csak derékig ér, a lábtartót erre rögzítik. A harmadik pedig a felcsatolható gólyaláb, amit az alsó lábszárhoz rögzítenek és nincs kapaszkodója. Néhány forma gyakorlat után - felszállás, ugrálás, forgás, tánc - szabad bemutató következik, amit, ahogy néptáncban is, virtusnak mondanak. Itt csak a srácok kreativitása és a gravitáció szab határt annak, hogy mi történik a gólyalábassal, mint a görkorcsolyázásban vagy a deszkázásban. A bemutató után a katlanozók is kipróbálhatják a cuccokat, fent még nem maradt senki, biztatja őket a csoportvezető. Hát pont Bérczes Laci is ne tanulná meg, hogyan is kell ezt.

30 év körül nem alakulni szoktak a zenekarok – jegyezte meg egy videóban Cseh Andris, jogosan–, hanem befutni, befutás hiányában feloszlani és/vagy elvonóra menni. A Búcsúkoncert tagjainak átlagéletkora azonban már bőven a 30 felé konvergált, mikor másfél évvel ezelőtt megalakultak, a banda pedig mostanra ért össze annyira, hogy egy nagyobb színpadon, nem csak a barátaik alkotta közönség előtt is megállják a helyüket. Az Ördögkatlan ideális helyszínnek tűnik a debütálásra, sokan Andris mozgáskultúráját átvéve ropni kezdik, mikor pedig bevetődik a közönségbe és táncol, pörög, felszabadultan megőrül, párakra azt is átragasztja. A zenekar izzik, a tagok minden pillanatát kiélvezik, hogy 1,5 óráig figyelő fülek övezésében vannak. A játékukból áradó természetességnek jól áll a rutintalanság és az enyhe lámpaláz; vagányak, szabadok, szerethetők, akár a számaik – megmutatják, hogy 30 után is van élet... Örömből zenélnek, és hamar megnyerik a párhuzamosan futó Mozart-requiem komoly nézőszívó

Faluturisták Hegyre fölfelé vonszolni magad a napégette, lekaszált tarlón a legjobb szórakozás. Komolyan. Legfőképp, ha olyan illusztris társaságba keveredsz, amilyennel csak egyszer hoz össze a sors (vagy kétszer, ha másnapra is faluturistának állsz). Itt van mindjárt Kálmán, a helyi erő, aki megbukott a töri érettségin, mert a Jakobinus diktatúrát húzta. Igazi lokálpatrióta, minden utcakőhöz kapcsolódik egy történet a magánmitológiájából. A kocsmacimborája Szegál, aki feltehetően Eta néni zabigyereke lehet a kísérteties hasonlóság okán, de ennek az eredete mélyebbre nyúlik, mint a Szársomlyó hegy legendája. Azután Klárika, a professzionális idegenvezető, aki egy remek sárga esernyővel vágja az utat a kíváncsi közönségnek. Töretlenül lelkes hozzáállással ismételgeti a hivatalos adatokat. Nagyharsányt a római korban alapították, alapvetően szőlőműveléssel foglalkoztak a helyiek, jelenlegi lakóinak száma 1572 fő. Ezt rögvest alátámasztja Ottó bá is, aki lámpása falujának, tanítása ny

Ha az előző esti Mozart Rekviemre azt mondjuk, létrejött a pillanat, az utolsó esti Alexander Balanescu-Ada Milea The Island című koncertjével már egy ívet látunk felépítve. Ott voltam valahol az emberek között, kik nem fértek be, így egymás hegyén-hátán 2007-ben, mikor a pulai faluházban először hangzott el Magyarországon tőlük a Robinson Crusoe-történet. Akik akkor, ott voltunk, látni akartuk másodszor, harmadszor is, újra. Tegnap este harmadszor hallgattam, hogy „thank you. – no, thank you.” Megint az utolsó esti program lettek ők, stílusosan. Hogy el tudjunk köszönni egymástól. És hogy meg tudjuk köszönni egymásnak. Hogy pont kerüljön az i-re, legyen a zárójel bezárva, legyen egy fesztivál emlékezetesen lezárva. A Rekviem utánra azt éreztük, a részek egésszé váltak, a csillagos ég, meg mi, meg a minden. Balanescuékkal meg lehet fejelni ezt az érzést. Az egész érzései legalább nem tudnak elmagányosodni. Don’t you wanna cry with me? – kérdezi Ada, és hát persze, hogy akarunk. Együt

Tavaly indult el a Katlan számomra egyik legérdekesebb kezdeményezése: Kisharsányban kicsik és nagyok reggeltől kora délutánig világszínvonalú, kortárs tánctechnikákban jártas tanárok segítségével mozoghatnak, ismerkedhetnek testük és önmaguk határaival, képességeivel. Idén minden nap más-más oktató vezette a workshopot, az utolsó napra visszatért a tavalyi kurzusvezető, Hagit Yakira – én erre a záró alkalomra merészkedtem be. Az izraeli-londoni táncoktató és koreográfusnő bemelegítésként tavalyról ismerős zenészekről kérdezgetett, majd nekilátott az újabb, az idei emlékek gyártásának. Hagit tele van energiával, apró mozdulatok, picike sikerek, kellemes testhelyzetek megtalálása is örömmel tölti el – vibrálását, örömkereső attitűdjét lassacskán mi is átvesszük. Felébresztjük bőrünk receptorait, testrészeinket óvatosan görgetgetjük a padlón, súlyunkat ide-oda tologatjuk, új testhelyzeteket keresünk. Könnyűvé válunk, mozgásunkat rábízzuk a légzésünkre, hadd vigyen minket belső légáraml

Palkonyán az utolsó nap utolsó faluházi programja a szentesi drámatagozatosok Négy premiere . Mind a négy évfolyam kiutazott a Katlanra, s egy három órán keresztül tartó, szünetekkel tarkított blokkban nézhettük végig a hosszabbra-rövidebbre alakított előadásaikat. Elsőre kihívásnak tűnhet a három óra, ám az idő gyorsan és könnyen repül, önfeledten belemerülünk a gimnazisták éleslátó kérdésfeltevéseinek dinamikusságába, az őszinte válaszokra való törekvés erőfeszítéseibe. Különös, mégis érthető a „közérzeti előadások” sorozata: a kilencedikesek az Ördögkatlant, az ahhoz kapcsolódó legendát tematizálják, az idősebbek pedig a nem csupán a felnőttek, hanem egyre inkább a fiatalok mindennapjait is befolyásoló közéleti kérdésekkel foglalkoznak: mit jelent magyarnak lenni, milyen (éppen aktuális) legnagyobb magyarnak lenni, vagy milyen lehet tehetséggel megáldva, önmagunkkal küzdve színházigazgatói poszthoz jutni. A művészet és a hatalom viszonyának vizsgálata megkerülhetetlennek tűnik. Rá

A narancsligeti színpad mögötti kis szegletben úgy viselkednek a Bóbita Bábszínház színészei, mintha nagy titkokat tudó kocsmárosok lennének: a hordókból összeállított pultszerű képződményt tisztogatják, egy lila ruhás dizőz járkál föl s alá felségterületén. A kocsmahangulatot erősen fokozza, hogy az este fél 10-kor kezdődő Tökmag Tom és Hórihorgas Tom előadáson balra tőlem egy félig elfogyasztott sör himbálódzik egy rokonszenves kézben, jobbra pedig jóféle bort kortyolgatnak – a két illat többször is keresztezi egymást az orromban, s ahogy a Bóbita zenekar gyatra hangosítással, kicsit sípolva zenélni kezd, bizonyossá válik, hogy nem egy túlfegyelmezett, óvatoskodó bábelőadásra ültem be. A hangosítás problémái nem oldódnak meg, így papír zsebkendő-darabokkal betömködött füleim hegyezem. Kis ház, kis ló, nagy ház, nagy ló, nagymamákat agyoncsapó balta. Luisianai kisváros és némi népmesei elem, a Préri Nimfája lassan becsiccsent. Nehézségekbe ütközöm az egyes elemek egymáshoz kapcsolás

Az Óperenciás tengeren , a mi Óperenciás tengerünkön, azon innen és azon túl is, élt egyszer egy táltos költő . Verseiben szitkozódik, szerelmet vall és szerelmesen küzd, istent keres, hív és olykor szinte káromol, magyarságot kér számon és dühöng. Ady Endre keményen koppanó mondatai merevséget kölcsönöznek a versválogatásnak, a Medve Társulat tagjai lassan, méltóságteljesen és kimérten mozognak. Csuja Imre megbízható intonálása mellett Kakasy Dóra értő és üde szavalatait hallgatjuk, s kellemes meglepetés, hogy az alapvetően férfihangra írt versek mennyire jól állnak neki. A hegedűkíséret körbejár a színpadon, a faluház melege azonban túlerőben van: először a lassan átvizesedő inget figyelem, ahogy az előbb tenyérnyi folt elfoglalja az egész hátat, majd a szomszédom őrült tempójú legyezésének oldalszelébe helyezkedem, a felkavart forró levegő a homlokomról lehulló izzadtságcseppet hosszan utaztatja. A Máramarosról érkező ruszinoknak azonban még ez a meleg sem elég meleg: kalapban üld

Rendhagyó módon közvetlenül a koncert legvégére ugrom. Egy ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet, mikor az együttes elhagyta a színpadot, hogy mennyire döbbenetes, hogy hallgat a közönség Borira. Ha ő azt mondja, itt a koncert vége, akkor vitának helye nincs, az emberek elfogadják, és nem követelnek ráadást. Érdekes. Mi lehet a titok? Egy biztos, Bori és a bandája a hangulatteremtés mesterei. Mindegy mikor és hol játszanak, azt a fényekkel, a színpadon elhangzott szavakkal és mozdulatokkal olyan tökéletesen működő egységgé kovácsolják, ami a közönséget pillanatok alatta hatalmába keríti. Volt egy időszak az életemben, amikor kifejezetten sokat hallgattam Péterfy Borit, és valóban, most elég mindössze egy-két dal, hogy visszarepítsen a múltba. Visszatérnek azok a hajnalok, mikor „cigifüst szállt az erkélyről” és el kellett fogadnom, hogy „úgyis csak egy sóhaj marad” majd azokból az akkor oly fájdalmasnak érződő emlékekből. Talán épp emiatt, kicsit nem odaillőnek érzem magam a felszaba

Véletlenül lekéstem a buszt Palkonyán. Akár stoppolhattam is volna, de mégiscsak akkor voltam először ebben a – nincs rá jobb szavam – tüneményes kis faluban, hát gondoltam kicsit körbenézek várakozás helyett. Szinte azonnal szembejött velem a tábla: kiállítás jobbra, alatta egy képpel, vibráló színekkel, Miroslav nevével. Miért ne? A kis szobába lépni olyan volt, mintha Csodaországba csöppentem volna. A képe valamiért Chagallra emlékeztetnek, de a kompozíciók egyszerűbbek, letisztultabbak és ettől valóságosabbak is. Mintha olyan szemüveget tennél fel, ami segít a színeket igaz valójukban látni. Szimpla fehér szín, mint olyan, nem létezik; minden test felszíne az árnyalatok játszótere. Mika világában az alakok bőre kék, zöld, sárga és vörös egyszerre, és ebben nincs semmi furcsa. Ahogy rájuk nézel, tudod, hogy ez minden ember igazi külseje, ilyenek vagyunk, ahogy a nap, a hold vagy a víz tükre megfesti a bőrünket. A hűvös kis szobában nincs rajtam kívül senki, akár csend is lehetne,

Neked mit jelent a zene? Nekem kapaszkodó: menekülés és útmutató, elmélyedés és teremtés, fájdalom és öröm. A zene életünk első pillanatától kezdve végigkísér, sőt vezet minket: kismamák tesznek fülhallgatót a pocakjukra, babák mosolyogva rugdosnak a levegőbe, ha megszólal egy dallam, járni alig tudó gyerekek már táncolnak, unalmasnak tűnő használati tárgyakat ütögetve, befőttes gumit pengetve muzsikálnak. A hallássérültek a zene lüktetését a testükben érzik és a lelkükből hallják. A zene olyan, mint a víz, a természetes közegünk része. Még „igazi” hangszerek sem kellenek, a természet is ezer hangon szól hozzánk. A szél, az eső, a villámok kétszer nem játsszák ugyanazt a dalt. A zene meghallgat és választ ad. Amellett, hogy a játék során a gyerekek természetes zeneszeretetét ápolja és a kezükbe olyan ritka és varázslatos hangszereket ad, mint a nyenyere vagy az esőbot, Joós Tamás még valamire megtanít minket. Miközben kézen fog és átvezet minket a mese világán, lassan rájövünk: ez ta

Ha az embert hatalmába keríti a szabadság és az önfeledtség érzése egy fesztiválon, szinte törvényszerű, hogy egy idő után lemondunk róla, hogy olyan dolgokhoz igazodjunk, mint a buszmenetrend. Ha ennek ellenére mégsem szeretnénk mindent lekésni, hát stoppolni fogunk, jó sokat. Sőt, még az is megeshet, hogy fuvarozódat is sikerül magaddal csábítani egy-egy remek előadásra. Szerencsés esetben ezzel a választással mindenki gazdagodik, mint ahogy most is történt. Nem könnyű erről a koncertről írni. Mikor valaki különlegeset veszítünk el, időbe telik újra mosollyal emlékezni. Hogy mennyibe, nem tudja senki. Lassan négy év telt el. Novák János arcát fürkészve megsajdul a szívem: valami sosem múlik el teljesen. Ez persze így van jól. Nehéz is másra figyelnem, mint az ő arcára, arra a végtelenül szomorkás mosolyára, a hangjára két dal között. Szeretnék vele leülni, megkérdezni mit jelentett neki Tamás, mik a legszebb emlékei, vagy épp a legviccesebbek, és hogyan alakul az élete, mióta el ke

Ramóna írását elolvasva még annál is jobban összeszorult a szívem, mint mikor Bérczes megemlítette a Kiscsillag-koncertbe ékelt fesztiválzárójában: sokan vagyunk külföldön, akik csak erre a pár napra térünk haza, hogy találkozzunk egymással, s nekünk ez a haza. Most értem haza Budapestre, amit furcsa kimondani, mert igazán otthon a Katlanon voltam. Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya – falvak, amiknek a létezéséről sem tudtam az első Katlanomig. De az otthon ott van, ahol a szív, és a mi szívünk most egyszerre volt ugyanott. A csillagok alatt. Nemcsak amikor a gyönyörű Requiemet hallgattuk Beremenden, hanem akkor is, amikor hajnali 4-kor, kissé bódultan másztunk vissza a szállásra a csillagok lámpafénye alatt. Amikor (szó szerint) minden bokorból, meg az árokpartról, a pajtából és a borospincéből is ismerős arcok bújtak elő. Amikor a sorszámsorban minden reggel végigelemeztük a magyar színházi helyzetet. Aztán amikor együtt szomorkodtunk, hogy lemaradtunk, pedig már fél 8 óta álltunk

Momentán + Soharóza Az improvizációs formákra mint egy massza gyúrására gondolok. Lehet ez a tészta hang vagy szó, azt mindig megduzzasztják, elvékonyítják-kinyújtják és végül gombócokba vagy más formába gyúrva tálalják. Mindezt persze mulattatóan. Vagy a hangok szituációba nem illősége, az elvárásaink megszegése miatt nevetünk, vagy pont az ellenkezője okán: mert annyira távoli a dolog, de mégis annyira passzol a helyzetbe. Nyilván, a sokat hallott szófordulatok kiforgatása is vigadalmat okoz. A Katlanon vagyunk, így közös kincsként (úgymond lisztként) adódik Palkonya, Kisharsány, Nagyharsááány, (♪ötszázért eladó négy sorszááám♪), valamint a katlanbuszozás élményei és egyéb közismert fesztiválozós epizódok. Mivel minden az interakciókra épül, Göttinger Pali vezényletével felváltva vetjük vigyázó szemeinket a Soharóza improvizációs kórusra, a Momentán improvizációs társulat tagjaira, a két csoport összjátékára, továbbá ötleteléskor a közönségben ülő társainkra. Jelenetről jelenetre s