Ramóna
írását elolvasva még annál is jobban összeszorult a szívem, mint mikor Bérczes megemlítette a Kiscsillag-koncertbe ékelt fesztiválzárójában: sokan vagyunk külföldön, akik csak erre a pár napra térünk haza, hogy találkozzunk egymással, s nekünk ez a haza. Most értem haza Budapestre, amit furcsa kimondani, mert igazán otthon a Katlanon voltam. Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya – falvak, amiknek a létezéséről sem tudtam az első Katlanomig. De az otthon ott van, ahol a szív, és a mi szívünk most egyszerre volt ugyanott. A csillagok alatt. Nemcsak amikor a gyönyörű Requiemet hallgattuk Beremenden, hanem akkor is, amikor hajnali 4-kor, kissé bódultan másztunk vissza a szállásra a csillagok lámpafénye alatt. Amikor (szó szerint) minden bokorból, meg az árokpartról, a pajtából és a borospincéből is ismerős arcok bújtak elő. Amikor a sorszámsorban minden reggel végigelemeztük a magyar színházi helyzetet. Aztán amikor együtt szomorkodtunk, hogy lemaradtunk, pedig már fél 8 óta álltunk a napon. És amikor örültünk, hogy mégis bejutottunk az előadásra! (Na jó, talán egyedül akkor nem volt együtt mindenki szíve, amikor edzett Trafóba járóként mint vízcsepp a kavicsok között csorogtam előre a legjobb helyekért a tornaterembe.)
A Katlan arról szól, hogy találkozunk. Vannak minőségi programok és minőségi borok, de leginkább az emberanyag az érdekes. Ez a jó emberek fesztiválja (ezért sem akarok tudomást venni arról, hogy idén volt lopás, mert ilyen itt egyszerűen nem lehet). Ide azok jönnek, akik építeni akarnak, akik mondani akarnak, akik játszani akarnak. Én például tegnap hat év után vettem újra kezembe hegedűt, s ennek kínjait mindenki derekasan tűrte, mert látták, hogyan derült fel tőle a szívem. Itt nincs olyan, hogy egy stoppos magányosan kullog. És itt nincs olyan, hogy Móni és Laci aludnának. Hajnali háromkor is talpon, mint két szülő vigyázzák fesztiválgyerekük álmát.
Én nem tudok mit kezdeni azokkal az emberekkel, akik lejönnek a Katlanba és panaszkodnak, hogy meleg van meg elfogyott a sorszám. Ez egy mezítlábas fesztivál, néhány ember odaadásából született. Vannak tökéletlenségek, de azt látni kell, hogy velünk, fesztiválozókkal, minden percben törődve van. Az emberség miatt vagyunk otthon. Együtt és egymásért.
Pétervári Judit
