Az Ördögkatlan 4. napja: Piros arany, Rudasfürdő, túrórudi...
Aztán ugyanott folytatódik a Budapest–Vidék-fejezettel Bérczes Tibor beszélgetés-sorozata – ezennel Gyáni Gábor a másik fél. A nagyváros alakulása hallatlanul izgalmas. Új aspektusok, érdekes adatok kerül elő a centralizáció-decentralizáció pulzálásában kiépülő fővárosról, a hozzá való ambivalens viszonyról az egymást követő ideológiák felől. Bérczes Tibor egyre jobban kérdez, pontos kérdéseivel rászorítja a szakembert, hogy célirányosan szelektáljon tudásából. Megtudjuk, hogy Szeged és Győr utánozta, Debrecen ellenszegült a Budapest-mintának. S hogy a nagyváros felfoghatatlan, misztikum, s ez így is marad. Vártam, hogy eljussanak a máig, közben ki-kihallgattam a Bujdosó Trió kiváló koncertjére. A szabadkaiak irodalmi kávéháza inkább bársonyos volt, a címben (kArc) ígérthez képest kevéssé karcos.
Majd irány Beremend, ahol a csillagok alatt felhangzik Mozart Requiemje. Langyos az idő, ülünk a székeken, a szalmapadokon és a fűben, itt mindenki elfér: hosszan húzódik fel a domboldal a kivilágított kápolnáig. A délszláv háború hangjai, a bombázások, robbantások (alig több mint húsz éve) ebben a határfaluban ugyanúgy hallatszottak, mint odaát. 1-2 kilométerre innen csapódtak be ugyanis a bombák. (Talán jó lett volna, ha beszél erről kicsit egy helybeli.)
Megrendítő, hogy Mozart Requiemje ebben a környezetben szólal meg. Méltó esemény zajlik a kápolnánál ezen a (régóta bevonásra váró) helyen, büszke lehet rá az Ördögkatlan Fesztivál, hogy kitalálta és megvalósította a művészet eszközeivel a világvége után a megbékélést.
A szervezés kiváló, akik (sokan) a hangverseny után még felmentek a Megbékélés Kápolnához, s megnézték közelről, belülről, visszafelé a domb alján már csendet és nyugalmat találnak. A többezres tömeg alig egy óra alatt (autókkal, katlanbuszokkal) rendben, békében elhagyja a helyszínt.
Gilbert Edit