Péterfy Bori & Love Band

Rendhagyó módon közvetlenül a koncert legvégére ugrom. Egy ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet, mikor az együttes elhagyta a színpadot, hogy mennyire döbbenetes, hogy hallgat a közönség Borira. Ha ő azt mondja, itt a koncert vége, akkor vitának helye nincs, az emberek elfogadják, és nem követelnek ráadást. Érdekes. Mi lehet a titok?

Egy biztos, Bori és a bandája a hangulatteremtés mesterei. Mindegy mikor és hol játszanak, azt a fényekkel, a színpadon elhangzott szavakkal és mozdulatokkal olyan tökéletesen működő egységgé kovácsolják, ami a közönséget pillanatok alatta hatalmába keríti. Volt egy időszak az életemben, amikor kifejezetten sokat hallgattam Péterfy Borit, és valóban, most elég mindössze egy-két dal, hogy visszarepítsen a múltba. Visszatérnek azok a hajnalok, mikor „cigifüst szállt az erkélyről” és el kellett fogadnom, hogy „úgyis csak egy sóhaj marad” majd azokból az akkor oly fájdalmasnak érződő emlékekből.

Talán épp emiatt, kicsit nem odaillőnek érzem magam a felszabadultan táncoló emberek között. Szinte meditatív állapotba kerülök, merengek, nézem a csillagokat meg a remegő füstöt. Amikor végül a színpadra pillantok, ki is zökkenek. Ott épp egy teljesen másik hangulat az úr, Bori táncol, a fények is őt szolgálják, vagy fordítva? A legtöbb ember őt nézi, vagy a mozdulatait kíséri. Működik a varázslat.

Pintér Diána