Ha Pécsre megyek, a fejemben Takáts Eszter énekel

Ősz volt, a Sétatéren rugdostam a gesztenyéket kilátástalan helyzetemen merengve, mint valami giccsbe hajló francia film nyitóképében, amikor megszólalt a Sanzon. Deus ex machina. Keserű félmosoly az arcon. Egy nő énekelt gitárral olyan karizmatikusan, hogy keresni kezdtem a hang forrását, de hiába jártam be a pécsi belváros minden felkapott utcazenélős szegletét, nem találtam.

Fél évvel később Szegeden, a platánfák alatt sétáltam, amikor a deszkákból tákolt kis színpadon a lány egy szál gitárral belecsapott ebbe a dalba. Tudtam, hogy ő az. Azóta persze láttam fesztiválon, hallottam a rádióban, a haja is hosszabb lett. Tegnap a fülledt nagyharsányi templomban eszembe jutottak a gesztenyék, az ősz, a Szenesben eltöltött meddő órák, a havihegyi mandulafa, a Jókai térből ágazó kis utcák kandelábereikkel.

Ez alatt a pár nap alatt sok pécsi ismerőssel, tanárral, baráttal találkoztam, a koncert sok viszontlátás örömét megidézte. Megszólalt a Sanzon. Az egész templom énekel. Deus ex machina. Félmosoly az arcon.

Totobé Anita