Közérzeti kérdések és érzések

Palkonyán az utolsó nap utolsó faluházi programja a szentesi drámatagozatosok Négy premiere. Mind a négy évfolyam kiutazott a Katlanra, s egy három órán keresztül tartó, szünetekkel tarkított blokkban nézhettük végig a hosszabbra-rövidebbre alakított előadásaikat. Elsőre kihívásnak tűnhet a három óra, ám az idő gyorsan és könnyen repül, önfeledten belemerülünk a gimnazisták éleslátó kérdésfeltevéseinek dinamikusságába, az őszinte válaszokra való törekvés erőfeszítéseibe.

Különös, mégis érthető a „közérzeti előadások” sorozata: a kilencedikesek az Ördögkatlant, az ahhoz kapcsolódó legendát tematizálják, az idősebbek pedig a nem csupán a felnőttek, hanem egyre inkább a fiatalok mindennapjait is befolyásoló közéleti kérdésekkel foglalkoznak: mit jelent magyarnak lenni, milyen (éppen aktuális) legnagyobb magyarnak lenni, vagy milyen lehet tehetséggel megáldva, önmagunkkal küzdve színházigazgatói poszthoz jutni. A művészet és a hatalom viszonyának vizsgálata megkerülhetetlennek tűnik. Rácsodálkozás és megérteni akarás jellemzi az előadásokat, illetve az üzenet, a közös hang erejébe vetett hit: hogy a célközönség tudja és akarja olvasni a könnyedén megfejthető, sok-sok véleményt egymásba olvasztó kódokat. Irónia, humor és tenni akarás.

Jó látni, hogy komoly kérdésekkel komolyan, de nem savanyú képpel foglalkoznak Szentesen. Izgalmas megfigyelni, hogy az első évükön átesett és a végzős diákok között micsoda fejlődési ív rajzolható, az egymásra következő évfolyamokban hogyan változik beszéd minősége, a megmutatkozással járó rutin, a színpadhoz való viszony. A kinn, a füvön játszó végzősök testükre festik leghőbb kívánságukat: szeretnének maradni, maradnának szeretni. Az idő „bepalkonyul”.




Sándor Zita