Ördöngös-ördögi tánc

Tavaly indult el a Katlan számomra egyik legérdekesebb kezdeményezése: Kisharsányban kicsik és nagyok reggeltől kora délutánig világszínvonalú, kortárs tánctechnikákban jártas tanárok segítségével mozoghatnak, ismerkedhetnek testük és önmaguk határaival, képességeivel. Idén minden nap más-más oktató vezette a workshopot, az utolsó napra visszatért a tavalyi kurzusvezető, Hagit Yakira – én erre a záró alkalomra merészkedtem be.

Az izraeli-londoni táncoktató és koreográfusnő bemelegítésként tavalyról ismerős zenészekről kérdezgetett, majd nekilátott az újabb, az idei emlékek gyártásának. Hagit tele van energiával, apró mozdulatok, picike sikerek, kellemes testhelyzetek megtalálása is örömmel tölti el – vibrálását, örömkereső attitűdjét lassacskán mi is átvesszük. Felébresztjük bőrünk receptorait, testrészeinket óvatosan görgetgetjük a padlón, súlyunkat ide-oda tologatjuk, új testhelyzeteket keresünk. Könnyűvé válunk, mozgásunkat rábízzuk a légzésünkre, hadd vigyen minket belső légáramlatunk, a szél.

Tanulunk egy rövidke koreográfiát, előtte, közben és utána pihenésképp improvizálunk. A padlón, levegőben ugráló és nyújtózkodó nőket zenészek kísérik, a két férfi szinte csügg Hagit kérésein és a táncolók rezdülésein. Édenkerti állapotba kerülünk, a tornaterem falára felfüggesztett színes rajzok között lüktető energia száguldozik, mozgásban lévő, pulzáló pont vagyunk.

Nem kell pontosnak lennünk, hiszen az a lényeg, hogy örömünket leljük a mozgásban. Megszabadulunk a szigorú tökéletességre való törekvés víziójától, s a saját testünkre szabott, egyéni tökéletességet keressük. Hiába a nagy hőség, hiába a szakadatlan izzadás, a harmadik óra végére teljesen feltöltődöm, a világ is egyensúlyba kerül körülöttem – mintha egy testre szabott meditáción lennék túl.


Sándor Zita