Fent és lent bohócok

Elérkezik tehát az utolsó, fülledt melegben, csillagos ég alatt eltöltött esténk a Katlanban. Hová máshová mehetnék, mint Mulatságra. (Igazából mehetnék Tiger Lillies-re is, de a Mulatság már hagyomány, plusz különben nem gyönyörködhettek volna bennem az igen kedves Katlanlakók, ahogy „egzotikusan lebontom a sátram” – bármit is jelentsen ez a kifejezés.) Így kényelmesen slattyogok ki a Narancsligetbe. Csak néhány perccel később realizálom, kész akadályverseny ez a fesztivál: kerüld ki a sárcsuszamlást, villámgyorsan találj széket, a kis csúszás után rohanj vissza Kiscsillagra, lehetőleg szlalomozva. Mégis nyugodt és – szó szerint – emberközeli az este: ha a Bárkából nem is, legalább a busz-színházból biztosan ismerős a Kapa-Pepe-Rémusz (avagy Mucsi-Scherer-Szikszai) trió. Ők azok, akik még a buszmegállóban, vagy a bolti sorban várakozva is leállnak veled dumálni. Talán Mucsi a legnagyobb sztár, elvégre az általa megcsócsált-aláírt keksz kel el legdrágábban a délutáni buszárverésen.

Na de az előadás. Morgós nyugdíjasok az egyik oldalamon, szerelmi bánatos tinédzserek a másikon. Kezdődik! – kommentálják mögöttem, s valóban kihunynak a fények. Előtörnek a bohócok: a ványadt-magyarázós, az erős-erőszakos és a répazabáló-cipőimádó. Karikatúrák sminkben, öltönyben. Chaplin-szerű bohózatot adnak elő, helyzetkomikum poén hátán. A pantomimesre stilizált megoldásokat különösen kedvelem. Aztán egyre szorongatóbb a tudat, hogy itt bizony nincs mulatság. Talán temetés van? Mindenesetre keserűség. Ők a jobbak? Vagy mi? Ez mindjárt közelebb áll Bérczeshez, a rendezőhöz, a fesztivál atyjához (a legjobb kérdező, aki sosem ad neked választ). A mögöttem az egyértelműt kommentálóknak akár igaza is lehetne: most mit szenvednek? Miért nem mulatnak akkor ők maguk? És ez az, amit ugyan Mrozek talált ki, de ennél magyarízűbbet álmodni sem is lehetne.

Ha mulatságot nem is, jelmezeket azért találnak. És kérdéseket. Végül a Király már a háztetőn áll, ugrásra készen. Nő a kényszer. Fojtogat. Cigaretta gyúl. Meghajlás nincs, helyette Cseh Tamásért gyújtunk gyertyát. Először Laci, akinek délután még az attribútumává vált csíkos pólójából árvereztünk egy csíkot. Délután a harang is szólt. Aztán szép lassan mindenki. Közben az a dal szól, amit Cseh Tamás énekelt az előadás 10. jubileumán. Sokat adott az esténkhez: "Üresek a pajták / Hol vannak a balták / Gyertek ide marhák / Véresek a szajhák / (tirararatirarararam) / Uramisten mi van / A muzsikus kivan / Zendüljön a lárma / Mulatunk mi máma!

Pétervári Judit