Színfolt fehér palettán
Mindig furcsállom, ha templomban tapsolnak. Legyen az esküvő, vagy épp egy olyan szakrális koncert, amivel ma gyönyörködtette közönségét a Sator Quartet. Már az elnevezés is sugallja, hogy az együttes főleg latin nyelven dalol. Bognár Szilvia énekét egy majdnem-vonósnégyes kíséri – a másodhegedű helyén Heidl György gitározik, aki a zenei összeállításért is felelős. Ezt a képet teszi még teljesebbé Lovasi András szólama, amely férfi-női egyensúlyt teremt a középkori latin himnuszok éneklése közben. A liturgikus énekek a teremtés tematikáját járták körbe (vajon hányan követték a sorrendet a rövid bevezetők alapján?). Természetesen Heidl kutatómunkája és művészi inspirációja módosította az eredeti kottákat, így csiszolt, harmonikus szekvenciák jöttek létre, melyek akár az eredeti gregorián dallamok modernizált változatainak is tekinthetők.
Ezt az alapfelállást már csak két tényező tehette még fenségesebbé: egyrészt a felújított kisharsányi református templom puritán, fehérre meszelt falai, másrészt a tikkasztó hőséget szinte menetrendszerűen váltó vihar. (Midőn elindultam, tiszta volt az ég…) Ahogyan azt Lovasi mókásan megjegyezte: mi is lehet jobb annál, mint mikor az ember szavait mennydörgés központozza? A tény az tény, pont az ég és sötétség viszonyát firtató éneknél indult csak el igazán az égszakadás…
Persze a ráadásban egy megzenésített Garaczi-verset élvező közönség nagy részének akkor talán még nem jutott eszébe, hogy ahogy kilép Isten házából, nem az utcára jut, hanem egyfajta virtuális medencébe csobban majd. Nem is okolható ezért senki sem, hiszen az utolsó számként tartogatott Szeikilosz sírverse ógörög változatában egyszerűen lebilincselő volt. Lehet, hogy csak számomra, mert ez a dallam életem legkülönbözőbb pontjain bukkan fel újra és újra, mióta csak először hallottam egy általános iskolai énekórán. Mindig valami jelentőset mutat. Gondolom, a Katlan sem véletlenül „lépett be a klubba”: jónak lenni, ez a célunk öt napon keresztül. S ez most jó volt.
Pétervári Judit