Haláli móka, kacagás

A mai nap nem lehet szó nélkül hagyni az esőt, még akkor sem, ha nem a sátramról, vagy az átélt, árvízi körülményekre rímelő kalandjaimról szeretnék beszélni, hanem egyszerűen egy koncertről. Kisharsányban, a Pajta Caféban megtörtént az, amire a legkevésbé számít az ember: a zenekar kezdett el ázni, és nem a közönség. Az esti esőről beszélek, ami lágyan, de biztosan beszivárgott a színpadra, s amiről a pajta fedettebb felében táncoló közönség tudomást sem szerzett.

A Psycho Mutants pécsi együttes, így jó néhány környékbelit bevonzott – különös tekintettel arra, hogy egy éves kihagyás után 2010-ben tértek vissza, s megfogadták, nem követik el ugyanazt a hibát, amiért már egyszer majdnem végleg feloszlottak: nem fognak túl sok koncertet vállalni. Pedig én nem bánnám. Persze nem az én véleményem a döntő, és valahol meg kell találni a minőség-mennyiség megfelelő arányát, vagyis egyetlen dolgot jelenthetek ki biztosan: nagy szerencsénk van, hogy a fiúk úgy döntöttek, újból összeállnak. Nehéz meghatározni a zenekar műfaját (inkább hallgatni kell őket, élőben), legtöbbször a rock’n'roll, a rockabilly, a psychobilly és a western swing megjelölések kerülnek elő, a koncert maga is egy nehezen körülírható őrület. Az énekes, Karnics Zoltán éles és erős hangú medveként majdhogynem brummogva vezényli a zenekart, mellette a francia származású Jehan Paumero vadul húzza a tangóharmonikát (szerintem néha rázza is, ezért is esett le róla a szemüveg), s közben néma sakálkiáltásokkal kíséri az énekest. Ez a két fiú végigugrálja és végighumorizálja a koncertet, teljes erőbedobással pörögnek, s persze a zenekar többi tagja sem adja alább. Az volt a benyomásom, mintha egy szürreális, jópofán vicces pokolbuliban pokoltáncot járnék, ami egyszerre szomorú és vidám, mókás és debil, de mindenképpen ezer fokon ég, s szóba kerül minden a szerelemtől a halálig.

A koncert közben a francia MATT B festett egy, az elhangzott daloktól ihletett kompozíciót a zenekar mellé állított vászonra, ami nagyszerűen tükrözte a koncertet, annak fejemben kialakult hangulatát; először csak egy, kettő, majd több női fejet láttunk, aztán csak melleket, majd a rajz egy meghatározhatatlan, sűrű fekete vonal-együttessé változott, de csak hogy a végére egy kerek, színes, izgalmas finomságokat és apróságokat tartalmazó festménnyé váljon. Ilyen, hangos-szagos festmény volt ez a mai koncert.

Sándor Zita