Szalmaszerelem a pajtában
A 4. Ördögkatlan kisharsányi új helyszíne, a Kovács Udvarház az első napi kellemes meglepetés után a második napra is tartogatott érdekességeket. A kipucolt és helyreállított romos épület újabb és újabb felfedezésre váró zugokat rejt, ma az Istálló Színházban az „esővész” ellenére, illetve után pontosan és problémamentesen levezényelt Leonce és Lena előadást láthattunk. Sajnos nem minden program volt ilyen szerencsés a vihar alatt és után Kisharsányban, a Pajta Caféba például beesett az eső, a Ferenczi Györggyel együtt muzsikáló Apnoe Folk Underground többször is technikai okok miatt kisebb szünetek tartására kényszerült az elázott hangszerpark miatt. Az Istálló Színház viszont vízállónak bizonyult, s a kellékként mindössze egy gitárt és két kanalat felvonultató előadás helyszínéül szolgált; a nézők a térben össze-vissza elhelyezett szalmatéglákon ültek, míg a szereplők közöttük jártak-keltek. Ez az elrendezés alkalmat adott arra, hogy a nézők egy része saját kis történetet, apró jelenetet éljen meg egy-egy szereplővel, a diákok pedig néhány pillanat erejéig magabiztosan gyakorolhatták az improvizációt.
A Pécsi MÜSZI csoportja ezzel a Leonce és Lenával a 2011-es Országos Diákszínjátszó Találkozón arany minősítést kapott, ami nem is csoda, hiszen egy középiskolás korosztályra adaptált, számukra átdolgozott változatot láttunk, s humorral nem fukarkodó, némi improvizációra is alkalmat adó, pontosan megkoreografált rendezésről van szó. Mégis, az előadás döcögősen halad, a közönség figyelme hullámokban gyengül és erősödik, utóbbi a humoros részeknél. Csupán a diákszínjátszók esetében teljesen természetes buktatók szúrnak szemet és fület, a színészek felkészültsége és gyakorlottsága igen eltérő, a szerepek fajsúlyossága is nagy különbségeket mutat. A fiúk viszik a hátukon az előadást, ami csak azért nem szerencsés, mert Leonce mégsem olyan erős, apja viszont túlontúl erős, a legapróbb mozdulatára is felfigyel a közönség – ennek tudatában van, s olykor elragadtatja magát, öncélúvá válik játéka.
Fiatalos, friss, de mégis helyenként beakadó darabot láttunk, ami a középiskolás korosztály színészi képességinek lenyűgöző lenyomatát adja vissza.
Sándor Zita
A Pécsi MÜSZI csoportja ezzel a Leonce és Lenával a 2011-es Országos Diákszínjátszó Találkozón arany minősítést kapott, ami nem is csoda, hiszen egy középiskolás korosztályra adaptált, számukra átdolgozott változatot láttunk, s humorral nem fukarkodó, némi improvizációra is alkalmat adó, pontosan megkoreografált rendezésről van szó. Mégis, az előadás döcögősen halad, a közönség figyelme hullámokban gyengül és erősödik, utóbbi a humoros részeknél. Csupán a diákszínjátszók esetében teljesen természetes buktatók szúrnak szemet és fület, a színészek felkészültsége és gyakorlottsága igen eltérő, a szerepek fajsúlyossága is nagy különbségeket mutat. A fiúk viszik a hátukon az előadást, ami csak azért nem szerencsés, mert Leonce mégsem olyan erős, apja viszont túlontúl erős, a legapróbb mozdulatára is felfigyel a közönség – ennek tudatában van, s olykor elragadtatja magát, öncélúvá válik játéka.
Fiatalos, friss, de mégis helyenként beakadó darabot láttunk, ami a középiskolás korosztály színészi képességinek lenyűgöző lenyomatát adja vissza.
Sándor Zita