Szeretzene

Nyolc ütem. Körülbelül ennyi idő kellett ahhoz, hogy a BudZillus zenekar meghódítsa az Katlan közönségét.

Nem voltak olyasféle kérdés-válaszok, hogy kik ezek, és miért éppen ők?! Nem voltak olyanok sem, hogy jön a BudZillus, nyomás! Nem tudtuk, mire számítsunk, bár szerencsére zenei felhozatal tekintetében általánossá vált e fesztiválon, hogy van egy szint, ami alá egyik produkció sem megy. A BudZillus megugrotta ezt a szintet. Magasan megugrotta. Tán szaltózott is egyet a léc felett. Kommodore Kondorosi tört magyar beszédével hódított. Munka, munka című, magyar szövegű slágerükkel örökre belopták magukat minden Katlanozó szívébe. Kiváló párosítás volt a Besh o Drom zenekar elé tenni őket, hisz jóformán ki sem állt lábunkból a ritmus, épp csak tettünk egy kört a pult felé, s játszi könnyedséggel csaptak máris a húrok közé Barcza Gergőék. A szintúgy berlini Rotfronthoz hasonlítottam őket, őrültség tekintetében valóban rokonjegyek mutatkoznak.

Az a fajta zene volt ez, amelyre fejest ugranál a tóba. Amelytől ordítanál. Amelyre szénsavast kell innod, hogy még jobban pezsegj. Amelytől légörvény keletkezik, amely után hiányként tátong minden más. Egy másik koncert is, akár(milyen jó).

Ezt tette hát a BudZillus. Várom, várjuk őket vissza.

Szabó Julcsi