Orosz ropogós (beregszászi Csehov-cover)

A tornatermek egyhangú unalmasságában, forró gőzben ülni. Hátulról és oldalról ömlő embergőz, elől, a színpadon gőzök és gázok vibrálnak, a parketta láthatatlan tűzmezeje lobogóvá és izzóvá változtatja az előttem szétterülő teret. Bordásfalra erősített házoldal beszakad, tornatermi ablak törik, lábujjvér cseppen, tornapadló beszögeltetik, izzadtság csúszik, levegő remeg, sósvíz kerül a szemembe, nehéz kabátok súlyosodnak testekre.

Idősíkok megtekerintve kígyóznak a lábaink előtt, színek és hangok segítenek kicsomózni. A kiábrándulás és a fásult reménytelenség a reménykedés előzményévé válik, melyre tehetetlenség és reményvesztettség következik; így téve körkörössé, végtelen, önmagába forduló labirintussá a búgócsigaszerű mozdulatokat rángatózva utánzó életfonalat.

Görcsös értelem és vonalkeresés lehetséges – a kosárlabdapálya vonalai húzódnak a talpam alatt –; de nem bizonyul a felolvadás szükséges vagy elégséges feltételnek. Bebetonozott ideák és szokások megolvasztásához engedni kell, mondjuk a bőrön át való befolyásolhatóságot. Érezni szabad, lehet és kell itt. Megérezni az évkönyv súlyát, a kabátszögelés fájdalmas gyönyörűségét, a tüdőre halmozott könyvek és a rozsdás fúvós hangszerek tömegének keserű hasznavehetetlenségét. Metaforákat hajkurászni és képeket vadászni; nem megérteni, hanem beengedni az idegent, hogy ismerős lehessen. Engedni, hogy legyen megmagyarázhatatlan, az összes lehetséges érzékszervvel figyelni és tapasztalni. Figyelni, figyelni, mert bármikor, bárhol megmozdulhat Olga, Mása, Irina, Andrej, Natalja, Kuligin, Szoljonij, Tuzenbach, Versiniyin, Csebutikin, bármikor meglephet bennünket valamiféle alattomosan lopakodó gyönyörűség, borzongás, humor.

Sándor Zita