Magyarul vigadunk

Ha már másfél órája várod az óránként közlekedő Katlanbuszt, ideje stoppolni – Kisharsány úgyis csak egy köpésre van Nagyharsánytól.

Mi egy kisharsányi lakos kocsijába ugrottunk be, aki a tíz perces út alatt nem csak azt mesélte el szélesen gesztikulálva, miért él immár egy holland üvegházban, de arról is biztosított, hogy már évek óta örömmel fuvarozza bármelyik katlanlakót A pontból B-be. Meglepődtünk, milyen sodró erővel bírnak szavai, de rá kellett jönnünk, hogy ez a lendület egész Kisharsányra jellemző. Mielőtt hivatalosan is „megnyitottnak tekintettük volna magunkat”, maradt egy kis időnk felfedezni a faluban nyüzsgő hangyabolyt. Egy augusztusi estén tudható, hogy a kocsmában csak az igazi a zsongás, azonban hála a Katlannak, ez a terület most kissé kiterebélyesedett. Ahogyan az a kisharsányi polgármester köszöntőjéből kiderült, idén – a korábbi évektől eltérően – a felújított református templom és a Kossuth Lajos utcai Kovács Udvarház szolgálnak a rendezvények otthonául. Ez utóbbiban történt a megnyitóval egybeékelt közös koccintás is.

Amikor leegyszerűsítve magyarázzák a Katlant, ez a falu a romkocsmaszerű címkét kapja. Ütött-kopott, ódon épületek, amelyek nagy múlttal rendelkeznek (bárki megkérdezheti a helyieket!), s amelyeket most újragondoltak. Például a lampionokkal, színes izzókkal feldíszített udvar lélegzetelállító kerámiaszobraival; a beszakadt tetőn keresztül pedig a Göncöl-szekeret is felrajzolhatjuk az égre. Ennek a nyugalmat árasztó, viszont a hangulattól sistergő térnek az atmoszférája legalább olyan nagy részt tesz ki a „Katlan-hangulatból”, mint maga a koncert. A beugró, ami egykor talán pajta lehetett, most viszont falfestménnyel díszített speciális kávéházi hangulatot árasztó hely, egyszerre szolgál színpadul és a Roma origins kiállítás színhelyéül. Megfog és kiszakít a világból, miközben beszippant egy olyan mikrokozmoszba, ahol nincs rasszizmus, távolságtartás vagy rátartiság, kizárólag az együtt mulatás közös öröme tölti meg a teret. Ezt a szellemiséget képviselik a Romungro fiúk is – akik a „szokásos” lovári és beás dalfeldolgozásaikhoz ez alkalommal felvidéki segítőtársakat hívtak. Csiba Júlia erőteljes énekhangjával kiegészülve igazi mulatós hangulatot teremtettek, amit a helyiek és a vendégek egyaránt élveztek, hangos tapssal kísértek. Néhányan táncra is perdültek.

Az eredetileg kurta koncert egyre hosszabbra nyúlt az újra és újra követelt ráadásokkal. A talpalávaló sosem fogyhat el: talán így határozhatnánk meg a fesztivál szellemiségét. A koncert előtt és alatt, míg az ingyen osztott jóféle kisharsányi bor körbejárt az emberek között, arra gondoltam, milyen kár, hogy a turisták számára oly sokat reklámozott magyar folklór sokszor kimerül a néptáncban és az éttermi cigányzenében. Ide kéne eljönnie annak, aki tudni szeretné, mit jelent magyarként vigadni.

Pétervári Judit