A változatlanság gyönyörködtet

Teljes magabiztossággal kijelenthetem (és egyben vállalom a felelősséget esetleges tévedésemért), hogy a helyieknek (is) egészen biztosan ünnep – vagy valamifajta karnevál, ki hogy éli meg – az Ördögkatlan Fesztivál. Bárhogy is legyen, mindenképpen különös figyelmet igénylő, a végtelen unalommá kántált „szürke hétköznapokból” kivájt szeletet jelent, és hiánypótló ajándékként élik meg ezt a pár napot. És erről teljes bizonyosságot is nyertem ma este. Mert van, aki teljes szívével és lelkével üdvözli ezt a rövid időszakot. A falu apraja-nagyja eljött ma este, egészen a kicsi gyerekektől a nyugdíjas korúakig – utóbbiak öltözéke szinte kivétel nélkül feltűnően elegáns, fekete-fehér, ing, öltöny, szoknya. Mert ez (is) az a nap, amikor a szépruháját veszi fel az ember, Kisharsányban legalább is. Tavaly az óvoda udvarában volt felállítva a Mediawave színpad, idén azonban egy még izgalmasabb tér adott otthont a rendezvényeknek: a Kovács Udvarház, egy régi, többgenerációs parasztház, olyan, akár egy pesti romkocsma, és annál még sokkal több: a lampionok, a kiállítás a valaha volt fészer fölötti verandán, és még sorolhatnám. De nem teszem, találja meg mindenki a magáét benne. Kisharsányban a Romungro Fiúknak jutott az a megtiszteltetés, hogy megnyithassák a fesztivált – legalábbis a műsorfüzet szerint, hiszen valójában már tegnap megkezdődött a mulatság. Hosszas hangpróba és beállás után belecsapnak a fiúk (és egy hölgy), amibe bele kell. Engem pedig a késve kezdett koncert alatt megnyugtat Zsolt (Petrik Zsolt, a Bárka mindenre gondosan ügyelő ügyelője), hogy ne aggódjak, ne is keressem a Spájzt, mint programhelyszínt, mert a Testvér című Mediawave film a koncerttől öt méterre lesz levetítve, tehát még ha akár véletlenül is elbóklásznék, sem késném le – legalábbis hang alapján könnyen tájékozódom majd. Ekkor letörli az ember az izzadságcseppeket a halántékáról, és a homlokráncai is alig látszanak már, és boldog, hogy sikerült úgy összeszerveznie a programját, hogy minden szívének kedves dologra időben odaérjen. No, de csak egyszer boruljon ez a gondosan felépített vágy-piramis… A technika ördöge ugyanis a Katlanban sem alszik, és a vetítés a majd’ egy órás  csúszásnak esett áldozatául, és a még felénél sem járó filmet meg kellett szakítani ahhoz, hogy  a többi program idejében kezdődjön. Sajnáltam. De azt azért nem, hogy így, tartva az előre eltervezett menetrendet, a Quimby-n ott lehettem. Mert olyan ez a koncert a Katlannak, mint a Mulatság. Hozzánőtt.

Mészáros Csilla