Őrültekháza

Ami rögtön feltűnik: többen vannak, mint tavaly. Eleinte nem tudtam, örüljek-e neki: reménytelenebb sorok a mosdónál, lélekgyötrőbb várakozás a pultoknál (hoppá, idén legalább nem költök majd alkoholra...), na de van itt még valami: nagyobb találkozások, több összekacsintás és velősebb mosolygások, röhögések, olyanok például, mint amikor Berecz András mesél. Jó kérdés, ki volt előbb: a néző, vagy akit néznek, legyen az énekes (ma épp a Ferenczi Gyuri meg a Kiss Tibi) vagy mesemondó. A „száj öröme a fül”, és a fül öröme a száj, amikor a Berecz mesél, akkor hiába vagyunk több százan, minden fül arra az egy szájra figyel. Jó ilyenkor körbenézni: minden arcon ül egy alapmosoly, az a befogadó-fajta, ami nem kritizál, csak meghallja a mesét. Merthogy nem elég meghallgatni, a mesét meg is kell hallani. Én így indulok ez elé az öt nap elé: ne csak nézni, de látni is, meg találkozni itt-ott, ezzel-azzal. Olyat beszélgetni, amiből máshogy jössz ki, mint ahogy belementél.

Ja, Bérczesék meg őrültek – így kezdte fesztiválnyitó beszédét Törőcsik Mari –, hogy csinálják a Katlant, mi meg őrültek vagyunk, hogy eljöttünk, de csupa őrült egy rakáson, na, abból lehet valami. Talán most olyanokat tehetünk majd, amiket rendesen nem tudunk, meg nem merünk, vagy csak soha nincs időnk rá. Talán idén is lehet majd helyi fiatalokkal összeakadni és hajnalig dalolni, szerelmet vallani Ferenczi Gyurinak, amiért olyan nagy kedvvel és vidámsággal zenél, vagy csak jó bort inni, jó időben, jó helyen, jó emberekkel.

Berecz úgy mondta: „A levitt hangsúly értéke az aranyéval vetekszik.” Na, én meg egyetértek vele.

Varga Zsófi